2006. 02. 15. Köllő Killa
Már a második feléhez érkezett a Berlini Filmfesztivál, s mint minden ünnep, ez is évről évre egyre hatalmasabb. Eddig az a hír járta, hogy a Berlinalén az a jó, hogy minden filmet meg lehet nézni, ehhez képest sokszor előfordul, hogy az érdeklődők majdhogynem a fele nem jut be a filmekre. Ez utóbbit magam is tapasztaltam, míg az előbbiről csak a legendák szólnak.
Argentin próbálkozás
|
Rengeteg érdekesnek ígérkező jelenet vész el a ritmustalanságban
Alejo Moguillansky és Fermin Villanueva: The Prisoner |
Miután nem sikerült bejutni az
Invisible Waves című thai versenyfilmre, örömmel vetettem magam az argentin fiatalok életébe a
The Prisoner című mozi segítségével. Bár a két rendező közül (Alejo Moguillansky és Fermin Villanueva) az egyik már készített nagyjátékfilmet, sajnos a filmen nem látszik meg a filmkészítési tapasztalat. Rengeteg érdekesnek ígérkező jelenet vész el a ritmustalanságban, hiába a szikár dokumentarista képi világ, ha 50 perc után sem jön át, hogy mit akarnak, vagy mit nem akarnak a fiatalok a vásznon. A színészek kedvesek, szépek, még talán tehetségesek is, de mintha nem kaptak volna instrukciót, a képek szuggesztívek, de mintha nem tudná az operatőr, hogy most miért is kell neki pont ezt az embert mutatnia (a film legnagyobb erénye egyébként a képi világ), a rendező pedig mintha nem is tudná, hogyan kell filmet készíteni. „A kortárs argentín mozi egyik legfigyelemreméltóbb alkotása” – szól a film beharangozója, amely talán olyan generációs alkotás lehet Argentínában, mint itthon a
Moszkva tér, csak a
The Prisoner-nek nincs története. Legalábbis a néző számára…
V mint Vosszú
Nagy várakozás előzte meg James McTeigue V for Vendetta című filmjét. Jártak itt hírek arról, hogy micsoda szenzáció, hogy Natalie Portman leborotváltatta a haját, sokan követték is a példáját, a legtöbben pedig a Wachowski-testvérek miatt várták a filmet. A Mátrix rendezői írták ugyanis a forgatókönyvet, de mivel nem ők rendezték, ezért nem számítottam a tőlük megszokott látványvilágra. Pedig kellett volna. Ha nem is annyira erőteljes és új, mint a Mátrix volt régen, azért az egyből kiderül, hogy képregényadaptációról van szó. Suhognak a kések, gonosz a főhős, de még gonoszabb a világ, mely megkeserítette az életét. Az eredeti képregényt 1983. és 1985. között fekete-fehérben publikálták, majd később, 1988-tól színesben is. A terroristának titulált hatalom ellen harcoló V mellé áll a tömeg, és boldogan robbantják fel a londoni parlamentet közösen. A V mint Vendetta érdekes és izgalmas kérdéseket feszeget nagyon látványosan, és sokszor nagyon klisészerűen. De szórakoztatóan teszi.
