Erdély Mátyás
Válogatott filmográfia: Miss Bala (2011), Saul fia (2015), Napszállta (2018), The Nest (2020)
Szerinted miért lett szakmája egyik legelismertebb tagja?
Azon kevés operatőr közé tartozik, akiknek egy vagy több filmje korszakalkotó műnek fogható fel. Vilmos mellett például Gordon Willis, Vittorio Storaro, és ha a fiatalabb generációkból kell mondani, Darius Khondji tartozik ebbe a csapatba. Ha konkrétan filmeket kell mondani, akkor Willistól az első két Keresztapa, Storarótól A megalkuvó, Khondjitól a Hetedik, Vilmostól pedig a McCabe és Mrs. Miller új fejezeteket nyitottak az operatőri szakma nagykönyvében. A McCabe a mai napig fontos referencia sok operatőr számára.
A Sugarlandi hajtóvadászat volt egy következő fontos állomás a karrierjében, ha operatőri szempontból nézem, talán fontosabb, mint a harmadik típusú találkozások, amiért az Oscart kapta. Ott használták először a Panaflex kamerát, ami jóval kisebb volt a társainál, így egy autó belsejéből is tudott forgatni a Vilmos. A Sugarlandről nemrég jelent meg egy iszonyúan érdekes cikk az American Cinematographerben: Vilmos egy hihetetlenül vagány, bátran kísérletező operatőr volt, aki meg tudta valósítani a rendezők őrült elképzeléseit.
Steven Spielberg, Zsigmond Vilmos, Goldie Hawn és William Atherton a kocsiban a Sugarlandi hajtóvadászat forgatásán
A McCabe-ben és a Sugarlandben is olyan dolgokat művelt, mint előtte senki más. És ezek a teljesítmények egymásra épülnek, Spielberg a McCabe miatt figyelt fel rá, és kérte fel a Sugarlandre, ami aztán elvezetett a Harmadik típusú találkozásokig.
Operatőrként, emberként inspirált téged?
Operatőrként iszonyatosan vonz a bátorsága. Ő friss levegő volt Hollywoodban. Fontos, hogy nála nem volt öncélú az újítás, döntései mélyen az anyagban gyökereztek, a forgatókönyvből kiindulva találta ki a rendezővel a filmek képi világát, hangulatát. Nekünk operatőröknek tulajdonképpen ez a dolgunk:egy adott filmhez megtaláljuk a lehető legjobb formát.
Többek között Zsigmond Vilmos merész hozzáállása késztetett arra, hogy merjetek újszerű képi világot kitalálni a Saul fiához?
Igen, erőt adnak a korszakalkotó filmtörténeti alkotások és személyiségek. Arra tanítanak, hogy van értelme a szabályokat felrúgva kísérletezni, kialakítani egy speciális vizuális nyelvet, ami illik az adott filmhez. Ha megnézed a többi filmjét – és ez még az Altmannal készített többi munkájára is igaz –, máshogy néznek ki, mint a McCabe. Tudta, hogy a kitalált vizuális nyelv csak a McCabe-re volt igaz, nem ismételte magát a többi filmjében. Nagyon szimpatikus számomra ez a hozzáállás. Nem akarok nevekkel dobálózni, de vannak operatőrök, akikre ennek pont az ellentéte igaz.
Volt olyan forgatás az életedben, ahol szóba jött Zsigmond Vilmos, ahol az ő filmjei alapján világítottatok be, vettetek fel egy jelenetet?
Ez szóba sem jöhet nálam. Pont azért, amit az előbb mondtam, és amit Vilmos is képviselt. Minden döntés, amit hozok, az csak az adott filmre igaz. Vilmos döntései, amit például A szarvasvadász munkálatai közben hozott, csak arra az egy filmre voltak igazak, nincs értelme másolni őket.
Nyilván az ember műveli magát régi és kortárs filmekből, elraktározza magában a fontos dolgokat, és azokhoz kiindulási pontként a későbbiekben vissza tud nyúlni. Azt tartom lehetségesnek, hogy általános referenciaként használjam egy-egy filmjét. Például ha azt érezzük, hogy egy vizuálisan hasonló világot keresünk, mint amit a McCabe-ben volt látható, akkor megnézzük, mit csinált a Vilmos. Elgondolkozunk rajta, levonjuk a tanulságait, de olyan nincs, hogy átveszek egy konkrét beállítást, soha nem mondanám azt, hogy csináljuk úgy, ahogy Vilmos a krumplipürés jelenetet a Harmadik típusú találkozásokban.
