Először hagyományos formában hirdettétek meg a 7. BIDF-et, aztán alig egy hónappal a kezdés előtt online formára váltottatok. A halasztás helyett eleve ez volt a B-terv?
Az utolsó pillanatig úgy gondoltuk, hogy személyesen fogjuk megtartani, mert a közösségi élmény óriási vonzereje a fesztiválnak. Annak, ahogy a nézők együtt lélegeznek a moziban, aztán a filmek után maradhatnak beszélgetni a rendezőkkel, van egy speciális hangulata, ezért imádják az emberek a fesztiválokat. Novemberben, amikor bezárták a mozikat, egyáltalán nem számítottunk rá, hogy még márciusban sem nyílnak újra. Hivatalosan senki nem mond semmit, de közben a közönség várja a BIDF-et, itt van 30 film a világ legjobbjai közül, benne van már egy évnyi munkánk. Félinformációk, fülesek alapján nem tudunk dolgozni, ezért egy ponton túl nem halogathattuk tovább a dolgot. Hatalmas meló online fesztivált csinálni, de nem magunkért, hanem a közönségért vagyunk. Kemény volt meghozni a döntést, hogy akkor csináljuk az egészet online, de onnantól már mosollyal az arcunkon folytattuk a munkát.
Ha ennyire kései döntés volt az online verzió, hogyan tudjátok fedezni a felmerülő újabb költségeket?
A Nemzeti Filmintézet támogatja a fesztivált, az online forma viszont jelentős plusz költséggel jár. Szponzorok tömegét kellett megkeresni az utolsó pillanatban, a berendezést például a JYSK ajánlotta fel, a kamerákat Schwindl Endre cége, egy nagyméretű telvízió képernyőt pedig a Media Markt. Ezek a szponzorok jellemzően nagylelkűségből támogatnak, megértik a helyzetünket, nem az a fő céljuk, hogy kint legyen a logójuk. De idén annyira szűkösek a kereteink, hogy támogató civil nagyköveteket is kerestünk. Egy bizonyos összegű támogatással járulhatnak hozzá a film költségeihez, amit ők választanak ki. Az első támogató civil nagykövetünk tavalyi plakátfiguránk, Fekete Gergő, az Artizán tulajdonosa lett. Egy anorexiás fotóművészről szóló norvég filmet, az Ön-képet választotta.
Katja Høgset: Ön-kép
A csapat is inkább lelkesedésből vállalja a pluszmunkát?
Most úgy néz ki az egész, hogy hat óra alvás, aztán éjjel-nappal szervezünk. Áldozatkész emberek nélkül nem létezne ez a fesztivál. Iszonyú pici pénzekért dolgozik velünk 15-30 ember, és nem unatkozó milliomosok, akik ennyire ráérnek. A grafikusunk például a saját, nyolcórás munkája mellett éjjel és hétvégéken talál ránk időt, első számú kolléganőm, Tóth Piroska pedig a solymári művelődési házat és a helytörténeti gyűjteményt vezeti. Olyanok, akiknek annyira fontos ez a fesztivál, hogy beiktatják a napi nyolc-tizenkét óra pluszmunkát. Az emberek elképesztő energiákkal és lelkesedéssel állnak mellénk, ez pedig megfizethetetlen.
Hagyomány nálatok, hogy a filmeket civil nagykövetek is képviselik. Mi a dolga a nagyköveteiteknek, és idén kik vállalták a felkérést?
A film témájához kapcsolódóan keresünk olyan ismert vagy elismert személyiségeket, akik az adott témának a tudorai, érintettjei, szerelmesei. Azt kérjük tőlük, hogy a saját platformjaikon keresztül egy-két menetben számoljanak be a filmről, hogy eljusson a híre azokba a közösségekbe, ahol hitelük van. Bármilyen hihetetlen, szinte senki se szokott nemet mondani a megkeresésünkre. Idén többek között Nyáry Krisztián író, Lubics Szilvia ultra maraton futó Orvos-Tóth Noémi szakpszichológus, de Erdei Zsolt és Csonka András is nagykövetünk.
