A cselekmény folyama tulajdonképpen hasonlatos a magyar irodalom paraszti világot bemutató történeteihez. Gondoljunk akár a balladáinkra vagy épp olyan népi iróink munkásságára, mint Illyés Gyula vagy Móra Ferenc, akik hasonló képet tárnak elénk: egy zárt, kis létszámú, merev hierarchia és szabályrendszer szerint létező közösségben valaki különutas próbál lenni, ezért az egyént a közösség megbélyegzi és könyörtelenül kiveti magából. Olyan egyetemes tapasztalata ez az embernek, amelyet társadalmi lényként mindig is érzékelt, és káros, vagy egyenesen tragikus következményeit is képes volt korán levonni. És mégis, újra és újra megtörténik, a levont tanulságok nem gátolják a kisközösségeket abban, hogy a mintázat megszakadjon.
Reymont regénye négy ciklusban jelent meg, mindegyiket egy-egy évszak után nevezte el, kifejezve az emberi létezés és az őt körülölelő világ közötti kapcsolatot és ciklikusságot. A film alkotói azonban tudatosan kontrasztot húztak a kettő közé, míg Jagna története egyre szomorúbbá válik, a természet annál inkább kivirul. Nincsen már szimbiózis, nincs többé szoros kapcsolódás. Reymont könyveiben a korabeli paraszti kultúra széles tablója elevenedik meg a népszokásokkal, ünnepekkel, munkával, a természeti világ áldásaival és csapásaival, az emberi viszonyok működésével egyaránt. Welchmanék számára utóbbin van a fókusz, a történetet Jagna szemszögéből mesélik el. Megjelennek ugyan a hatalmas tájképek, látunk pillanatokat a jeles ünnepekből, mint a karácsonyi mise, gyönyörűen ábrázolja a vásári forgatagot és a fonóban együtt dolgozó nők munkálkodását, mindezt azonban megfosztja a szinte automatikusan hozzá rendelődő romantikától.
A film markánsan és egyértelműen ítélkezik a bemutatott közeg fölött, szembemenve a nosztalgikus múltba révedéssel. Ám ez a hozzáállás gyakran kétdimenzióssá és felületessé is teszi az elbeszélést. Jagna körül mindenki egyvalamit képvisel, a film sokáig jelzések szintjén sem próbálja rétegelni a hőseit, majd mintha csak az írók is megérezték volna ennek hiányát, teljesen következetlen, korábbi magatartásukból egyáltalán nem következő mondatokat és tettekre sarkalják őket. Számos sebből vérző narratívája nem csak felületes, de a drámai hatást is nagyban gyengíti.
Miközben folyamatosan galériákba illő szépségű képeken elevenedik meg a történet, az alkotók által választott technológia a film egyik legnagyobb gyengeségét is eredményezi. Mivel a rotoszkópos animációhoz (mozgókép képkockákkénti meganimálása) minden jelenetet először színészekkel rögzítettek, az alakítások még a festék alatt is jól láthatóak maradnak. Márpedig a főszereplő Jagnat alakító Kamila Urzedowska és az Anteket megformáló Robert Gulaczyk egyaránt túlzó és modoros játékot nyújt, nagyban kioltva a rájuk varázsolt rétegek erejét, és számos mellékszereplőről mondható el ugyanez. Márpedig a központi szereplők, különösen Jagna hatalmas lelki utat jár be a nem egészen két órás játékidő alatt. Míg a film elején engedelmes és semmilyen autoritást nem kérdőjelez meg, a végén már a gyónást sem rest megtagadni és emelt fővel áll meg mindenki előtt, aki ítélkezni próbál fölötte.
A Parasztokat nézni végig ambivalens élmény marad. Olykor a torkánál fogva ragadja meg az embert és juttatja el érzelmileg totális szélsőségekig, olyan feszültséget és felfokozott hangulatot megteremtve, amit nem minden nap érez az ember moziban. Különösen jó példa erre a filmbeli lakodalmi jelenetsor, mely vizuálisan és zeneileg is felér egy pszichedelikus trip élményével, messze az egyik legemlékezetesebb filmjelenet az elmúlt időszakból. Máskor lelombozó és üres, csupán külsőségeiben kidolgozott mű. Nehéz egy egységként tekinteni rá, kilengései és szélsőségei, mintha csak ugyanannak a kettősségnek lennének a nyomatékai, ahogyan erre a kultúrára tekinteni lehet. Kár volna letudni szűklátókörű és morbid világként, ahogyan gyakran a film alkotói teszik, ugyanakkor ne legyen kétségünk afelől, a bemutatott borzalmak megszámlálhatatlanul sok nő sorsáról mesélnek.
A film befejezése mégis tisztán és érzékenyen képes megragadni a történet, sőt alapvetően az emberben rejlő morális erők egyik legnehezebben elérhető törekvését. Miután Jagna végleg a falu közösségén kívülre kerül, a lány egyfajta megtisztuláson is keresztül megy. A természet újra összhangba kerül az érzelmi világgal és az eső tisztára mossa a borzalmak nyomait. Hirtelen egyértelművé válik, hogy ez a kivettetés valójában nem büntetés számára, hanem lehetőség egy boldogabb és teljesebb élet eléréséhez. Bizonyos dolgok már annyira romlottak, hogy értelmetlen a megújításukon dolgozni, egyszerűen ki kell vonulni belőlük. Más kérdés, hogy vajon a paraszti világra és minden tradícionális közeg egészére érdemes-e ilyen határozottan rámondani ezt az ítéletet, mindenesetre izgalmas vitaalap lehet a jövőben.
A Parasztok legfőbb és legfontosabb tulajdonsága, hogy a nagyszabású és festményszerűen elmesélt regényhez különleges, új réteget adott hozzá az oljafestmény animáció. Dramaturgiai és színészi hiányosságai ugyan látványosan kiütköznek, mégis egyedülálló élmény szélesvásznon megcsodálni ezt az eszelősen nagy munkát. Azok a törekvések, melyek a mozi és az alkotó ember lehetőségeinek határait egyre messzebb és messzebb igyekeznek elvinni, akkor is megérdemlik az időnket és figyelmünket, ha minőségük és bizonyos részleteik nem feltétlenül kifogástalanok. Bízzunk benne, hogy ezek a próbálkozások fektetik le az alapjait és jelölik ki az irányt a jövő nagy, progresszív és lehengerlő mozgóképes remekműveinek.
A film december 7. óta látható a Vertigo Média forgalmazásában a magyar mozik műsorán.
