Most fújt ki a Megasztár 2. magas, lelkes nézettségi mutatók közepette, valahogy evidens volt már, hogy egy tehetséges roma fickót emeljenek a dobogó legfelső fokára -- bársonyos hangja, megnyerő jelenléte jutalmául. Visszafelé viszont csúnyán igazságtalan volt a rendezőség, mert itt a lemez, koncert s egyéb zenei ajándék - nyalánkságok mellett (!) világi javakat, lakást, effélét adományoznak a győztesnek, amíg korábban ilyesmiről nem volt szó. Holott mindannyiunk Oláh Ibolykájára is ráfért volna egy nyeremény kégli. Semmi baj: a könnyűzenei iparágban (fenn!) viszonylag hamar összekereshetők azok a pénzecskék, amiért (lentebb!) keményen megdolgoznak a profi táncosok, színészek, zenészek.
Az írókról már nem is szólva: beindult a közszolgálati Nagy Könyv versenyakciója, s az emberek a BBC-licenc nyomán lelkesen küldenek szavazatukkal harcba jobbnál jobb regényeket, az irodalmárok (ezek a szkeptikus nyomoroncok) helyettük aggódnak: mi lesz, ha a széppróza maga végül is vesztesen (olvasatlanul, csórón) kerül ki az akcióból?
Szulák Andrea úgynevezett médiasztár vendégei (Kern Andrástól Havas Henrikig, Csonttörő Jánostól Benkő Nóráig) szívesen strapálják magukat (activitynek illik mondani) gyerekmutogatókként némi összegekért, amely nekik szinte nulla, könnyedén le is mondanak róla, míg egy átlagos nyugdíjas házaspárnak havi rezsije kitelne belőle. Ha én egy ilyen vidám kereskedelmi műsor szerkesztője lehetnék, két parallel számoszlopot futtatnék: az egyiken a nagymenő napi hobbi költségeit, a másikon az átlagos fogyasztói kosaracskát. Szulák Andrea könnyezne, a KSH főosztályvezetője magyarázkodna. S nevezném a mókát Bokros Lali-licencnek.
Várható volt, hogy amikor a világban gigászi méretű esemény, pláne katasztrófa üt be, megjelenik a képernyőn a „sodró Baló György fenomén”. Gyanítottam is a cunami láttán, hogy bennünket se kímélnek majd. Így is lett. Baló, a magyar telejó, az ügyeletes szerkesztők, a telefonos kisasszonyok kiszedtek az áldozatos magyar népből - érzelmi alapon - vagy százharminc millió HUF-ot. Nem vagyok irigy természetű, mégis, nyomban a Tiszára, a Hármas-Körösre gondoltam. A Mátrai patakokra még nem gondoltam. Be is akartam telefonálni: „gyerekek, tavaszi árvíz-szezon idején minden nagylelkűen adományozott forintot spejzolni kell hazai pótlásra. Kis ország, kis foci, kis katasztrófa-keret". Most az MTV kezdi elölről: tegnap - magyar belvízre! - már hetven milkónál tartottak. Kell lennie egy összeghatárnak, amikor épelméjű emberek vétót emelnek azzal, hogy egy jó tévécsatorna tudósít, tájékoztat, vitára invitál, fölfedez, szórakoztat, elandalít - nem oszt zsozsót s nem is kunyerbál.
