MIklauzic Bence
Nem sokkal később leplezetlen lelkesedéssel rajongtuk körbe Lizát, a rókatünért, és nem csak a rendezőt, Ujj Mészáros Károlyt, de a főszerepet alakító Balsai Mónikát is kifaggattuk! Amikor megkérdeztük a rendezőt, hogy miért döntött a mesés történet mellett, egyértelműen a női főszereplőt nevezte meg: “Móni miatt, aki az életben is a társam. Már a kisfilmjeimet is ő inspirálta, ez letagadhatatlan. Amikor a nagyjátékfilmen elkezdtem gondolkodni, első számú fontosságú volt, hogy egy női karakterről szóljon. Ismertem őt és tudtam, hogy milyen zseniális színész, de akkor ezt még rajtam kívül csak kevesen tudták. Azt gondoltam, hogy ezt a filmet nem magamnak csinálom, hanem magunknak. Együtt csináljuk. Együtt kerestünk drámákat is a netről, és így találtunk rá Pozsgai Zsolt: Liselotte és a május című darabjára, amiben egy nővérke udvarlói mind meghalnak. Innen jött ez az abszurd, groteszk elemelt motívum, ami sok mindent beindított bennem, ebből írtam meg az első treatmentet, még 2007-ben. Ahogy aztán elkezdett fejlődni a történet, bizonyos mértékig még abszurdabbá vált ez a kiindulópont, és egy idő után már annyira meseszerű lett, hogy azt gondoltam, most már tegyük teljes mértékben egyértelművé. Kezdődjön úgy, mint egy mese és legyen olyan a vége is. Ez egy abszurd párválasztási mese.”
Balsai Móni
Az elmúlt években egyre-másra állt elő az HBO Magyarország jobbnál jobb sorozatokkal, így nem csoda, hogy fel kellett keresünk Kiegler Gábort, a csatorna forgatókönyv-fejlesztésekért felelős kreatív producerét. “2005 körül ez már világos volt, de azért évek kellettek ahhoz, amíg eljutottunk idáig. Az HBO Europe egy teljesen külön egység, független entitás a nagy HBO zászló alatt, de a legtöbb helyi HBO területen gyártanak már saját produkciót, talán a dél-amerikaiak kezdték el először az Egyesült Államok után. Ez nem passzió, erre egész egyszerűen szükség van. Ahhoz hogy meghatározzuk és elkülönítsük a saját márkánkat a piacon a többiekétől, muszáj saját gyártást létrehozni, muszáj narratív tartalmat gyártani, mert ez határozza meg leginkább egy csatorna arculatát. Ráadásul ennek olyan nívójúnak kell lennie, hogy ne legyen minőségbeli ugrás egy amerikai sorozat után vetítve. Mi a Társas játékkal csatlakoztunk a tévés aranykorhoz, gyártási minőségben mindenképpen.” - mesélt a producer a saját gyártású műsorok indulálásról.
Krigler Gábor
Hegedűs Bálint meg kezdő korukban Kliglerrel és Lovas Balázzsal hármasban alapította meg a Fade In script doktori céget, nemrég ő lett a Filmalap forgatókönyv fejlesztési igazgatója, ráadásul több sikeres mozi- és tévéfilm is a nevéhez kötődik, így hát nem volt kérdés, hogy egy meleg nyári napon letelepedünk vele egy kerthelyiségben és alaposan kifaggatjuk. “Nagyon fontosnak tartom, hogy egy forgatókönyvíró értse, hogyan készül egy film, mert már az írás során elsődleges, hogy az ötlet megvalósítható-e. Én minden forgatókönyvírónak javasolnám, hogy menjen el forgatásokra dolgozni. A film technikai sport, és bár gyerekkoromban nagyon untam a rengeteg időt, ami a világítással és a jelenetek ismételt felvételével telt, mégis elengedhetetlen, hogy a játékszer bármelyik végén is vagy, átlásd a teljes folyamatot.” - osztotta meg velünk titkát.
Hegedűs Bálint kislányával (fotó: Valuska Gábor)
Egy nagy magyar dokumentumfilmessel is beszélgettünk, Almási Tamásnak tavasszal mutatták be legújabb alkotását Tititát. “Ha éveket töltesz együtt valakivel, akkor a közeli kapcsolat természetes és ez nem ér véget azzal, ha befejeződik a forgatás. Sosem árultam zsákbamacskát, mindig elmondtam a szereplőimnek, hogy nekem ez a film miért fontos. Anti még a film első jelenetében magáz engem, de körülbelül egy óra múlva már tegeződtünk, két óra múlva pedig azt kérdezte tőlem, hogy ha Oscart kapunk, akkor kiviszem-e magammal. Értelmes, okos srác, ezért pontosan érzékeli a budapesti filmrendező és a borsodi romatelepen élő fiú közt húzódó falat, amely szinte átjárhatatlan akadály. Kapcsolat függő, hogy melyik korábbi filmem hősével maradt meg a baráti kapcsolat akár harminc év után is, és kivel halványul el öt év alatt.” - mesélt a szereplőkkel kialakuló viszonyokról a rendező.
