filmhu: Miért pont ezt a filmterveteket forgattátok le?

Skrabski Fruzsina, Novák Tamás: Egy blog, akonzervatorium.blog.hu és egy matula.hu-s cikk alapján jött az ötlet. Mi a mandiner blogban írunk és azt gondoltuk, hogy mi leszünk a kommunista vadászok és megkérdezzük a ma élő legnagyobb kommunistákat, hogy bocsánatot kérnek-e. 5 perces szembesítő tréfának indult, de ahogy beleástuk magunkat a sztoriba, egyre inkább úgy tűnt, hogy érdemes belőle filmet csinálni.

filmhu: Hogyan választottátok ki a stábotokat?

S.F., N.T.: Elsősorban baráti alapon, mivel saját pénzből forgott a film. A film készítésében sokat segítettek a mandiner szerkesztőségéből, hiszen ez egy baráti közösség, még a kommentelők is adtak ötleteket.

{extrainfo}

filmhu: Hogyan állt össze a költségvetés?



S.F., N.T.: Amink volt összedobtuk.



filmhu: Mi volt a legjobb élményed a forgatás alatt?



S.F., N.T.: Márokpapi látogatás, a falugyűlés, és az azt követő buli. Önmagában az nagy élmény volt, amikor végre elértük Biszku Bélát, hiszen fél éven keresztül próbáltuk bekeríteni, mindenféle csellel. Amikor először beleszólt a telefonba és megengedte, hogy interjút készítsünk vele, az meghatározó élmény volt.



filmhu: Mi volt a legrosszabb élményed a forgatás alatt?



S.F., N.T.: Béla bácsi goromba telefonja, a forgatás után. Kicsit mindig féltünk tőle, hogy előveszi a szolgálati fegyverét, vagy bezár minket a pincébe. Szerencsére ilyesmi nem történt, de az utolsó találkozás után nagyon csúnya szavakat kiabált nekünk a telefonba.

 


filmhu: Mit vársz az idei szemlétől, mi érdekel a mezőnyből?

S.F., N.T.: Örülök, hogy végül lett szemle, sok filmet szeretnék megnézni.

filmhu: Milyen díjra érzed esélyesnek a filmedet?

S.F., N.T.: Örülünk, hogy idáig eljutott és hogy sokan látták. Ez már eddig is egy nagy jutalomutazás.

filmhu: Legjobb/legrosszabb bonmot a filmedben?

S.F., N.T.: „Hát ez hiba volt” – mondta Béla bácsi, amikor bevallottuk neki, hogy valójában nem a Beregi Ifjusági Egyesülettől vagyunk.


filmhu: Legtöbbször felvett jelenet?

S.F., N.T.: Az nem került be a filmbe, mert a fickiós jeleneteknél leggyakrabban képtelenek voltunk színészként viselkedni. De a legelső telefonálós jelenetet is, Czomba Albert barátunk türelmének köszönhetően is többször kellett felvenni, míg sikerült belőle a Gothár Marcinak egy vállalható jelenetet összevágnia.

filmhu: Melyik A kategóriás fesztiválon látnád a legszívesebben versenyben a filmed?

S.F., N.T.: Legyen mondjuk, Cannes.


Részlet a filmből


filmhu: Hány néző tenne téged boldoggá?

S.F., N.T.: Eddig több mint tízezren látták a filmet a mozikban. Több helyen voltunk vele külföldön és még most is hívanak vetítésekre. Ez már sokkal több, mint amit reméltünk.

filmhu: Mi a legmeghatározóbb élményed a Magyar Filmszemlével kapcsolatban?

S.F., N.T.: Mikor legelőször mentem a Szemle megnyitóra, lelkes filmrajóngóként öltönyben nyakkendőben, ez kb 10 éve lehetett, azt hittem ez nagyon komoly dolog, aztán a szikkadt muskátlis pulcsis buli kicsit lelohasztott.


A film előzetese

A film honlapja