Viharsarok rendezőjének második nagyjátékfilmje, a Háromezer számozott darab színház és film izgalmas keverékének ígérkezik. A rendező és csapata a Tudás Hatalom csoport nagysikerű Cigány Magyar című előadását álmodta át a moziba, de nem egy hagyományos adaptációban gondolkodtak: a film magának a színdarabnak az elkészültét, és főleg az itthon és Berlinben tapasztalt sikerét dolgozza fel, illetve azt a sokszor szürreálisba hajló folyamatot, amin a darab szereplő keresztülmentek a nemzetközi környezetben. Az alkotók szerint, ahogy a rasszizmus-ellenes darab, úgy a film is kreatív játékossággal, de húsbavágóan fog beszélni egymás elfogadásról és toleranciáról.

A Tudás Hatalom nevű kreatív műhelyük videoklipjeit is Császi Ádám szokta készíteni, összeszoktak, jól tudnak együtt működni. Ahogyan a forgatáson elmesélte nekünk: A darabban elmesélt szövegekből született meg ez a film, amelynek az érzékenyítés, a rasszizmus, a kirekesztettség, a periférián lévő emberek bevonása a témája. És ami a lényeg, hogy végre első kézből, első szám első személyben beszélnek azok az emberek, és arról a témáról, amiről csak ők beszélhetnek hitelesen, nem pedig mások teszik meg helyettük.”

A Háromezer számozott darab rendezője Császi Ádám, aki Lengyel Balázzsal közösen írta a film forgatókönyvét, beledolgozva az eredeti színművet a Cigány magyar c. drámát (írták: Farkas Franciska, Horváth Kristóf, Oláh Mizo Edmond, Pápai Rómeó, Pászik Cristopher, Varga Norbert Máté). Az operatőr Balázs István Balázs volt, a producer Bodzsár István, a vágó Kollányi Tamás, a film zenéjét pedig Kalotás Csaba szerezte. 

A film főszereplői Farkas Franciska, Horváth Kristóf, Oláh Mizo Edmond, Pápai Rómeó, Pászik Cristopher, Varga Norbert, és Wieland Speck, további szereplők még Elek Ferenc, Rába Roland, Sena Dagadu, Sütő András, Szakács Hajnalka, Varga Ádám és Vilmányi Benett.

A Háromezer számozott darab április 6-án kerül a mozikba, a Mozinet forgalmazásában.

Címlapkép forrása: Mozinet