Almási Tamás (fotó: Valuska Gábor)
Goda Krisztina még jóval a Veszettek bemutatója előtt állt diktafonunk elé, hogy elmesélje: “ Most azt érzem, hogy szeretem ezt a filmet, de nem veszítettem el az objektivitásomat. Két tesztvetítés volt eddig, az első eredményeit tudom, azok elég jók lettek. Ez fontos visszajelzés, mert a filmek elsősorban a közönségnek készülnek. De vetítettük a Veszetteket olyan rendezőknek, vágóknak, akiknek a véleményét nagyra értékelem, és az ő szakmai tanácsaikat is beépítettük.” De nem csak új játékfilmjéről, a Filmalapban betöltött új pozíciójáról is beszélt.
Goda Krisztina
A május és a nyárelő nálunk is egyértelműen a Saul fia jegyében telt. Még a cannesi sikerek és a fesztiválra való utazás előtt elcsíptük Nemes Jeles Lászlót, aki a Kino mozi kávézójában mesélt nekünk hosszan: “Nem szerettünk volna kifejezetten lágerfilmet csinálni, mert nem feltárni akartunk, hanem egy embert megmutatni. A főhősünk lényegében élő halottként létezik már, amikor talál egy gyereket a krematóriumban, akit el kellene égetnie a többi holttesthez hasonlóan, de ő azt gondolja róla, hogy ez az ő fia, és megpróbálja eltemetni. Másfél napig vagyunk Saullal, társként kísérjük őt.” A rendezővel később, a Francia Riviérán is váltottunk néhány szót.
Nemes Jeles László
Természetesen nem csak a Saul fia rendezőjét, de a Cannes-ban díjazott hangmérnököt, Zányi Tamást is kifaggattuk: “A hang egy bonyolult vertikális montázs. Mire a hangutómunkához ér egy film gyártása, a vágó és rendező már véglegesítette a képi montázs lineáris szerkezetét, és ekkor indul el a hang vertikális építkezése. Ennek nem minden eleme tudatos, gyakran a hangmester az invencióra támaszkodik: belső érzések, készetetések alapján dinamikusan építkezünk a kép és a történet függvényében. Az ember nem tudatosítja, hogy milyen hangokat milyen szituációkhoz, helyszínekhez köt. Ha szirénát hallunk, akkor rögtön nagyvárosra asszociálunk, de kevesen tudják megmondani, hogy milyen hangelemekből áll össze a város érzete. Mint a festő a vásznon, mi is felrakjuk az első vonalat, és ahhoz képest építjük fel a többi részletet. Kép esetében jobban lehet előre tervezni, szokott is lenni snittlista a forgatás előtt, a hangnál viszont ez korlátozottabban lehetséges.”
Zányi Tamás
A Saul fia nem hagyott nyugodni minket, így kikérdeztük az alkotás főszereplőjét, Röhrig Gézát, aki megosztotta velünk, hogy miképp készült fel a forgatásra. “Heteken át elképesztő iramban próbáltunk. Muszáj volt, hisz nem Magyarországon élek. Velünk volt Clara Royer is, akivel László a forgatókönyvet írta. A próbák után éjszakába nyúlóan dumáltunk, a szemünk előtt mozdult meg sokszor az anyag. Aztán fölültem egy gépre és leszálltam New Yorkban. Fájt ez a félbeszakadás, és bizony beletelt egy kis időbe, amíg ráéreztem a magányos felkészülés ízeire.” Clara Royer, az alkotás társ-forgatókönyvírója szintén beszélt a kezdetekről: “Igen, kezdők vagyunk, 5 évig dolgoztunk a Saul fián. 2010 nyarán jött oda hozzám László Budapesten, egyetlen mondattal, ami körülbelül úgy hangzott, hogy a Sonderkommandóról akar filmet készíteni, annak egy tagjáról, aki élő halottként dolgozik Auschwitzban, talál egy fiút, akiről azt gondolja, hogy az ő fia, és el akarja temetni… Rögtön tudtam, hogy fel fogunk szabadulni a klasszikus Holokauszt-film kliséi alól, mert ismertem a Türelem című kisfilmjét. Emlékszem, hogy teljesen fel voltam zaklatva, amikor először megnéztem azt. Olyan jól tud egy egész világot, nem megmutatni, hanem éreztetni a nézővel, olyan rejtélyesen! Hiszen nem lehet mindent ismerni. És amikor arról volt szó, hogy egy Sonderkommandós ember történetéről fogunk írni, tudtam, hogy lesznek fekete pontok, mert soha nem fogunk mindent tudni erről az emberről. És ez jó.”
