Sorozatunkban a streaming-szolgáltatók legfrissebb filmes és sorozatos kínálatából ajánlunk olyanokat, amikkel érdemes elütni az időt. A Netflix, az HBO Max, az Apple TV+, az Amazon Prime, a Filmio, a Cinego és más egyéb, Magyarországról elérhető platformok kínálatából szemezgetünk, utat mutatunk a ránk zúduló filmek sodrásában.

Bad Monkey

Hol és mikor? Apple TV+ és augusztus 14.

Vince Vaughn igencsak testhezálló, egy rendőrnyomozóból egészségügyi ellenőrré lefokozott lezser fickó szerepében tér vissza a képernyőre, aki a miami-i rendőrségtől Florida Keys turistáktól, nyugdíjasoktól és dilis bűnözőktől hemzsegő partjaira vetődik. Főhősünk legfőbb célja a chillezés, de persze a boldog semmittevés helyet nem csak a Köjál munkáját kéne elvégeznie a helyi éttermekben, hanem eredeti szakmájához is kénytelen lesz visszatérni. Egy gazdag turistának ugyanis sikerül kihalásznia egy emberi kart egy a tengerből, az egykori nyomozó pedig az ügy felderítésében látja a nagy lehetőséget arra, hogy visszaszerezze a jelvényét. Eközben furcsa figurák tömkelegével és egy kis vásott majommal is összehozza a sors. A 10 részes vígjátéksorozat a Dokik és a Ted Lasso alkotóinak munkája, ami már önmagában jó ajánlás egy komédiának.

A majmok bolygója: A birodalom

Hol és mikor? Telekom TVGO és augusztus 21.

A 2017-ben készült Háború alcímű trilógiazáró epizód után, az idei tavaszi moziszezon végére időzítve érkezett az új A majmok bolygója-film, ezúttal Andy Serkis főszereplő és Matt Reeves rendező nélkül. Nagy súly nehezedett a korábban az Útvesztő-adaptációkat jegyző direktor, Wes Ball vállára, hiszen A birodalommal egy remekül sikerült, kortárs blockbusterektől szokatlanul rétegzett és komoly trilógiához készített folytatást. Így az alkotóknak nemcsak a ‘68-as első rész, de a 2011 és 2017 között megjelent előzmények hagyatékával is kezdeniük kellett valamit. Az új csapat azonban felnőtt a feladathoz, A birodalom, az előző három részhez hasonlóan egy olyan látványfilm, ami bátran áll bele súlyos témákba (populizmus, vallási fanatizmus, demagógia), miközben fordulataival, akciójeleneteivel és feszes szerkesztésével a szélesebb közönség kegyeit is keresi. „Az apró megbicsaklások ellenére is kifejezetten jó nézni ezt a filmet, a félmaratoni játékidő gyorsan eltelik, a világ továbbra is érdekes és a történet új iránya bizakodásra ad okot. A majmok bolygója: A birodalom egy rétegzett, gondolatgazdag, mégis szórakoztató blockbuster, amit ugyanúgy érdemes megbecsülni, mint az előző három részt. Pados Gyula kimagasló operatőri teljesítménye miatt pedig még büszkék is lehetünk rá” – írtuk a filmről a premier idején.

Elfogy a levegő

Hol és mikor? Filmio és augusztus 29.

Az elmúlt években sorra érik egymást az iskolai környezetben, tanárokról és oktatási dilemmákról szóló filmek. Nem csak nemzetközi trend ez, Reisz Gábor harmadik egész estés alkotása, a Magyarázat mindenre is érinti a témát, Szimler Bálint első játékfilme, a független produkcióként létrejött Fekete pont pedig hamarosan bemutatkozik a Locarno Nemzetközi Filmfesztiválon. Moldovai Katalin debütfilmje az Inkubátor program keretein belül valósulhatott meg, és egy magyartanárnő kálváriáját meséli el. A Krasznahorkai Ágnes által alakított Ana gimnáziumban oktat, diákjaival és kollégáival egyaránt jó a kapcsolata, az intézmény megbecsült tanára. Az egyik szülő váratlanul feljelenti két XIX. századi francia költő, Arthur Rimbaud és Paul Verlaine életéről szóló film ajánlása miatt, kifogásolva a két férfi közötti testi-lelki kapcsolatot. A tanárnő fellebbezése láncreakciót indít el, amelynek következtében a kollégái és a gimnázium igazgatónője is fokozatosan ellene fordulnak. Az egyre kíméletlenebb, a munkáját ellehetetlenítő eljárás nemcsak Ana egzisztenciáját, de minden emberi kapcsolatát próbára teszi.

Benjamin Button különös élete

Hol és mikor? Max és augusztus 23.

F. Scott Fitzgerald több egyedülálló könyvet ajándékozott a világnak, többet ezek közül meg is filmesítettek - gondoljunk csak A nagy Gatsby-re, amelynek 1949. óta négy híres adaptációja készült el. A Benjamin Button különös élete is méltó adaptációt kapott, a Hetediket, a Harcosok klubját vagy A tetovált lányt is jegyző David Fincher álmodta vászonra, a főszerepeket pedig olyan legendák alakítják mint Brad Pitt és Cate Blanchette, és persze egy halom BAFTA- meg Oscar-díjat is bezsebelt. Hogy Benjamin Buttonnak különös volt az élete, az nem kifejezés. Nyolcvan esztendősen született, az idő múlásával pedig egyre fiatalabb lesz. 1918-ban látja meg a napvilágot New Orleansban, az I. világháború befejezésének pillanatában. Hosszú és különleges élete egészen a XXI. századig tart. A világ számos helyén megfordul, miközben beleszeret Daisybe (Cate Blanchett), akivel az egyre növekvő korkülönbség miatt csak néhány évet tölthet.

Varrat

Hol és mikor? Max és augusztus 23.

Kempf Márta Anna beszélőfejes dokumentumfilmje a magyar tetováláskultúrában merül el. A magunkra varratott nonfiguratív vagy épp ellenkezőleg, filmbeli és mesei figurákat, állatalakokat és lényeket ábrázoló, bőrbe karcolt rajzok az önkifejezés eszközeivé váltak. Pedig a tetoválás nem éppen innen indult, sokkal inkább volt az alacsonykultúra része, elég a börtöntetkókra vagy a régi típusú, kidolgozatlan és eléggé csúnya „Szeretlek Mari”-típusú felvarrásokra gondolni. A Varrat így azt vállalja, hogy nemzetközileg elismert tetoválóművészek – Borbás Róbert, Borsos ’Boris’ László, Gémes ’James’ István, Müllner Csaba és Sárközi Zsolt megszólaltatásával feltárja azt a folyamatot, ahogyan a tetoválás művészeti ággá fejlődött. Kempf remek alanyokat talált, hiszen a filmben megszólalók közül többen a szakma úttörőinek számítanak, így fény derül arra is, hol a helyük a magyar tetoválóművészeknek a nemzetközi színtéren. Az alkotók mellett pedig természetesen a kliensek is megszólalnak, például Puskás-Dallos Péter vagy Gangxsta Zolee, akik a tetoválásaikhoz fűződő viszonyukról vallanak.