Melyik filmjét szereted a legjobban?
Egy filmjét nem tudom kiemelni. A McCabe, a Sugarland és A szarvasvadász mellett A mennyország kapuját is meg kell említeni. Az egy elfelejtett mestermű, aminek minden kockája egy csoda. Katasztrófának tartom, hogy megbukott a bemutatója idején, és elfelejtődött, de szerencsére azt érzékelem, hogy az utóbbi években egyre többen felfedezik maguknak. Nemrég néztem újra a Harmadik típusú találkozásokat a nagyobbik fiammal, elképesztő volt. Aki öt ilyen filmet letesz az asztalra, az megkerülhetetlenné válik. És ami igazán fantasztikussá teszi a teljesítményét, hogy ez az öt film jelentősen különbözik egymástól.
Találkoztál Zsigmond Vilmossal? Van egy személyes történeted róla?
Többször is. A főiskolás éveim legnagyobb élményei közé tartoztak a nevével fémjelzett két hetes nemzetközi mesterkurzusok. Kétszer vagy háromszor voltam rajtuk. Vetítette a saját filmjeit, mesélt róluk. Forgattunk, amibe ő beleszólt, ha úgy érezte, kritizálta. Egy kiadós vérátömlesztéshez tudnám ezeket a mesterkurzusokat hasonlítani.
Fillenz Ádám
Válogatott filmográfia: Friss levegő (2006), Poligamy (2009), Pál Adrienn (2010), Tegnap (2018)
Szerinted miért lett szakmája egyik legelismertebb tagja?
Zsigmond Vilmos közeli barátjával, volt osztálytársával, Kovács Lászlóval együtt egy egészen újfajta vizualitást hozott az amerikai filmgyártásba. Lazák voltak, nagyvonalúan és kreatívan improvizáltak, olykor kézi kamerával forgattak, és ezek szokatlanok voltak a stúdiófilmek merev attitűdjének időszakában. Eleinte - hogy be tudjanak törni a szakába - olcsón is dolgoztak, de valószínűleg európai, azon belül is magyar szemléletüknek is köszönhető ez, és iskolájuknak, ami a színművészeti egyetem volt, ahol Illés György tanítványai voltak.
Tehát látásmódjuk jelentős szerepet töltött be az amerikai stúdiófilmek után következő új korszak megteremtésében. Kamerahasználatuk, világításuk, és a hozzáállásuk olyan újdonságot képviselt, ami miatt hamar népszerűek lettek a bátrabb amerikai rendezők körében. Nem véletlen, hogy Dennis Hopper, Peter Bogdanovich, Robert Altman és Steven Spielberg is foglalkoztatta őket. És mindezt úgy, hogy életük végéig legjobb barátok maradtak, akik folyamatosan segítették egymást.
Kovács László és Zsigmond Vilmos
Hogy érzed, operatőrként, emberként inspirált téged?
A szarvasvadász mindenképp az egyik kedvenc filmem, és azok a mesterkurzusok is nagy hatást gyakoroltak rám amiket Kováccsal együtt vezetett. A legemlékezetesebb filmjeitől kezdve A mennyország kapuján át a Ragadozókig szinte mindegyikből rengeteget lehet tanulni. És Kovács Lászlóval való barátsága és szakmai kapcsolatai példaértékű volt.
Volt olyan forgatás az életedben, ahol szóba jött Zsigmond Vilmos, ahol az ő filmjei alapján világítottatok be, vettetek fel egy jelenetet?
Ilyen konkrétan nem volt, de az a bátorság, amivel a műfény és napfény különböző színhőmérsékletét vegyítette egy snitten vagy jeleneten belül, vagy amilyen érzékenységgel tudott bánni kemény fényekkel, ezek mind nagyon inspiráltak engem is. Ha nem direkt módon, akkor tudat alatt.
Melyik filmjét szereted a legjobban?
Mindenképp A szarvasvadászt és a Harmadik típusú találkozásokat említeném. Az első a maga drámai, és olykor szinte dokumentarista jellegével fogott meg, miközben egyfajta költői realitással is jellemezhetjük. Spielberg filmjében pedig a különleges fények grandiózus használata ragadott meg, ez aztán az Oscar-díjat is elhozta Zsigmond Vilmos számára.