Mi a legnagyobb újdonsága az online formának?
Budapesti filmfesztiválként eddig az volt a tapasztalatunk, hogy a nézőink is 99%-ban fővárosiak. Fiatal fesztiválként törekszünk rá, bár még nem tartunk ott, mint ami sok külföldi fesztivál esetében természetes, hogy az emberek szabadságot vegyenek ki, és akár az ország távolabbi pontjairól ideutazzanak hozzánk. Idén viszont minden vidéki, faluban, kis- vagy nagyvárosban lakó nézőnek lehetősége lesz online bekapcsolódni.
Sós Ágnes (fotó: BIDF.hu)
A Távmozihoz hasonlóan kötött időpontokban vetítitek a filmeket vagy végig elérhetők lesznek? Elfogyhatnak rájuk a jegyek?
A fesztivál március 1. hétfőn indul és március 10 szerda éjjelig tart, a filmek pedig egyesével lépnek fel a világhálóra, körülbelül kétóránként. A premierek valós időben zajlanak, de onnantól minden film a fesztivál végéig elérhető lesz. A jegyek elfogyhatnak, mert a külföldi forgalmazók korlátozzák a megtekintést, meg van szabva, hogy egy adott összegért mekkora nézőszámot engedélyeznek, filmenként nagyjából annyit, mintha két teltházat csinálnánk egy moziban. Viszont ha egy film iránt nagy érdeklődés mutatkozik majd a közönség részéről, megpróbálunk tárgyalni velük a bővítésről.
Hogyan zajlanak majd online térben a kísérő programok?
Ehhez egy párhuzamos platformot létesítünk, a premiereket egy egész héten át elő stúdióműsor kíséri. Kibéreltünk egy színháztermet Solymáron, ahol felépítünk egy stúdiót és innen folyamatosan streamelünk, ahogy véget ér egy bemutató, rögtön be lehet lépni a beszélgetésbe. Háromszor annyi beszélgetésünk lesz, mint korábban, lesznek tematikus kerekasztalok és megszólaltatjuk minden egyes film rendezőjét, a zsűritagokat és a civil nagyköveteket is. A beszélgetéseket rögzítjük, így később is elérhetőek lesznek a felületeinken.
És mi a helyzet a szakmai programokkal idén?
A stúdióadás most elsősorban a közönségnek szól, mert idén nincs egy külön mozitermünk vagy csatornánk, ahol egész nap szakmai programok tudnának menni. Viszont a szakma rengeteg jeles képviselője ott lesz a stúdióban és részt vesz a beszélgetésekben.
Gorbacsov.mennyország (fotó: BIDF)
Miért egy újságírót, Farahnaz Karimy-t választottatok a fesztivál idei arcának?
Idei szlogenünk Az igazság művészete, azokra az atrocitásokra és támadásokra reflektálunk, amiknek napjainkban a sajtó világszerte ki van téve. Ezért emeltük piedesztálra a sajtó egy képviselőjét, PRESS-feliratú golyóálló mellényben. Ő egy Afganisztánból elmenekült sajtófotós, a European Pressphoto Agency egykori munkatársa, aki már sok éve Magyarországon él. Az ő történetét együtt a sajtót ért atrocitások súlyos képével a fesztiválspotunkban mutatjuk be.
Hogyan lettek a szekciókból idén “birodalmak”?
Mindig akkor kezdjük csoportokra osztani a filmeket, ha már döntöttünk a versenyprogramról. Idén a szeretetet, a gonosz, a remény és a megbocsátás lettek a témáink. A Gorbacsov.mennyország című filmünk kapcsán bukkantam egy Ronald Reagantől származó idézetre, amiben a Gonosz birodalmának nevezte a Szovjetuniót, ez hozzásegített a szekciók kitalálásához, de persze ettől még mi nem tarjuk Gorbacsovot “gonosznak”.
Melyik film volt most a legnagyobb hatással rád?
