„Kicsit aggódtam, értitek-e, amit Angéla beszél, ezért gondoltam, tolmácsolok" -- kezdte bevezetőjét. Kálmánchelyi elmondta, sokan aggódtak az utóbbi időben alkotói sorsukat illetően, mivel legutóbbi filmjüket négy éve mutatták be, így mindenki kezdte azt hinni, eltűntek. Ami persze nem igaz, hiszen korántsem teltek eseménytelenül az elmúlt évek: színpadra alkalmazták például a Libiomfit, a korábbi filmek dvd-kiadásán dolgoztak, és persze előkészítették legújabb nagyjátékfilmjüket, az Uristen2@menny.hu-t, amely komoly produkció lesz, hiszen  két producere is lesz a filmnek, Sándor Pál és Muhi András. Végh Zsolt, a film technikai felelőse közben a gépteremben felkészült az Öszödik Pecsét indítására. A félórás film után, a mozi kávézójában nem volt egyszerű feladat elkapni egy interjú erejéig az alkotókat, egyik gratuláció, vállveregetés, bíztató szó követte a másikat -- ez természetesen a beszélgetés alatt is folytatódott.

Filmhu: Adja magát a kérdés egy februári filmbemutatón, a Filmszemlén miért nem láthattuk az Öszödik Pecsétet?

Végh Zsolt: A válasz egyszerű: annyira korán volt a szemle leadási határideje, hogy azok az események, amelyek a film ötletét és anyagát adták, még szinte meg sem történtek. Hiába dolgoztunk rohammunkában -- hiszen az őszi botrányos dolgok után rögtön munkához láttunk --, ennyi időre mindenképp szükség volt, hogy elkészüljön a film.

Azért foglalkozunk politikával, mert utálunk vele foglalkozni

Filmhu: Magyarországon ma minden átpolitizált, s bár a társadalom politikailag megosztott, abban egységes, hogy az emberek többsége nagyon sokat foglalkozik a politikusok viselt dolgaival. A filmes reflexió erre hazánkban mégis nagyon ritka. Miért lehet ez, és ti most miért csináltatok erről filmet?

Stefanovics Angéla: Mindenki azt hiszi, hogy mi állandóan csak bohóckodunk, ami persze igaz, viszont a dolgaink általában komoly beszélgetésekből születnek. Ősszel sem volt ez másképp; nagyon el voltunk keseredve, sokat filóztunk azon, mit lehet ezzel a helyzettel kezdeni, mígnem végül eljutottunk valami teljesen abszurd megoldáshoz.

V. Zs.: Tulajdonképpen azért foglalkozunk politikával, mert utálunk vele foglalkozni. Viszont tagadhatatlan, hogy körbevesz bennünket, és ez az egyetlen módja annak, hogy fel tudjuk dolgozni a teljességgel érthetetlen jelenségek sorát. Közös eszmecseréink során rá kellett jönnünk, nem indulhatunk ki másból, mint hogy az igazságot, azt ami „valójában” történt, sose fogjuk megtudni, bármennyit is olvasunk vagy nyomozunk. És ha már így van, akkor nem maradt más, mint megalkotni a saját, személyes magyarázatunkat.

Kálmánchelyi Zsolt: Szerintem az embereknek -- éppen úgy, ahogy nekünk is --, halálosan elegük van a politikából. Valószínűleg a filmesekkel is ez a helyzet. Másfelől pedig egy film előkészítése hosszú folyamat; éveken keresztül kell írni, pénzt szerezni rá, stábot szervezni, és a politikai témák pedig hamar elévülnek, egy-két év elmúltával már senki nem emlékszik még a nagyobb botrányokra se. A mi alkotási módszerünk -- legalábbis ebben az esetben -- kedvezett ennek, hiszen kevesebb, mint fél év alatt saját erőből, hárman megcsináltuk az Öszödik pecsét-et. Abszurd dolgokról csak abszurd módon érdemes beszélni.

Filmhu: Hogyan osztottátok meg egymást között a feladatokat?

S. A.: Ebben a munkában Zsolti vállalta a legnagyobb részt. Tulajdonképpen ő hozta fel az ötletet, amiről elkezdtünk dumálni, és hát ő vágta a filmet, ami nekünk néha emberfeletti munkának tűnt... Az összekötő szövegek - amelyeket az ő hangján hallhatunk - is tőle származnak. Persze a forgatókönyvet együtt írtuk, mert én se animációs betéteket nem tudok csinálni, se vágni nem vágok, úgyhogy hasznossá kellett tennem magam valahogy...

Várom, hogy megkeressenek valami jó kis megbízással

K. Z.: Igen, a vágás tényleg nagyon vicces volt. Zsolt küldte a különböző verziókat, amikhez mi nagyjából annyit tettünk hozzá, hogy ráztuk a fejünket vagy hangosan tiltakoztunk. Ő meg szegény tudomásul vette, és küldte a következőt, míg lassan össze nem állt a film.

V. Zs.: Csak közben derült ki számunkra is, mennyire nehéz áldokumentumfilmet csinálni. Rengeteg „anyagot” gyűjtöttünk, bőven elégnek tűnt, hogy összeállítsuk belőle a történetünket, aztán mindig kiderült, maradt luk bőven a filmben. Ekkor találtuk ki az animációs betéteket, amelyeket Zsolttal közösen gyártottunk, felhasználva például a régi legóinkat. De nagyon szeretem a Combinós ufós részeket is, várom is már, hogy megkeressenek Németországból valami jó kis megbízással.

Filmhu: Mi tudtok kezdeni a filmmel, hol láthatják a nézők?

K. Z.: Szerencsére két moziban is adni fogják, a Toldiban és a Bemben, hogy milyen keretek között, azt még nem tudjuk pontosan, de nekünk bármi, ami történik a filmmel, már ajándék, hiszen saját anyagi és szellemi erőnket beleadva mi is annak szántuk. Hasonló szerepet tölt be a pályafutásunkban, mint a Legkisebb film a legnagyobb magyarról - szinte improvizatív módon csináltuk, éppen amikor nem volt más dolgunk vagy lehetőségünk.

A beszélgetés végén Angéla megkérte a filmhu riporterét, hogy tegyen fel egy-két kérdést az egyedül üldögélő Mucsi Zoltánnak is.

Filmhu: Mik az első impresszióid, hogy tetszett a film?
 
Mucsi Zoltán: Nem vagyok meglepve, ismét meggyőztek az alkotók arról, hogy Fellini, Jancsó vagy Bergman mellett még ezzel a hármassal érdemes számolni mint jelentős filmrendezőkkel.

Filmhu: Kár, hogy nem kaptál benne szerepet, pedig Széchenyi után eljátszhattad volna a miniszterelnököt is. Nem fáj?

M. Z. : Te is kóstolgatsz az orrom miatt, mi? Fáj, persze hogy fáj, de megszoktam már. Reménykedem, hogy a következő filmjükben, ami még jobb lesz, mint az eddigiek, már én is ott lehetek.