Ki tudsz emelni egy beállítást tőle, amit csodálsz?
A már említett filmekben több csodálatos beállítás is van, úgyhogy egy konkrét snittet nehéz lenne választani közülük, ráadásul azt hiszem ezek inkább a film egészét nézve gyakorolnak hatást a nézőre. De nagyon szeretem A szarvasvadászban az iparvárosban játszódó jeleneteket, illetve a film végén látható vadászat képeit. A Harmadik típusú találkozásokból pedig az idegenek érkezése, amikor színes fények világítanak kívülről a házon belül rettegő szereplőkre, nagyon megmaradt bennem.
Harmadik típusú találkozások
Találkoztál Zsigmond Vilmossal? Van egy személyes történeted róla?
A két évente megrendezett DOP mesterkurzusról készítettünk dokumentumfilmet Kocsis Ágival még első, vagy talán második egyetemi évünk végének nyarán, és mivel végigkövettük a két hetes eseményt ez nagyon tanulságos volt számunkra is. Ahogyan Zsigmond Vilmos és Kovács László a diákokhoz viszonyult, és amilyen őszinteséggel beszéltek a filmjeikről, illetve ahogy pontos szakmai megjegyzésekkel segítették a diákokat, az igazán megkapó volt. Talán emiatt kaptam én is kedvet ahhoz, hogy oktassak majd egyszer.
Egyik este vetítették az Öt könnyű darabot, ami szintén az egyik kedvenc filmem lett. Vili bácsival néhány alkalommal kettesben is beszélgettünk a Gellért hotel kávézójában, közvetlen embernek ismertem meg, bár azt nem állíthatom hogy túlságosan közeli lett volna az ismeretségünk. Nemrég dolgoztam egy operatőrrel, aki a kilencvenes években focuspullerként dolgozott vele, és az ő elmesélése alapján Vili bácsi kimagasló profizmussal, de kifejezetten szigorú szakmai elvárások mentén dolgozott, sokszor azt harsogva, hogy "why are we not shooting?!", amikor épp már jó szögből világított a nap például. Ezt a lelkiállapotot én is sokszor megtapasztaltam azóta forgatásokon, és szerintem minden operatőr számára ismerős érzés.
Táborosi András
.jpg)
Zsigmond Vilmos és Táborosi András
Válogatott filmográfia: Visszahúz a múlt - Ember Judit portréja (2017), Fényképezte Zsigmond Vilmos (2018), Csak családról ne (2019)
Szerinted miért lett szakmája egyik legelismertebb tagja?
Azon felül, hogy mérhetetlen alázat, türelem, és odaadás jellemezte Zsigmond Vilmos egész életét és munkásságát, soha senkit nem láttam, aki minden siker és elismerés ellenére is ennyire önmaga tudott maradni. Az a kíváncsi és mérhetetlenül lelkes örökifjú, akit a fotózás és filmezés folyamatos újításra és kísérletezésre ösztönzött. Például: a Harmadik típusú találkozások volt az a film, ahol az exponált negatív, laborban történő hívás idejének hosszának megváltoztatásával egy olyan hatást és hangulatot ért el, amit végül Oscar-díjjal jutalmaztak.
Hogy érzed, operatőrként, emberként inspirált téged?
Akinek volt szerencséje személyesen is megismerni Zsigmond Vilmost, annak örökre egy maradandó élmény maradt ez a találkozás. Minden filmesnek példaértékű lehetne, ahogy az emberekkel kommunikált a forgatások alatt, függetlenül attól, hogy ki melyik részleghez tartozott. Mindenkihez volt egy kedves szava, őszinte mosolya.
Te voltál az egyik operatőr a Fényképezte Zsigmond Vilmos című dokumentumfilm készítésekor. Mesélsz erről az élményről?
Talán az egyik legmeghatározóbb élmény volt azt megtapasztalni, ahogy a világ egyik legnagyobb operatőre egy teljesen egyszerű, hétköznapi, de lenyűgözően szép napfelkeltéről készített fotójáról is olyan lelkesedéssel tud mesélni, mint, aki csak pár napja kapta meg első fényképezőgépét, és most fedezi fel annak minden titkát, miközben mérhetetlenül boldog, hogy ezt az új élményét másokkal is megoszthatja.
Brian De Palma és Zsigmond Vilmos a Halál a hídon forgatásán
Mennyire volt ijesztő élmény számodra, hogy egy Oscar-díjas operatőrt kell bevilágítanod, fényképezned? Beleszólt a munkádba?
