Méltatlanul sokat kellett várnunk rá, hogy Enyedi Ildikó ismét nagyjátékfilmet forgasson. Bár az elmúlt években a  Terápia című HBO sorozat rendezőjeként is nagyszerű munkát végzett, mégis érezhetően hiányzott a nagyjátékfilmes palettáról. Így nem csoda, hogy most - több, mint 15 évvel a Simon mágus után - az egész stáb hatalmas lelkesedéssel beszél új filmjéről, pedig már a munka legjavában, a 38. forgatási napon jártunk náluk.

"2006 körül olvastam először a forgatókönyvet és azóta szerettem volna elkészíteni ezt a filmet, Ildikóval együtt. Rengeteg könyvvel találkoztam már, de ez az egyik legjobb, ami valaha a kezembe került." - mesélte a film egyik producere, Muhi András. A Testről és lélekről 2010-ben már a megfilmesítés küszöbén állt, a Magyar Mozgókép Közalapítvány összeomlása azonban ezt a filmet sem kímélte. "Annak idején 150 millió forintot ítélt oda a Magyar Mozgókép Közalapítvány a produkciónak és 2010-ben három nagyon komoly ko-producerünk is volt Németországból, Bulgáriából és Franciaországból. Ott álltam velük Cannes-ban, hogy hivatalosan is kezet rázzunk, mikor megérkezett a hír, hogy a magyar finanszírozás összeomlott." - mesélte a producer. Szerencsére azonban az alkotók nem engedték el a filmet. Az Inforg-M&M-nek ez volt az első pályázata, amit benyújtott a Filmalaphoz, végigment az összes lépcsőfokon és idén tavasszal elkezdődhetett a forgatás, az alap 420 millió forintos támogatásával. A forgatókönyvet szintén Enyedi Ildikó írta, az operatőri munkát pedig Herbai Máté (A nyomozó, Utolsó idők) végzi.

"Vicces, furcsa, érzelmes és személyes lesz." - sorolta Enyedi Ildikó, mikor a Testről és lélekről hangulatáról kérdeztük. A filmről ugyanis mindeddig csak annyit lehetett tudni, hogy álom és valóság, test és lélek kettőséről mesél egy olyan szerelmi történettel, melynek főhősei álmukban rendszeresen találkoznak, a való életben mégsem kedvelik egymást. Most végre megtudhattuk, hogy a történet helyszíne sem kevésbé szokatlan, egy vágóhídon játszódik az abszurd melodráma. "A vágóhidak személytelenné teszik mindazt, ami ott történik. A mi szereplőink is kicsit ilyen helyzetbe szorultak: nagyon erős érzelmek vannak bennük és ebből nagyon kevés jut el a felszínre. Egy hideg, rideg, szabályozott környezetben próbálnak mégis boldogok lenni." - mesélte a rendezőnő.

Enyedi1 mti kallos bea

Morcsányi Géza, Enyedi Ildikó és Borbély Alexandra (fotó: Kallos Bea/MTI)

A forgatókönyv Mécs Mónika producert is rögtön elbűvölte, úgy érezte a történet egyszerre szól róla és egy kicsit mindannyiunkról. "Két nagyon más személyiség találkozik, és rájönnek, hogy dolguk van egymással. Egy nagyon zárt világú, de lobogó fiatal nő és egy betegeskedő, idősödő férfi egymásra találásáról szól a film. Egy csodálatos szerelmi történet, egy kis humorral fűszerezve, néhol egy-egy abszurd elemmel." - mesélte a producer, aki úgy érzi, Ildikó egy kis remekművet teremtett, mikor megírta a forgatókönyvet. "A könyv önmagában is egy nagyon erős anyag, ezért ebből filmet csinálni egy nagyon hálás feladat. Ha olyan lesz a film, mint a könyv, akkor egy csodát varázsolunk a vászonra." - mondta a producer.

Csoda azonban nincs kisebb nehézségek nélkül, ilyen volt a főszereplők felkutatása és kiválasztása. "Voltak vitáink a castinggal kapcsolatban, de most, hogy lassan a forgatás végéhez érünk, úgy érzem, jó döntéseket hoztunk. Ildikónak van egy nagyon erős hatodik érzéke, amivel ráérez arra, hogy melyik szerepre ki a jó." - mondta Mécs Mónika. A film főszerepét így végül nem egy profi színészre, hanem a Líra Kiadói Csoport igazgatójára, a dramaturgként és műfordítóként ismert Morcsányi Gézára bízta a rendező. "Tudtam, hogy ebben a korosztályban csodálatos színészek vannak Magyarországon, de olyan karizmájú férfi, amilyen ehhez a filmhez kell, nincsen." - mesélte Enyedi. Így esett a választása Morcsányi Gézára, akivel a Színház- és Filmművészi Egyetemről ismerik egymást futólag, mivel mindketten ott tanítanak. "Miután eszembe jutott Géza, már csak azért szorítottam, hogy hajlandó legyen beleugrani ebbe a feladatba, mert nem kis kockázat egy ilyen nagy terhet a vállára venni." - mesélte a rendező.

