Kapcsolódó anyagok

Meggyógyul-e Lora? Lesz-e a Magyar Vándornak
folytatása?

Előrebocsátom, hogy a magam macsószerű agyberendezésével nem én vagyok a film célközönsége – valószínűleg a magyar sajtóban megjelent jobbára pozitív kritikákat is az újságíró társadalom mimózalelke produkálta. Ám egy dolog az érzékenységre való túlhajlam és más a szakmai nemtörődömség (vagy jelen esetben inkább „tőlünk ennyi telik”-ség) felett való elnézés. Utóbbiban nem kívánok bűnrészes lenni.

Mikor kikristályosodott előttem (becsületszavamra mondom: az égvilágon SEMMIT nem tudtam a filmről, mikor beültem rá), hogy ez egy szaxofonos zenész és egy vak lány lamúrja lesz, szó szerint a fejemhez kaptam. Nem tudom eléggé hangsúlyozni ennek a történeti alapvetésnek a lerágottságát, ezerszer-eljátszottságát, unalomig ismertségét, bénító fantáziátlanságát: ilyesmivel még a legtrájtabb mexikói szappanoperákban sem próbálkoznak már, ez már száz méterről is ciki.

A melodráma az egyik legütősebb műfaj, ha értő kézzel nyúlnak hozzá: most nem akarom itt elősorolni a Hollywood fénykorában született jobbnál-jobb melodrámák címeit, vagy például azokat a koreai filmeket, amelyek legtöbbször melodrámák és az aprócska ázsiai ország segítségükkel sorra hódítja meg a világ mozijait (már ahol bemutatják őket persze). Ezeknek a filmeknek a legfőbb erénye, hogy megpróbálnak valami újat, eredetit belevinni a történetbe, pontosabban egy olyan műfajba, amelynek bizonyos szempontokból ugyan szüksége van néminemű konzervativizmusra,  ám még ennél is fontosabb számára, hogy a konfliktusait frissen tartsák. Ilyesmit, mint amiről a Lora szól, már egyszerűen nem illik filmre vinni.

Audiovizuális szempontból nincs a filmen kivetnivaló, és a színészek is elfogadható színvonalon alakítanak. Az összes általam olvasott cikk megemlíti, hogy mennyire furcsának hat az amerikai származású főszereplőnő utószinkronja: szerintem ez nem igaz, meglehetősen gyorsan hozzá lehet szokni. Legtöbbször amúgy sem a száját néztem… Herendi rendezése adekvát.

Ennek ellenére jó példa a Lora arra, hogy a zsánerfilmnek nem elég, ha van eleje, közepe és vége, nem elég, ha tisztában vagyunk bizonyos műfaji struktúrákkal.

Kell bele az új is. 2007 van, még Magyarországon is.