Zsigmond Vilmos a dokumentumfilm készítése alatt egyáltalán nem kritizálta vagy minősítette a munkánkat, ezért nem éreztük feszélyezve magunkat a közelében. Nyugodt jelenléte, humoros megjegyzései és barátságos kisugárzása inkább arra ösztönzött, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból.
Az utolsó nagyjátékfilmjén (Six Dance Lessons in Six Weeks) is dolgoztál vele. Hogy kerültél abba a filmbe? Milyen volt a munkakapcsolatod vele?
Most is rettentően hálás vagyok Máthé Tibor osztályfőnökömnek és Romwalter Béla “Richy”-nek, hogy segítségükkel bekerülhettem a Six Dance Lessons in Six Weeks-be, mint camera trainee, és ha úgy vesszük, a forgatásokon én lehettem Vili bácsi személyi asszisztense is. A feladat kettős volt, egyrészt teljesíteni a kamera csapat elvárásait, másrészt folyamatosan figyelni Vili bácsi minden mozdulatát, kívánságát. Mindig három nagyon fontos dolognak kellett a nyakában lógnia a forgatások alatt: a tónus üvegnek, a fénymérőnek, és a fényképezőgépnek.
Azt tudod, hogy miért nem vállalt több munkát?
Vili bácsi mindig is tele volt tervekkel és már a Six Dance Lessons forgatása alatt is kilátásban volt a következő projektje, de akkor babonából nem beszélt erről.
Balázs István Balázs
Válogatott filmográfia: Boglárka (2015), Casting (2019), Pesti balhé (2020)
Szerinted miért lett szakmája egyik legelismertebb tagja?
A személyisége nagyon passzolt ahhoz, hogy operatőr váljon belőle. Sajnos kevés alkalommal találkoztam vele, azt éreztem, ő egy elképesztően nyugodt, stabil és különleges kisugárzással bíró ember, aki határozottan tudja, hogy mit akar. Nehéz korszakban indult a pályája: lediplomázott, dokumentálta az 1956-os forradalmat, majd elindultak Amerikába, táskájukban több tízezer méter filmfelvétellel. Nagyon nehezen, sok év kemény munkájával küzdötték odáig magukat, Kovács Lászlóval, hogy az első filmet elkészíthessék Hollywoodba, és akkor jól tudta kamatoztatni azt a tudást, amit a magyar operatőri iskolában mestereitől kapott.
Az akkori Amerikára nem volt jellemző az európai szerzői filmes operatőri gondolkodás. Aki érti a forgatókönyvet, és azt át tudja fordítani a képek nyelvére, sőt, magához a forgatókönyvhöz is vannak meglátásai. Ő ezt a gondolkodásmódot vitte magával itthonról, ami hozzájárult a sikeréhez. Az is jól látszik, hogy nagyon jól választott forgatókönyveket. Elképesztően tehetséges volt, úgy mesélt el képekben történeteket, ahogy arra nagyon kevesen képesek.
Hogy érzed, operatőrként, emberként inspirált téged?
Igen, nagyon inspiráló volt számomra a munkássága. Makón születtem, 30 kilométerre Zsigmond Vilmos szülővárosától, Szegedtől. Sokat jelent számomra, hogy az egyik legnagyobb magyar operatőr ugyanabból a régióbóll származik. Az IMDB-adatlapján operatőrként 98 kreditje van, amik között több filmtörténeti klasszikus is található. Csodálatos lenne egyszer – Zsigmond Vilmoshoz hasonlóan – operatőri Oscar-díjat szerezni Magyarországnak. A példája azt mutatja, hogy ez lehetséges úgy is, ha valaki egy dél-alföldi városból indul.
A Maverick forgatásán
Volt olyan forgatás az életedben, ahol szóba jött Zsigmond Vilmos, ahol az ő filmjei alapján világítottatok be, vettetek fel egy jelenetet?
Konkrétan még nem volt ilyen, de biztos lesz. Ő azért is tudott kiváló operatőr lenni, mert mindig az adott történethez alkalmazkodva gondolkodott, tervezte meg a világítását a helyszíneknek és komponálta meg a képeket. Kialakult egy saját stílusa, valahogy megérzi a néző, hogy ez egy Zsigmond Vilmos-képkocka, de szerintem ezt ő sosem akarta erőteljesen jelezni.
