Kapcsolódó anyagok

Beszélgetés Szirtes Andrással

A film első kockáin, ahogy Szirtes Mankának mesél, elmondja a kislány történetét, akit lefilmez az apukája, és aki, ha apa meghalt, betenné a filmet apa mellé a koporsóba. Szirtes tiltakozik, miért volt a munka, ha más nem láthatja? Valóban nem természetes, hogy egy házimozit megmutassunk széles közönségnek, kiteregessük a magánélet hagyományosan négy fal közé zárt apró momentumait. Ezzel a húzással lesz aktuálissá Szirtes filmje, hiszen a valóságsók, blogok világa invitálja a kukkoló tekinteteket, a média szétteszi lábát, mint egy kurva. A nyilvánosság másik arcával, a gazdagok és szépek mesterséges álomvilágával szembeni áramlat ez, az őszinteség iránti vágy hajtja. Ezzel meg is válaszoltuk azt a kimondatlan kérdést, hogy ugyan ki kíváncsi egy ismeretlen család magánéletére. Bár nincsen kiszavazás, nézői sms-ek, egy biztos, a nagymamák és anyukák biztos áldozatai a gyerek aranyköpéseinek, szürreális fantáziájának. Ilyen értelemben női mozi ez, másfél órán át tartó kéjutazás egy kislány koponyája körül.

A kamera imbolyog, szédülünk, hol jól fókuszál, hol kevésbé jól, ez az esetlenség is a személyesség báját viszi a filmbe, ha odaégett a bab, ha az orvossal összefut a család, az beépül a filmbe, és az apró véletlenek közvetlenséget sugallnak. Attól lesz ez a film igazibb a Big Brothernél, hogy egy olyan ember áll a középpontjában, aki még őszinte, még nem játssza meg magát. Nem véletlen, hogy a hetedik szülinap után megszakad a filmnapló. Az utolsó felvételen  Manka zavarban van, dalt ad elő a kamerának, ez a jelenet már egy erőltetett iskolai ünnepséget idéz, ilyen home movie-t minden háztartásban találunk. Az őszinteség kora lejárt, lepergett az utolsó filmbejegyzés.