Szilágyi Fanni filmrendező egyedüliként duplázik a Friss Hús rövidfilmfesztivál idei programjában: a Minden vonal és A csatárnő bal lába életveszélyes is versenyzik a Legjobb magyar élőszereplős rövidfilm díjáért. Fanni a Színház- és Filmművészeti Egyetem alapszakát operatőrként végezte, a mesterszakot viszont már rendezőként fejezte be, ahol a Minden vonal volt a diplomafilmje. Kamaszkor vége című kisfilmje a 3. Friss Hús fődíja után a toronto-i filmfesztivált is megjárta, és a tavaly ősszel megrendezett Inkubátor programban is részt vett az első nagyjátékfilmtervével. Az ő ajánlója következik.

„Egyértelmű, hogy a vasárnapig tartó Friss Húst ajánlom a hétvégére. Magyar és nemzetközi kisfilmeket lehet nézni kifulladásig. Másféle figyelmet igényel, mint egy nagyjátékfilm, de nem ingerszegényebb semmiképp. Annyira fontos lenne, hogy nézzenek magyar filmeket a magyarok, és azt érzem, mintha történne a változás. Persze nem szabad rögtön túlzásba esni, hogy akkor már magyar kisfilmeket is akarjon nézni mindenki, de szerencsére úgy tűnik Budapestet bevonzotta a kisfilm a Toldiba.

Nagy Zoltán: Enyhén sós

Eddig még csak az első két blokkot láttam, ebből szeretném kiemelni a nekem legtöbbet jelentő filmeket: Nagy Zoltán Enyhén sósFreund Ádám Földiek, és Fekete Tamás Asszó című filmje voltak rám a legnagyobb hatással, de persze még hátra van 5 magyar, és 3 nemzetközi blokk, remélem minél többre sikerül eljutnom. Itt található a fesztivál teljes programja.

Mindenképp meg akartam említeni Enyedi Ildikó filmjét, biztosan mindenki ajánlotta már, de nekem rég nem volt ilyen lélekbe markoló mozi élményem, mint a Testről és lélekről című film, aki nem látta, feltétlen nézze meg. Az állampolgárt is szívből ajánlom, felkavaró és fontos film.

The OA

Aki inkább nem menne el otthonról,nemrég néztem végig a The OA című sorozatot, és egészen új fogalmat nyitott a sorozatok fejezetben a fejemben. Úgy hoz minden részben valami váratlant, és meghökkentőt, hogy nem éreztem rajta az erőlködést, inkább csak egy ilyen lágy őszinteséget, amitől olyan nagyon közel enged a főszereplőhöz. Csak nyolc részes, egy nap alatt pont végig nézhető, elég veszélyes."