Melyik filmjét szereted a legjobban?
Hét éves lehettem, amikor egy VHS-magnót kaptam karácsonyra. Onnantól kezdve minden nap elmentem a videókölcsönzőbe, és azt hiszem, a Maverick volt az, amit először láttam tőle. Nagyon erősen hatott rám. Csak jóval később, amikor már egy kicsit komolyabban foglalkoztam a filmmel, döbbentem rá, hogy Zsigmond Vilmos fényképezte. Fontos felismerés volt számomra, hogy az egyik gyerekkori kedvencem egy magyar operatőr munkája.
Ki tudsz emelni egy beállítást tőle bármelyik filmjéből, amit csodálsz?
A Madárijesztő az egyik személyes kedvencem. Egyik rendező barátom, Csoma Sándor mondta, hogy a filmek operatőreit az alapján ítéli meg, hogy vannak-e olyan képei, amik beleégtek. Ilyesmi történt velem a Madárijesztő nyitójelenetével. Mai napig látom magam előtt azokat a totálokat a sötét égbolttal, ami alatt átsüt a nap, és ahogy a szél fújja az ördögszekereket.
Madárijesztő
A zárójelenet, amelyben Al Pacino egy szökőkútnál összeomlik, is hasonlóan emlékezetes. Ha egy ilyen erős alakítást látok, azt gondolom, hogy az operatőrnek is szerepe volt abban, hogy ez a pillanat létrejött. Nagyon fontosnak tartom, hogy az operatőr úgy legyen jelen, hogy az biztonságot adjon a színésznek és őt szolgálja. Úgy érzem, Vilmos fantasztikus volt ebben, sok nagy színész dícsérte őt.
A Szabó Gábor operatőr által szervezett BKF fényíróklubban láttam a filmet, ahol utána beszélgettek Vilmossal. Érdekes volt, hogy a Madárijesztő egy nagyon alacsony költségvetésű, kalandos vállalkozásnak számított Hollywoodban. Vettek egy teherautót, megpakolták lámpákkal, felszereléssel, és egy szűk stábbal nekiindultak Amerika belső vidékeinek. Ez teljesen ellene ment a klasszikus amerikai módszernek, hogy óriási stúdiókban, óriási lámpákkal forgassanak.
Találkoztál Zsigmond Vilmossal? Van egy személyes történeted róla?
14 éves lehettem, amikor először találkoztam vele. Több alkalommal tartott mesterkurzust Budapesten, amire operatőrök jelentkezhettek a világ bármely pontjáról. Én máshogy kerültem be pár órára. Akkoriban a Makói Videó- és Művészeti Műhelyben készítettem diákfilmeket, és a műhelyet vezető Czibolya Kálmánnal feljöttünk Budapestre, a Duna TV stúdiójába, hogy megnézzük, hogyan működik egy tévécsatorna. Emellett Kovács Gyula vezető operatőr segítségével bejuthattunk erre a kurzusra.
Ez nagyon megragadt bennem, hiszen egy kamasz voltam Makóról, aki otthon csak kis kamerával, kezdő körülmények között forgatott, és először itt láttam bele, hogyan megy a filmkészítés nagyban. Csodáltam ezeket az embereket, és főleg a Zsigmond Vilmost. Emlékszem, hogy egy ötszemélyes Suzukival mentünk oda, és én voltam az, aki bevállalta, hogy a csomagtartóban utazzon.
Rév Marcell
Válogatott filmográfia: Itt vagyok (2010), Külalak (2011), Jupiter holdja (2017), Paterson (2018), Eufória (2019), A feleségem története (2020)
Szerinted miért lett szakmája egyik legelismertebb tagja?
Azt gondolom, hogy a hozzá hasonló nagyszabású operatőrök, a szakmai tudáson és a szó szoros értelemben vett tehetségen kívül, rendelkeznek valamilyen különleges tulajdonsággal vagy személyiségjeggyel.
A filmkészítés összetett folyamat, ami magába foglal a tudatos, mérnöki típusú feladatok mellett sok olyan helyzetet, amiben az ember érzelmi, zsigeri oldala kerül előtérbe. Vili bácsi valószínűleg valami olyasmit tudott hozzátenni a személyiségével ezekhez a filmekhez, ami egyedi, és ami valószínűleg inspirálta a vele dolgozó rendezőket, hogy az adott filmterv legérdekesebb változata születhessen meg.