Az internetes zaklatókról szóló Csapda a neten iszonyatosan profi és fontos munka. Mi vagyunk a magyarországi forgalmazói is, nemcsak az online vetítési jogait vettük meg. A 100 perces filmnek van egy 60 perces oktatási verziója is, mivel a teljes verzió nagyon hátborzongató és pont az a célközönség nem nézheti meg, akinek a legnagyobb hasznára válna, a 12-14 éves kislányok. A rövidebb verzió viszont nagyon hasznos, amiatt, hogy kislányok szólnak benne kislányokhoz, nem pedig a mama vagy a tanár magyaráz benne az internet veszélyeiről, hanem a saját korosztályuk inti arra őket, hogy óvatosabbak legyenek. Európa-szerte járja az iskolákat, és mi is szeretnénk eljuttatni minden hazai iskolába, ahol kérik.
Barbora Chalupová, Vít Klusák: Csapda a neten (fotó: BIDF)
Mit emelnél még ki a versenyprogramból?
Hazánkban erősen aktuális témákat feszeget a Kislány vagyok (Little Girl) című francia film, ami egy tündéri kislányról szól, aki fiúnak született. Kiderül belőle, milyen iszonyatos drámán megy át amiatt, hogy az iskolában nem hajlandóak elfogadni. Szintén fontos a magyar szekcióból az Anyáim története, ami egy komoly hazai vitát, a meleg párok örökbefogadási jogát érinti. A Mesék a zárkából, Visky Ábel filmje kiváló mintát mutat arra, hogyan lehet közel hozni egymáshoz egy börtönbe zárt szülőt és a rácsokon túl élő családját. Van három Oscar-shortlistes filmünk is, köztük a Kedves kém (The Mole Agent) és A festőművész és a tolvaj (The Painter And The Thief), utóbbi egy annyira meglepő történet egy festőnő és az őt kirabló tolvaj későbbi barátságáról, amit még játékfilmként sem lenne könnyű elhinni, kiröhögnének Hollywoodban, ha el akarnád adni. Pedig megtörtént.
Előfordult már olyan, hogy azért nem válogattatok be egy ígéretesnek tűnő dokumentumfilmet a programba, mert úgy éreztétek, hogy az alkotó túlságosan is belenyúl az eseményekbe?
Nagyon ritkán, de előfordult már. Egy-két éve például volt egy lengyel anya-lánya történet. Pszichológushoz járnak, a kapcsolatuk közben hihetetlen fejlődésen megy át, de nem fogtam igazán gyanút. Már épp ráírtam volna a kollégámra, hogy ezt a filmet hívjuk be, mert zseniális, amikor a legvégén látom, hogy mellesleg egy kis sorban ki van írva, hogy a lány valójában nem is a nő gyereke. Elképesztő színészi teljesítmény, de akkor miért nevezték be egy dokumentumfilmes versenyre?
A kreatív dokumentumfilmekben azért gyakran elmosódik, szerinted mi a megengedhető határ dokumentum és fikció között?
Én is kreatív dokumentumfilmeket csinálok, ilyenkor a lelkedben vannak a határok, hogy mit engedhetsz meg és mit nem. A Szerelempatakban minden jelenet valós, de a dramaturgiáját én építettem fel. Egy nemes cél érdekében esetleg tágíthatod a határokat, erre használhatsz filmes eszközöket. De a nézőt becsapni, az orránál fogva vezetni bűn, például azzal, ha a valós szituációk közé előre megírt és eljátszott helyzeteket csempésznek, és közben mégis dokumentumfilmnek hazudják.
Ha van most energiád előre gondolkodni, hogyan látod a BIDF jövőjét?
A BIDF az eddigi iszonyatosan precíz, kézi irányítású közönségépítéssel majdnem évről évre meg tudta duplázni a nézőszámát, idén már 5 teremben zajlottak volna párhuzamosan a vetítések. Ebben a folyamatban egyfajta törést jelent, hogy most másban kell gondolkodnunk, de jövőre szeretnénk tovább építkezni, és lehet, hogy egy kicsit hosszabb is lesz majd a fesztivál.
A 7. BIDF Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál 2021. március 1. és 10. között zajlik online formában, ajánlónkat a programból itt lehet olvasni.
