Bulizni járunk a Szigetre, de gyakran eljön az a pillanat, amikor ahhoz van kedvünk, hogy leheveredjünk a fűbe, megpihenjünk egy padon, és nyugalomban elkortyoljunk egy hideg italt. Szerintünk akkor jársz a legjobban, ha a pihenő idődet mozizással töltöd, hiszen egyrészt feltöltődsz a légkondicionált sátorban, másrészt csupa remek magyar filmmel ismerkedhetsz meg. Az sem kizáró ok, ha a külföldi haverjaiddal lógsz a Szigeten, mindegyik vetítés angol felirattal megy majd.

Kerekes Vica és Szabó Kimmel Tamás az Apró mesékben(fotó: Vertigo Média)

A Magyar Nemzeti Filmalap és a Sziget közös kezdeményezéseként létrejött vetítéssorozat már ötödik éve népszerűsíti a magyar filmművészetet. Idén új helyre verték fel a #CinemaHungary sátrat, a Színház és Tánc sátrak, valamint a Múzeumi Negyed szomszédságában találjátok meg. Mintegy húsz film kerül terítékre idén, az elmúlt évek közönség- és fesztiválsikerei mellett a múlt évszázad klasszikusaiból is többre beülhettek. A nap első vetítése mindig egy régebbi alkotás a Filmarchívum gyűjteményéből, csütörtökön például a János vitéz, pénteken pedig a Keménykalap és krumpliorr-t nézve fogyaszthatjátok el a reggeli kiflit és kakaót.

 

Később már kortárs filmeket vetítenek remek időzítéssel. A kettőkor és négykor kezdődő filmekkel remekül át lehet lustulni a délutánt, hogy aztán kezdődhessen a tombolás, vagy legalábbis lelkes álldogálás valamelyik koncerten. Szerdán többek között betársulhatunk a csecsemőrabló Berényi Bianka mellé (Virágvölgy), csütörtökön azon törhetjük a fejünket, mit akar valójában Kerekes Vica a házába betévedő Szabó Kimmel Tamástól (Apró mesék), pénteken a Friss Hús rövidfilmes válogatása fog emlékezetes élményt nyújtani, szombaton egy keserves szakítást élhetünk át úgy, hogy közben rácsodálkozhatunk, milyen szép is az élet (Rossz versek).

Ruben Brandt, a gyűjtő (Fotó: Mozinet)

A nagyszínpados program végeztével is érdemes lesz szusszanni egyet a mozisátorban, ugyanis az utolsó vetítés minden nap este 11-kor kezdődik. Pálfi György kísérleti elemekben bővelkedő sci-fije, Az úr hangja vagy a nyaktörő tempót diktáló, lehengerlő vizualitású Ruben Brandt, a gyűjtő tökéletes választásnak tűnnek azoknak, akik már nem éppen tiszta fejjel, szárnyaló tudattal esnek be mozizni. Az elmúlt évek egyik fontos kellékét erre az évre is megtartották, most is tudsz majd pattogatott kukoricát ropogtatni filmnézés közben.

A filmes program első fele:

Augusztus 7. szerda:

12:00 A magyar animáció gyöngyszemei 2.: Hetvenes évek
14:00 Virágvölgy
16:00 Napszállta
23:00 A hentes, a kurva és a félszemű

Augusztus 8. csütörtök:

12:00 János Vitéz
14:00 Könnyű leckék
16:00 Apró mesék
23:00 Az Úr hangja

Augusztus 9. péntek:

12:00 Keménykalap és krumpliorr
14:00 Válogatás a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál filmjeiből
23:00 Valami Amerika 3

Augusztus 10. szombat:

12:00 A veréb is madár
14:00 Rossz versek
23:00 Ruben Brandt, a gyűjtő

borítókép: Rossz versek (Cirko Film)