Pedig érthető. A benső brancsnak bőven adódnak személyes, pénzügyi, rivalizációs indítékai. S bejön a képbe egy alapvető módszertani különbség is, a csinálás bent honos differencia specifikája: ezt nevezik szaknyelven „tapétának”, „tapétázásnak"”. A telejóban a narráció az úr. Minden műsoruk szöveg központú. A szöveg- oldalt tekintik mérvadónak, elsődleges vágási, montírozási feladatnak, eredménynek. A képeket ehhez rendelik hozzá: tapétáznak, rázenélnek. Végül, a videó-montírozóban költőien, drámaian, festőien, historizálva, színben tartva, eklektikusan vagy dokusan (mikor hogy) az anyagot összemaszatolják. S ennek végterméke az úgynevezett őshonos televíziós műalkotás = műsor.

Mondok példákat, történetesen kulturális, irodalmi adásokból. Mélykúti Ilona beszélget Kertész Imrével az új regény megjelenése apropóján. „Alázatos, tisztelettudó plánozások", hogy megadják a Nobel-díjasnak s mondandójának kijáró Elsőbbséget. Közben tapéta: kiragadott szövegrészletek a műből, s rájuk lassú, metafizikai közelségű 'kocsizás' rideg sziklákon. Tekintve, hogy mindez egy magazin-műsor kimért része, lassú leblendének kell következnie, hogy Mélykúti műsorvezetőnő bocsánatért esedezve válthasson rá a következő, kevésbé fennkölt témára. Szöveg indul.

„József Áron szappanfőző munkás”. Több részes, titok-feltáró ópusz első tétele. Jegyzi Mérei Anna és csapata. Adás a kevéssé nézett 2-es csatornán, ott se főműsoridőben. Irodalomkedvelők számára ínycsiklandó, mi több, húsbavágó ügy, hogy Attilánk családi mitológiájából az „apa = mitologéma” végre tisztán, mérethelyesen tárulkozzék föl. A szövegoldal (lásd: irodalomtörténészek, családtagok, rokonok, kortárs szemtanúk, maga a költő!) sivár történetről regél: - „rossz házasság hámjából, nyomorból ki-kirúgó, piperkőcös román (roma?) apával, állás- és munka kergetővel, ki a monarchiabeli benső emigránsok tipikus életét élte, mígnem Amerika helyett Timisoarában kötött ki egy másik magyar nőnél, vele élt, félnótás gyereket nemzett neki, végül Pőcze Borbála halála után összeházasodtak, s ez a szökevény apa 1937-ben, kevéssel Szárszó után halt meg.
   
A szövegoldalnak nyomatékos a jelentése, hiszen determinálta költőnk életét, J.A. apa-hiánytól, család-komplexustól, világ-idegenségtől is szenvedett, de mindevvel játszva ki is aknázta a költészetében. A műsor készítői erre hajazva tapétáznak nyakló nélkül. Riportokat tüntetnek át kis, repró áldoku jelenetekbe. Családi fotográfiákat hangulatos vágóképekbe. Költőien illusztrálnak úgymond hívószavakra: szappanfőző munkás? = bűzös massza főzése. Amerikázás? = hajós snittek az Ah! Amerika! című filmből (itt személyesen is érintett volnék, Orosz Istvánnal három évig csináltuk immigrant filmünket a kép-animáció teljes fegyvertárával). Attila bánata? betegsége? = fotó-sorozat a költő egyre komorabb portréiból, lírai áttünésekben. A dramaturgia ezt kezem-fejem eljárásnak nevezi, stílusából kirí, hogy kép, hang, információ, gondolat, hatás nem képes szervülni.

A szerkesztő lelki szeme előtt föl se rémlik egy pofonegyszerű aspektus, miszerint néhai József Áronnak (lévén az, aki) fogalma sem volt arról, hogy Pesten ott hagyott fiában a modern huszadik századi költészet megújítóját tiszteljük.