Morcsányi viszont bízott Enyedi döntésében és hezitálás nélkül elvállalta a szerepet. "Tudtam, hogy nagyon kockázatos dolgot vállalok, és még mindig nem tudom, hogyan végződik ez a kaland, de úgy döntöttem belevágok. Számomra Ildikó művészi tehetsége garanciát jelent, ha ő így látta jónak, én bízom a döntésében." - mondta a film főszereplője, aki Endréről, az általa alakított főhősről is mesélt a Filmhu-nak. “Egy olyan férfiról van szó, aki a körülmények összjátéka folytán egy morcos, befelé forduló alak lett. Ő voltaképpen már nem vár hatalmas impulzusokat a világtól, de a furcsa véletlenek folytán egyszer csak történik valami, ami kimozdítja őt a mindennapi rutinjából.”

Ez a "valami" a Borbély Alexandra által alakított Mária, aki minőségellenőrként dolgozik a vágóhídon. Egy határozott, de zárkózott nő. "Mária, egy nagyon különleges ember, nem lehet eldönteni, hogy 19 vagy 30 éves, van benne valami furcsa besorolhatatlanság." - mesélte szerepéről a színésznő. - "Sokszor elmondom, hogy nagyon szeretnék rá hasonlítani, mert nem akar megfelelni másoknak, mindig nyílt és őszinte, és nagyon jó humora van. Rengeteget nevettem mikor először olvastam a forgatókönyvet, Ildikó nagyon jó szituációkat írt a történetbe." - tette hozzá.

A színésznő 2012-ben végzett a Színház- és Filmművészeti egyetemen, jelenleg a Katona József Színház társulatának tagja. A rendezőnő már főiskolás kora óta figyeli és támogatja a munkáját, de eredetileg nem a főszerepet szánta neki, hanem egy kifejezetten őrá írt, kisebb szerepet. Enyedi több, mint három évig keresgélte azt a színésznőt, akire a főhősnő szerepét bízná, sikertelenül. "Csodálatos színésznőket néztem meg Erdélyből, Újvidékről és Magyarország minden csücskéből, de valami mindig hiányzott. Egyre erősödött bennem az az érzés, hogy meg kell néznem Szandrát is erre a szerepre. Kipróbáltuk és fantasztikus volt." - mesélte a rendező.

Enyedi2 mti kallos bea

Enyedi Ildikó és Nagy Ervin a film forgatásán (fotó: Kallos Bea/MTI)

A főszereplők mellett Nyakó Júlia és Nagy Ervin is feltűnik a filmben. A színész a Terápia forgatásán dolgozott együtt a rendezőnővel, ahol "szakmailag egymásba szerettek." "Ildikót Magyarország egyik legtehetségesebb emberének tartom, nem is volt kérdés, hogy elvállalom-e a szerepet." - mondta a színész, aki egy húsipari dolgozót, Sanyit alakítja, aki felbolygatja a békés húsüzem életét. "Egy falu bikájának képzeli magát, de egyfajta apakomplexus köti a film főszereplőjéhez. Próbálja elnyerni a szeretetét, kevés sikerrel, mivel pont a főhős ellentéte, egy extrovertált, folyton viccelődő, nőket hülyítő alak." - mesélte a színész, akinek saját bevallása szerint nem okozott nehézséget felkészülni a szerepre, ugyanis nagyon közel érzi magához Sanyi figuráját. "Úgy érzem Ildikó belőlem is táplálkozott, mikor létrehozta ezt a karaktert. Én is imádok humorizálni, szeretem ha történnek körülöttem a dolgok, nem vagyok egy befelé figyelő ember. Kell a nyüzsgés ahhoz, hogy utána egy bizonyos dologra koncentráljak, nekem ez a dobbantó." - mesélte a színész, aki csak azt bánja, hogy a rendezőnő nem egy nagyobb szerepet bízott rá. "Nagyon szorítottam azért, hogy Ildikó újra csináljon egy filmet, kicsit sajnálom is, hogy nem szerepelek benne többet. Nagyon remélem hogy 6-7 év múlva is az eszébe jutok és csinálhatunk valami nagy dolgot közösen. Olyan jól dolgozunk együtt, hogy ez nagyon is benne van a mi közös paklinkban."

A rajongás pedig kölcsönös, Enyedi Ildikó is elismeréssel beszél az egész stábról és hihetetlenül örül, hogy újra forgathat. "Nagyon jó újra nagyjátékfilmen dolgozni, már nem is szomorkodom, hogy ez ilyen hosszú ideig váratott magára. Különösen hálás vagyok a stábnak, mert egytől egyik nagyszerű szakemberek, akikkel nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Igazán ritka, mikor ilyen harmonikusan együttműködik egy stáb."- mondta a rendezőnő.

A Testről és lélekről című film az Inforg-M&M Film gyártásában készül, producere Muhi András és Mécs Mónika. A film a Filmalap 420 millió forint értékű támogatásával készül,  bemutatóját 2016-ra tervezik.

(lead fotó: Magyar Filmunió)