A Majdnem a felnőtt lét határán álló, helyüket kereső budapesti fiatalok töredékes sztorija. Honnan jött az ihlet, és az hogy ezt a formát használd?
Amikor az egész osztály elkezdte fejleszteni a diplomamunkáját, én elsősorban egy lelkiállapotot szerettem volna megfogni. Először mindenképp egy lineáris történetben gondolkodtam, de később félretettem az ötletet. Ezután már egy sokkal fragmentáltabb történetmesélést láttam magam előtt, végül pedig ez lett a végleges narratíva is. A legfontosabb az volt, hogy olyasmiről készítsek filmet, amiről közvetlenül tudok beszélni és amihez közöm van.
Ez a hitelesség és természetesség végig érződött a filmen, elsősorban a szereplők dialógusai miatt. Ők amatőr vagy profi színészek voltak?
Több profi színész is van a főszereplők között, mint Nyomárkay Zsigmond vagy Nyakó Júlia. Nagyon izgalmas volt a közös munka, mert mellettük bőven voltak amatőr szereplők is, köztük több rendező szakos hallgató, akiknek nem volt korábbi színészi tapasztalatuk. A forgatáson a forgatókönyvben megírt dialóg alapján improvizáltak a szereplők, és bár eleinte volt bennem egy kis félelem, vajon ebből mi lesz, szerintem végül tök jól rezonáltak egymással.
Hogyan választottad ki a szereplőket, fontos volt mondjuk, hogy tényleg egy társasághoz tartozzanak?
A szereplők nagyon vegyes háttérből jöttek. Szegedi Fannival és Szacsvai István barátommal gondolkodtunk sokat, melyik ismerősünket milyen karakternek tudnánk elképzelni a könyvből és végül így állt össze a csapat. Nem volt egyáltalán fontos, hogy ők előzetesen ismerjék egymást, pusztán tényleg barátokból és barátok barátaiból került ki a szereplők nagy része.
Miért az lett a címe, hogy Majdnem?
Egyrészt a felnőttkor egy korai, átmeneti szakaszában látjuk a szereplőket, másrészt nagyon sok beteljesületlenség van a filmben, illetve a főszereplő srác életében is.
Mennyire azonosítod magad a főszereplővel? Ez egy „Így jöttem”-film?
Nem egy szándékos „Így jöttem”-film, szimplán mindenképp egy olyan témát és érzést próbáltam feldolgozni, ami nagyon erősen létezett bennem. A főszereplő, Vili is egy elég introvertált, kicsit rejtőzködő karakter és azt hiszem, én is ilyen típus vagyok, úgyhogy tudat alatt biztosan sok közös van bennünk, de közvetlenül egyáltalán nem tekintettem magamat referenciának az írási folyamat közben.
Központi motívumai a filmnek a szerhasználat, a függőség és a pótcselekvések. Mennyire inspiráltak az olyan hasonló témájú, kallódó fiatal szereplőkről szóló filmek, mint mondjuk a Trainspotting?
Nem szolgáltak közvetlen referenciaként ezek a filmek, bár közvetetten természetesen hatottak rám. Nemes Gyula Egyetleneim című alkotása volt egy fontos filmes referencia számomra. A Majdnemben tényleg lényegében végig jelen van valami, amit fogyasztani lehet, de én ezt inkább, mint az útkeresési állapot egyik része próbáltam ábrázolni, mintsem a függőség problémáját tematizálni.
Érzetem a filmben egy erős dokumentarista jelleget is. Milyen hatással voltak rád a ‘70-es évek dokumentarista játékfilmjei?
Nagyon szeretem ezt a korszakot, és a Balázs Béla stúdió munkáit, az egyetemen Gelencsér Gábor tartott nekünk ilyen órákat. A Majdnemben fel is használtuk Bódy Gábor Négy bagatell című 1975-ös kísérleti filmjének egy részletét is.
Milyen összefüggést látsz a fiatalok perspektívátlansága és a politika között, amire a filmben is többször utalnak a szereplők? Mennyire feladata szerinted a kortárs művészetnek foglalkozni a közélettel?
Szerintem mindenkinek a saját döntése, hogy mivel szeretne és milyen formában foglalkozni. Ami számomra fontos volt, az hogy ne cenzúrázzam magam, illetve legalább a saját közegemről próbáljak valamit mondani társadalmi szempontból. A film szereplői nem véletlen pont a Filozófusok kertjében ücsörögnek az Örs Vezér tere helyett. Ők nem rossz társadalmi státuszú fiatalok, az ő életükbe ilyen formában férkőzik be a politika negatív hatása. Valószínűleg ez külvárosi vagy nem értelmiségi közegből származó fiataloknál teljesen máshogy van. Azt a tehetetlenséget és érdektelenséget szerettem volna bemutatni, amit a közegemben érzek, nem az iránymutatás volt a film célja.
Hogyan zajlott a forgatás, és mi volt a legnagyobb kihívás benne?
