Watching horror films the night before
Debating wiches and folklore
The unkown troubles on your mind
Maybe your mind is playing tricks
You sense and suddenly eyes fix
On dancing shadows from behind
Iron Maiden: Fear of the Dark
A francia Canal+ csatorna művészeti igazgatója, Etienne Robial neves képregényrajzolókat, képzőművészeket és illusztrátorokat kért meg arra, hogy foglalják képekbe saját félelmeiket. Így született meg a Fél(ek) a sötétben című animációs szkeccsfilm, mely most a Titanicon borzolja az arra tévedők kedélyeit.
Aki nem látott még anime horrort, könnyen (naivan) azt gondolhatná, rajzolt képektől nem lehet félni. Nos, Robial és csapatának filmje nemcsak azt bizonyítja be, hogy a sötétben ülve szinte bármi könnyen ijesztővé válhat, hanem azt is, hogy néhány ügyesen megrajzolt animáció legalább annyira borzongató hatást kelt, mint a legmodernebb CGI-szörnyek.
A félelem témája egy egész műfajt éltet, nem csoda tehát, ha a sötétben bóklászó animátorok is megmaradtak a horror zsánerénél. Az alkotók elsődleges célja azonban nem az ijesztegetés, aligha fogja bárki is az ujjak közötti réseken át, leselkedve végigrettegni a filmet. A Fél(ek) a sötétben inkább a félelem természetrajza, a rettegés forrásainak frappáns történetekben megjelenített lajstroma.
A hat alkotó egymástól nagyon különböző víziókat fest a téma köré, és habár színvonal tekintetében nem is teljesen egységesek, valószínűleg mindenki másik filmre voksolna egy „Kedvencem:” választáson.
 |
| Freud valószínűleg elégedetten csettintene a kisfilmek láttán |
A meglepő fordulatokkal tarkított, kerek történetek kedvelői Richard Burns alkotásának örülhetnek leginkább: a Cronenberget idéző kisfilm egy kissé szociopata biológusról szól, akit életében először elcsábít egy vonzó nő. A szenvedélyes rovargyűjtő az első együtt töltött éjszaka után azonban furcsa sebhelyre lesz figyelmes a lány csuklóján.
Lorenzo Mattotti népi hiedelmekre építő Loch Ness-történetében egy fiú meséli el legjobb barátja elvesztésének misztikus történetét. Richard McGuire kísértetház-horrorja igazi narrációs remeklés, melyben főhős és néző együtt, egyetlen szó nélkül tapogatózik a sötétben, és próbálja meg felfedezni a feketébe burkolózó teret, és annak még sötétebb titkait.
A kisfilmeket egy narrátor intellektualizáló monológja köti össze, mely többek között arról értekezik, hogy a világon mi mindentől lehet félni, miközben a 20-as évek dadáját idéző absztrakt formák táncát nézhetjük a vásznon. Talán kissé erőltetett megoldásnak tűnhet a történetek összefűzésére, a magam részéről azonban hálás voltam ezekért az apró „pihenőkért” az egyre nyomasztóbb világok között.
 |
| A félelem bárkit legyőz, legyen az gyerek, nő vagy maga az ördög |
Az alkotók rémálomszerű víziói ugyanis végeláthatatlanul tárják elénk rettegései(n)k tárgyait. De mitől is félünk a leginkább? A vicsorgó harci kutyáktól, a rovaroktól és csúszómászóktól, éjjel támadó szörnyektől, vagy „egyszerűen” csak gyerekkorunk szörnyű emlékeitől, a vonzó nőktől vagy a titkolózó legjobb barátunktól? Freud valószínűleg elégedetten csettintene a kisfilmek láttán, és talán hosszú tanulmányban fejtegetné a látens tartalmak filmben megjelenő, különös, ijesztő manifesztumait. A bécsi pszichológ neve azonban akkor is eszünkbe juthat, ha nem vagyunk éppen a pszichoanalízis legelkötelezettebb hívei: Marie Caillou anime ihletésű kisfilmjében egy pszichiátriai intézetben fekvő 11 éves kislányt gyógyszerekkel kényszerítenek arra, hogy egyre mélyebben merüljön el saját rém- és emlékképeiben. Mert a gyógyulás útja a lélek legsötétebb bugyrain át vezet, hajtogatja a szenvtelen professzor két injekció beadása között szüntelenül.
A számítógépet is segítségül hívó, ám többségében kézzel rajzolt kisfilmek mindegyike merőben más, egyedi látványvilágot teremt: Charles Burns kisfilmje szinte a realizmus igényével készült, míg McGuire hideglelős elbeszélése inkább az absztrakt formákkal való játékra épít. Közös vonás azonban az animáció adta lehetőségek maximális kihasználása, melyben mindenki megmutathatta lenyűgöző kreativitását és egyéniségét.
A szkeccsfilm ötödik részének darabkáit a nézőnek kell összeszedegetnie a történetek közül: a Blutch művésznév mögé bújó Christian Hincker víziójában egy viktoriánus ficsúrnak álcázott Mephisto és a három vicsorgó fenevad támad az emberekre. A többi kisfilm között felbukkanó, önmagát ismételgető motívum frappánsan foglalja össze a félelem természetét: Blutch filmjében ugyanis maga a félelem tör az emberekre, ami nem válogat, és bárkit legyőz, legyen az gyerek, nő vagy maga az ördög.
