Majd kiesik a szemem, hogy történetesen az UPC + kultúra rovatának ún. hollywoodi eseményeit, botránykrónikáját követni tudjam. C vagy D kategóriás filmcsillagok válnak, gyereket fogadnak örökbe, kiválnak egy-egy tévésorozatból, jótékony célú koncerten lépnek fel, hogy enyhítsék valamelyik 5, 8 erősségű földrengés okozta károkat, Liz Taylor tizenhetedszer hagyja el a plasztikai sebészettel egybekötött elvonókórházat, és így tovább. Ennek a háromnegyed évszázados művi sebességnek nem sok köze van a posztmodern globalizációhoz, másként nem röhögnénk uszkve nyolcvan éve oly otthonosan Chaplin Modern időkjén. Legföljebb hígulásról beszélhetünk.

Szép, sebes világ. Ahol az emberek egyidejűleg, parallel fogyasztanak, bámészkodnak, lábjegyzetelnek.
Hígulásról és sodródásról, amelynek eredője a reklám-technika. S már rég nem arról van szó, hogy „éppen most” mit akarnak a nyakunkba sózni, (mert hiszen bármi bóvlit, alja szolgáltatást, milliárdosok őrült hobbijait, stb...), hanem az egyetemes kínálat varázslatával akarnak sietve elbódítani. A magát minden másodpercben megújítani képes univerzum gyönyörével megajándékozni. „Szép új világ”. Szép, sebes világ. Ahol az emberek egyidejűleg, parallel fogyasztanak, bámészkodnak, lábjegyzetelnek. A Jin és a Jang szabadon keveredik. Nekem, mint férfinak jogom van kivenni részemet a nők korszerű száraz érzéseiből. A nők velem borotválkozhatnak, együtt illatosítjuk a szarszagú budit. Együtt autózunk, tankolunk, szerelgetünk. Ajégpályán egymásnak osztogatjuk a kőkemény bodicsekeket. Baló Gyuritól meg Erdős Gabikától noszogatva tíz percbe zanzásítjuk a feminizmus meg az emancipált egyenjogú nőiség zűrös problematikáját.

A gigant posztereken nemigen lehet megkülönböztetni a politikai tartalmú montázsokat a háztartási gépek látvány-kínálatától, ezért teatralizálják túl a nyíltszíni közéleti polémiákat, hogy hagyjanak maguk után hasznosítható emléknyomokat. S milyen érdekes, hogy egy hűtőszekrény márkanév évtizedekkel tovább túléli x vagy y miniszter emlékét. S egy SCHOLL márkájú gyógypapucs maradandóbb, mint a maga idején halmozott rágalom-áriáitól elhíresült közférfiú, akinek a nevét is kínnal memorizáljuk.

Korszakunk kritikus gondolkodói abban legalább is egy húron pendülnek, hogy „mindenből túl sok van”. Hogy mi lenne a leegyszerűsítés, lassítás, hatékonyság-növelés főmodellje? - a Sabin-cseppet, a kórházi altatást, az antibiotikumok palettáját szokták példa gyanánt felhozni. De a szörf, a többrétegű teflon s a miniatürizálás eszméje se megvetendő.          

M2, Kultúrház, UPC +, NatGeo