Körülbelül másfél hónapot ölelt fel, azt hiszem összesen 9 nap volt, amikor forgattunk, de ebből csak 7 nap voltak szereplőink. Minden jelenetet naplementében vagy éjszakában rögzítettünk, ezért egy folyamatos versenyfutás zajlott az idővel. A telefonos forgatás sokkal mobilisabbá tette az egész műveletet,és azt hiszem egyszer volt egy 8 órás napunk, de azt leszámítva 4 óra volt a jellemző. Visszagondolva, ez az időszak egy kifejezetten olyan emlék, ami egyszerre volt kínkeserves, hiszen mindent a két kezünkkel kellett mozgósítani, de közben meg csodálatos is, mert végre azt éreztem, valami olyan történik körülöttem, amire nagyon régóta vágytam. Külön szuper volt, hogy a legközelebbi filmes barátaimmal dolgozhattam rajta (Bedécs Lola, Németh Rozi, Kisházy Eszter, Szegedi Fanni, Ress Abigél, Pinczés Réka), így tényleg végig jó hangulatban telt.
Mire emlékszel vissza a legszívesebben belőle?
A legkedvesebb emlékem mikor a házibulijelenet forgatása után kiültünk az erkélyemre és addig beszélgettünk, amig teljesen fel nem jött a nap. Másik nagyon kedves emlékem, maga az utómunka-folyamat volt. Kiss Viki vágta a filmet és Kovács Dávid volt a sound designer. Még nem volt korábban tapasztalatom külsős közreműködőket bevonni ezekbe a folyamatokba, úgyhogy nagyon sokat tanultam a „vágószobában”.
Milyen most vizsgafilmet csinálni az ELTE-n, kaptatok anyagi támogatást az egyetemtől?
Az én osztályom egyáltalán nem kapott anyagi támogatást, ami különösen szomorú azért, mert együtt fejlesztettük a diplomafilmeinket végigkísérve egymás munkáját, és van, aki részben a támogatás hiánya miatt a mai napig nem tudott lediplomázni... Nehezen tudom megérteni, milyen szakmai indoklása lehet annak, hogy másik filmes iskolák évfolyamonkét két inkubátoros nagyjátékfilm büdzséjét megkapják diplomafilmek készítésére, nekünk meg konkrétan 0 forint jut.
Neked hogyan sikerült előteremtened a forrásokat a filmedhez?
Az egyik tanárom, Sípos Anna producer segített a film finanszírozásában önköltségből, ami szerintem jól bemutatja a filmes szakma jelenlegi állapotát: a filmesek jelentős része kizárólag az egymással szembeni szolidaritásra van utalva, ha filmet szeretne készíteni, mert állami támogatásra nem számíthat. Annán keresztül ismertem meg Gál Veronikát, a film másik producerét, aki szintén az ELTÉ-re járt régebben. Azt hiszem, itt különösen erős az a közhangulat, hogy ne versenytársként, hanem szövetségesként tekintsünk egymásra abban, hogy minél többen el tudjuk készíteni az általunk megálmodott filmeket, hiszen senkinek nem adottak a megfelelő körülmények. A végleges büdzsé még így is persze rendkívül alacsony volt. Utólag visszatekintve, talán ezek a korlátok voltak, amik folyamatosan arra kényszerítettek minket, hogy minden helyzetet kreatívan próbáljunk megközelíteni.
Meglepett, hogy a filmmel megnyerted az ELTE szemlét?
Persze. Én már attól nagyon boldog voltam, hogy ez a film egyáltalán elkészült. Furcsa is még hallani, ha valaki rendezőként hivatkozik rám. Úgyhogy nagyon örültem aztán hogy a Majdnemnek ilyen jó fogadtatása lett.
Miért, te hogyan hivatkoznál magadra?
Szeretnék a jövőben további filmeket rendezni, de nem filmrendezésből élek, hanem egyéb beosztott filmes pozíciókat látok el. Örülök persze, ha valaki a kisfilmem után rendezőként tekint rám, de én egyszerűen filmesként vagy filmkészítőként hivatkoznék inkább magamra.
Miért az ELTE filmszakára esett annak idején a választásod?
Az alapszakot Angilában végeztem, de jártam a Corvinusra is. Mindenképp szerettem volna filmezést tanulni, de a honvágy visszahozott és így újra itthon kezdtem el egyetemet keresni. Az ELTE-ről sok jót halottam, elsősorban, hogy nyitott, szabad közeg, szakmailag pedig nagyon kimagasló az oktatás. Úgy érzem, hogy valóban egy borzasztóan szabad és nagyon jó közösség, ami az elmúlt 4-5 évben létrejött itt.
A vizsgafilmek készítésénél mennyire van átjárás a különböző egyetemek hallgatói között?
Mivel rendezőasszisztensként is dolgozom, nem olyan régen egy SZFE-s kisfilmben is közreműködtem, illetve METU-s operatőrökkel, világosítókkal is dolgoztunk rendszeresen.
Ha mondjuk valaki most érettségizik, és ilyen irányba szeretne továbbtanulni, mit javasolsz nekik, mi az az alap tudás, ismeret, attitűd, amivel jó, ha rendelkezik valaki?
A legtöbb embernek úgy tűnik, hogy tök zárt és elérhetetlen a filmes világ, ami csak részben igaz. Fontos ismerkedni hasonló érdeklődésű fiatalokkal, meg tanulni, gyakorolni, de a képessége és joga mindenkinek megvan, hogy hozzáfogjon a filmkészítéshez. Szerintem az a legfontosabb, hogy merje valaki elkezdeni csinálni, még ha nagyon úgy érzi, béna is hozzá kezdetben, az önbizalom majd a tapasztalattal megjön!
És mi a következő nagyobb terved?
Nagyon várom a közelgő Friss Húst. Ez lesz első alkalom, hogy nem csak nézőként veszek részt a fesztiválon. Vannak persze további kisfilm ötleteim is, de azok még nagyon körvonalazódnak.