Warren Beatty, Zsigmond Vilmos és Robert Altman a McCabe és Mrs. Miller forgatásán
Hogy érzed, operatőrként, emberként inspirált téged?
Szerintem minden magyar operatőrre, még ha csak közvetetten is, de hat Zsigmond Vilmos. Ráadásul most az Egyesült Államokban dolgozom, az ő legendája itt is megkerülhetetlen. Ez nem az a “Magyarországon világhíres” történet, hanem ő ebben a szakmában valóban világhírű a mai napig. Lépten-nyomon találkozom az emlékével és a munkájával. Természetesen maga az élettörténet is inspiráló, hogy valaki Kelet-Európából emigrálva, a saját útját és ízlését nem feladva, megcsinálta ezeket a filmeket.
Volt olyan forgatás az életedben, ahol szóba jött Zsigmond Vilmos, ahol az ő filmjei alapján világítottatok be, vettetek fel egy jelenetet?
Nem szoktunk mások munkája alapján felvenni filmeket, de természetesen szóba kerülnek sokszor a filmjei munka közben mint hivatkozási alap. A legtöbb munkájában (itt most főleg a 70-es, 80-as években készült filmjeiről beszélek) van valami lényeglátás, sallangmentesség. A szarvasvadász, a McCabe & Mrs. Miller, a Madárijesztő vagy mondjuk A mennyország kapuja című óriásprodukció vizuálisan nagyon érzékeny filmek. (Nem szeretem a szót, de azt szokták mondani, hogy költőiek.) Ez az érzékenység viszont sosem válik a film fókuszává, sosem hivalkodik, mindig észrevétlen marad. Érzelmi pontosságra törekszik, talán a szertelenség a legjobb szó rá. Jó néha visszatérni ezekhez a filmekhez és bátorságot meríteni belőlük.
Melyik filmjét szereted a legjobban?
Nehéz lenne megmondani, de nemrég néztem újra a McCabe és Mrs. Millert és az tényleg egy korszakalkotó film. Kivételes tehetségek találkoztak egy különleges időben. Minden pillanata igazi, zsigeri filmélmény, egy pillanatra sem merül fel, hogy színészeket nézek egy kosztümös filmben. Nem olyan régen találkoztam Warren Beatty-vel, aki ennek a filmnek a főszereplője, és arról, hogy én egy magyar operatőr vagyok, természetesen a Vilmos jutott az eszébe. Szerintem Vili bácsi A szarvasvadászra volt a legbüszkébb (méltán), legalábbis azzal kapcsolatban rengeteg szép emléke volt.
Ki tudsz emelni egy beállítást tőle, amit csodálsz?
Ami most hirtelen beugrik, az a Madárijesztő kezdő beállítása, a domboldal, amin leballag Gene Hackman. De arra is emlékszem, hogy nem szeretett kiragadva beszélni beállításokról, csak a film vagy a jelenet vonatkozásában. Bár egy filmkockának lehet önálló esztétikai kvalitása, de egy beállítást csak a filmben betöltött szerepe szempontjából lehet megítélni.
Találkoztál Zsigmond Vilmossal? Van egy személyes történeted róla?
Találkoztam vele többször. Először azt hiszem, első éves főiskolás koromban a Camerimage operatőr fesztiválon, Lengyelországban, ahol ő a zsűriben volt, én pedig Máthé Tibort, az osztályfőnökömet kísértem el, aki az Ópium című filmjével volt versenyben. Arra emlékszem, hogy a Control című Anton Corbijn-filmet dicsérte és sajnálkozott, hogy kevesen fogják megnézni a moziban, mert az emberek nem néznek fekete-fehér filmeket.
Aztán két vagy három évvel később részt vettem egy kéthetes nemzetközi mesterkurzuson Budapesten, amit ők vezettek Ragályi Elemérrel. Jött egy csomó operatőr tanonc a világ minden részéről és mindig volt egy tanuló az SZFE-ről is. Napközben operatőri gyakorlatokat forgattunk műteremben, este pedig általában megnéztünk a vetítőben egy filmet és megdumáltuk. Ezeket a hosszú napokat végignyomta velünk a Vili bácsi, és este még volt ereje és lelkesedése, hogy megnézze velünk mondjuk A szarvasvadászt, aztán beszélgessen róla, pedig gondolom látta már párszor. Elképesztő, mennyi energia áradt belőle, pedig már nem volt fiatal.
Az első részt itt találod meg.
