filmhu: Meglehetősen zord, korlátolt, nők életét megkeserítő férfiakat játszott eddig…

Sergi López: Egyszerűen csak jó mozikban akarok szerepelni. És ha csupa jó filmben foglalkoztatnak, amelyekben hiszek és amelyekről tudom, hogy jelentenek valamit a világnak,  akkor nincs kifogásom ellene, hogy akár ugyanazokat a figurákat keltsem életre egész életemben. Egyébként nagy örömömet lelem ezeknek a gazfickóknak a megformálásában. Nagyon izgalmas, hogy egy ideig mindent megengedhetsz magadnak, amit a való életben nem szabad. Kilépsz a morális értékrendszeredből, ami normális esetben megállítana.

filmhu: Spanyolul kezdett el játszani, aztán franciául és angolul folytatta. Mi jön ezek után, a kínai…?!

S.L.: Talán az olasz. Szeretném hinni, hogy a nyelv sosem lehet akadály. Hogy az ember simán átugorhatja a határokat, és továbbra is kommunikálhat az emberekkel. Nagyon kivételes helyzetben vagyok szakmailag: azért mentem Párizsba, hogy színiiskolába járjak. Nem akartam francia filmekben szerepelni. Mégis egy filmes válogatáson kötöttem ki. Fogalmam sem volt, hogy működik ez. A rendező ránézett a fotómra és lelkesen felkiáltott: „ez az!” Történetesen olyan pasast keresett, akinek spanyol akcentusa van. Egy hónapja voltam Párizsban, és egy árva szót sem beszéltem franciául. De megkaptam a szerepet. A rendezőnek ez volt a negyedik filmje. Miután befejeztem a színiiskolát, visszamentem Barcelonába, ahova tartozom. Egy év múlva ez a bizonyos rendező Western című új filmjén dolgozott, amihez ismét felkért egy szerepre. A film eljutott Cannesba, nyert egy díjat, és engem egyik napról a másikra kikiáltottak filmszínésznek. Egy idő után ott kellett hagynom a színházat, mert nem volt rá időm a filmszerepek mellett. Olyan rendező-barátaim foglalkoztattak, akik szerették azt, amit csinálok.

filmhu: Talán ezért figyeltek fel Önre a rendezők, mert ravasz, rátarti, dörzsölt fickókat alakított.

S.L.: Nem szolgálhatok a karrierem tudományos magyarázatával. Sosem dolgoztam ki pontos terveket. Eldöntöttem, az lesz a stratégiám, hogy nincs stratégiám. Még mindig óriási ajándéknak veszem, ha egy rendező elküld nekem egy forgatókönyvet.

filmhu: Színészként is olyan magabiztos, mint ahogy az a vászonról „lejön” a nézőnek?

S.L.: Egy színész sosem lesz jobb attól, ha biztos magában. Ez egy nagyon bizonytalan hivatás. Sosem tudhatod biztosan, éppen jó vagy-e, vagy csapnivaló. Ez nem atlétika, ahol az a legjobb, aki a legnagyobbat ugrik. Nem mondhatod azt, „ó, De Niro, zseniális! Al Pacino? Ugyan már, elbújhat mögötte”. Nincsenek egyértelmű mértékek. A színészek ezért igyekeznek megtalálni a biztonságot a különféle módszerekben meg teóriákban, amiből annyi van már, mint égen a csillag. Én mégis mindig csak játszani próbálok, a szó játék-os értelmében. Még ha sír az ember, azt is csinálhatja örömmel, teljes odaadással. Mindig megpróbálom leállítani az agyam, hogy ne töprengjek agyon mindent. Eleinte én is mindent kontrolálni akartam, végül rájöttem, hogy nem ettől lesz jobb egy alakítás. Sokszor a legapróbb részletekben lepi meg az embert az igazság.

filmhu: Első angol nyelvű szerepében, a Dirty Pretty Things-ben Stephen Frears rendezte. Milyen embernek ismerte meg?

S.L.: „Fantastico”! A forgatás egész ideje alatt képes volt komolyan koncentrálni a filmjére. De ez nem zárta ki azt, hogy imádja a színészeit. Amikor szereti, amit csinálsz, ő is nagyon latino tud lenni. Elhalmoz bókokkal, „csodálatos, kiváló, imádlak”! De ha nem tetszik, ordítani tudna. Szeretem az ilyen szenvedélyes figurákat. Meg kell jegyeznem, hogy egyáltalán nem volt könnyű dolgom. Szinte szürreális, ahogyan együtt dolgoztunk. Mindig tíz perceket magyarázott nekem a soron következő jelenetről – én nem beszélek angolul, ő viszont igencsak jól beszéli a nyelvet. Mikor a mondókája végére ért, megkérdezte: értetted? És állandóan azt kellett felelnem:  nem! Elképzelheti, milyen arcokat vágott ilyenkor! Néha egy-egy szó elég: a munka elején azt mondta nekem, „ahogy beszélsz, az olyan, mint a zene”. Ez megérint, inspirál. Nincs szükség arra, hogy tíz oldalas magyarázatokat fűzzön a karakterhez. Máskor rám néz, és azt mondja: ez tetszik, ahogy mosolyogsz, mindig csak mosolyogsz. Ugyanis az első nap, amikor megérkeztem a helyszínre, széles szájú vigyorral bemutatkoztam mindenkinek, még az utolsó takarítónőnek is, mert fogalmam sem volt róla, ki kicsoda.

filmhu: Rengeteg energia lakozik Önben. Nem nehéz egy rendezőnek ezt kontrolálni?

S.L.: Frears sokszor mondta nekem: „still”. Oké, de mit jelent az, hogy „still”? A második héten a büfében álltam. Megláttam az ásványvizes flakonokon: „sparkling water”, azaz szénsavas víz és „still water”. Aha, hát erről beszélt!? Semmi buborék, csak nyugi! Valójában a rendezőknek olykor sok energiát kell kifejteniük arra, hogy visszafogják az energiáimat.

filmhu: Mint egy torreádor, úgy terelik…

S.L.: Szeretném hinni, hogy nem vagyok annyira veszélyes!