A közönségtalálkozóval egybekötött eseményen a kilenc befutó film rendezői közül nyolcan voltak jelen, csak a szenegáli Félcité alkotója, Alain Gomis hiányzott, ő videóüzenetet küldött. Kerekasztal-beszélgetés keretein belül kérdezte őket a Variety vezető kritikusa, Peter Debruge. A magyar rendezőtől Bruce Fessier, a The Desert Sun újságírója is kérdezett, mégpedig arról, milyen egyetlen nőnek lenni a megszólalók közül, amire Enyedi Ildikó azt válaszolta, egyre kevesebbszer fordul elő 1979 óta tartó karrierje során.

Morcsányi Géza, Enyedi Ildikó, Borbély Alexandra

"Amikor kijött a Berlinale versenyprogramja, rögtön arra lettem figyelmes, hogy mennyi nő van a névsorban. Négy, és belőlük ketten több filmet készítettek, mint én. Nem akartam előnyös helyzetet, és örültem, hogy ebben a felállásban ez így nem is érdekes." Arra, hogy miért 18 év után jelentkezett mozifilmmel, azt mondta, ez nem volt szándékos, nem volt különösebb oka, egyszerűen csak most tudott kvázi "mellékágról" visszatérni. Nem volt benne biztos, hogy a filmje fesztiválokra fog majd kijutni, és marketingelni sem szeret, így örült, amikor a Berlináléra való kijutás (és aztán persze az Arany Medve) automatikusan figyelmet generált a Testről és lélekrőlnek.

Amikor az esélyeiről kérdezték, azt mondta, több női rendezőre van szükség, de nem szeretné, hogyha előnynek számítana, ha egy filmkészítő nő. Bruce Fessier cikkében megjegyzi, hogy idén Hollywoodban slágertéma a nemi egyenlőség, valamint az, hogy a filmszakmában nők kevesebbet keresnek, mint férfiak. 

A shortlistás filmek listája:

Sebastián Lelio: Egy fantasztikus nő / Una mujer fantástica (Chile)

Fatih Akin: In the Fade (Németország)

Enyedi Ildikó: Testről és lélekről (Magyarország)

Samuel Maoz: Foxtrot (Izrael)

Ziad Doueiri: The Insult (Libanon)

Andrej Zvjagincev: Loveless (Oroszország)

Alain Gomis: Félicité (Szenegál)

John Trengove: The Wound (Dél-Afrika)

Ruben Östlund: A négyzet / The Square (Svédország)

Forrás