A flamand Ken Mortier első egészestés játékfilmje az „Angry Young Belgians” néven számon tartott írógeneráció oszlopos tagjának, a „kozmikus unalom” krónikásaként ismertté lett Herman Brusselmansnek azonos című regénye alapján született. Mortier első mozijába képletes és konkrét értelemben is beleadott apait, anyait – a Kell egy dobos! a túlzás összes eszközével él: a szereplők szándékosan karikírozottak, a beszédmód vulgáris, az erőszakos képek nem egyszer sokkolóak, a szülők és gyerekeik kapcsolatát (is) feltáró történet szélsőségekkel teli.
  
A kezdő szcénán három leharcolt figura kerekezik a város előkelő negyede felé: alakulófélben lévő rock bandájuk kiszemelt dobosához, a film narrátorához tartanak. A fiúk mindegyike valamilyen módon fogyatékos: a gitáros, Ivan (Sam Louwyck) süket, a basszusgitáros, Jan (Gunter Lamoot) a fél karjára béna, az énekes, Koen (Norman Baert) pedig agresszív pszichopata, aki szabadidejében nőket erőszakol és öl meg.

Film a kozmikus unalomról

A potenciális ütős, Dries (Dries Van Hagen) kilóg közülük. Az ország egyik legismertebb írójaként egyetemisták isszák a szavait, még a munkásosztálybeli fiúk is ismerik a tévéből, nem véletlen, hogy a sikerben bízva őt próbálják megkörnyékezni az együttes dobosának. Hogy a bandatagok miért ácsingóznak Driesre, érthető, az író valódi motivációja, „kozmikus unalma” azonban csak fokozatosan rajzolódnak ki a filmben.

A történet az autentikusnak tekinthető rock and roll életformát ütközteti a „szalonzenész” életmódjával – a három fogyatékosnak valóban lételeme, hogy zenéljen, hogy elkeseredett dühét, katasztrofális magánéletét, frusztrációit a fellépéseibe konvertálja. Dries, az író azonban, amikor elmerül az élet sűrűjében, nem tesz mást, mint „tanulmányi kiránduláson” vesz részt, számára mind az anyagi jólét, mind pedig az érzelmi biztonság adott barátnője személyében. Igazi outsider ő, aki megteheti, hogy addig marad a sötét oldalon, amíg kedve tartja, számára ezek a szerencsétlenek nem mások, mint mikroszkóp alatt tanulmányozott egzotikus (csoda)bogarak, akikből (írói) ihletet meríthet.

Ugyan a három bandatag családtagjaikkal egyetemben szélsőséges, beteg figurák, az igazi, gátlásoktól mentes szociopata mégiscsak Dries közöttük – a libertinusok huszonegyedik századi leszármazottjaként három zenésztársát felhasználva emberkísérleteket folytat: manipulálja, mozgatja a többieket, a legdurvább ösztöneiket hozza elő belőlük, hogy egy adott ponton még egy gyilkosságot is büntetlenül elkövethessen.

Az autentikus rock and roll életforma
ütközése a szalonzenével
A „zenészek”, Dries-sel az élükön modern, fogyasztói társadalmunk szélsőértékei, annak a társadalomnak a szimbólumai, melyben a legnagyobb pszichopata tiszteletre méltó személyiség lehet, ahol a melós számára csak a szex, a drog és a rock and roll marad, és ahol a gyilkosság mindennapos, megtorlás nélküli eset.

A rendező az első fellépésére készülődő banda történetén keresztül fittyet hány a politikai korrektségre: a homoszexuálisok, a nők ugyanolyan gyilkos, fekete humorba csomagolva kapják meg a magukét filmjében, mint a szexre éhes háziasszonyok vagy a feketék.

Komoly társadalomkritikával átitatott pofátlan és kellemetlen film a Kell egy dobos!, mely szókimondásának, vulgáris hangvételének, tabudöntögető voltának köszönhetően abba a vonulatba illeszkedik, melyet leginkább Dusan Makavejev neve fémjelez. Kizárólag erős gyomorral és idegzettel megáldott nézőknek ajánlott.