Clara Royer
Csupó Gábor hatalmas sikereket ért el Amerikában, de most hazajött és zenés filmre készült itthon. A 6. kerületben ültünk le beszélgetni és az animációs filmes hosszan mesélt nekünk filmbe illő, kalandos életéről. “ Igen, de még kék útlevelünk sem volt, úgyse engedtek volna ki minket nyugatra. Mándoki Lacival, Szűcs Lacával, Varga Tamarával, Fellner Istvánnal együtt léptünk le Jugoszlávián keresztül, oda piros útlevéllel kiengedték a magyarokat és onnan már könnyebb volt tovább indulni. Dubrovnikba egy postára küldött nekünk levelet egy régi Pannóniás haverunk, Bélai Tibor Stockholmból, hogy ha Svédországba mennénk, az animációsoknak tudna munkát adni, mert éppen nagyon kerestek szakembereket. Azonnal lett hát úticélunk, belelkesedtünk, hogy menjünk fel északra, minél hamarább. (…) Két lehetőségünk volt: vagy átúszunk egy öblön Olaszországba, vagy egy alagúton keresztül átmegyünk Ausztriába. Ezt választottuk, négy és fél óráig mentünk egy sötét alagútban, hogy kijöjjünk a szabad oldalon.” Hát nem kalandba illő emigráció?
Csupó Gábor (fotó: Valuska Gábor)
Ősszel ugráltunk örömünkben, amikor kiderült, hogy a miskolci Cinefest díszvendége egy olyan legenda, mint Claudia Cardenale és már akkor biztosan tudtuk, hogy ha egy szállodai ablakon is kell bemászni a művésznőhöz, mi akkor is szeretnénk vele interjút készíteni. “Delonnal igazán nagyon közel állunk egymáshoz, egészen meghitt baráti viszony van köztünk. Belmondoval mindig inkább szórakozni lehetett, rengeteget bohóckodtunk együtt. Egészen borzalmas hülyeségeket csináltunk. Egyszer egy hotelben voltunk, és Jean-Paul azt kérte tőlem, hogy mosolyogjak folyamatosan az igazgatóra. Amíg én mosolyogtam, ő elkezdte kihordani a hotel felszerelését az utcára. A végén már az ágy is kint volt, de komolyan. Mastroianni már más eset, ő sokáig komolyan szerelmes volt belém, de én nem viszonoztam az érzelmeit. Amikor ezt egyszer nyilvánosan szóvá tette egy televíziós show műsorban, Catherine Deneuve annyira megsértődött, hogy évekig nem szólt hozzám. Sebaj. “ - csak úgy röpködtek az anekdoták a világsztárokkal. De mesélt a Volt egyszer egy vadnyugat, vagy Fellini legendás filmje, a Nyolc és fél forgatásáról is.
Claudia Cardenale (fotó: Déri Miklós)
A miskolci fesztivál után rettegésben teltek a napjaink, hiszen egy magyar thrillert játszottak a mozik. “Voltak kritikus hangok, akik azt mondták, hogy ebből baj lesz, de volt, aki azt mondta, hogy bátran mutassuk őket arrogánsnak, és mi ezt az irányt választottuk, mert maga a sztori nem nagyon adott ki kifejezetten pozitív karaktert. Szerintem attól, hogy valaki nem szimpatikus, még érdekel, hogy mi történik vele. A Nem vénnek való vidéket simán lenyúlta a Javier Bardem, de a Bárányok hallgatnak-ban is Anthony Hopkins fog meg a pszichopata Hannibál karakterében.” - beszélt a rendező, Mátyássy Áron a film egyik legnagyobb dilemmájáról.
Mátyássy Áron (fotó: Valuska Gábor)
Makk Károly karácsonykor ünnepelte 90. születésnapját, de mi nem vártunk addig, önéletrajzi könyve apropóján faggattuk életéről. “Kétségtelen, hogy most átgondolva azt, amit a könyvbe összesűrítettem, valóban azt kell mondanom, hogy egy nagy mázlista vagyok. Nem mondom azt, hogy ehhez nem tettem hozzá, vagy nem vettem el belőle, mert lehettem volna nagyobb mázlista is, de az élet és én ezt tudtuk összehozni. Nyilván a természetem is segített ebben, mert egyszerűen nem tudom azt elképzelni, hogy valami a végén annyira rossz lehet, hogy azzal ne tudnék valamit kezdeni. Mindig azon tűnődöm, hogy mit lehetne még csinálni.”
Makk Károly (fotó: Valuska Gábor)
Szívmelengető filmet készített Fekete Ibolya saját családtörténetéből, így hát nem volt kérdés, hogy őt is kifaggatjuk. Egy hűvös őszi délelőtt találkoztunk egy klasszikus körúti kávéházban, ahol arról is mesélt nekünk, hogy miért érezte fontosnak elmesélni édesanyja történetét: “Körülnéztem és azt láttam, hogy a világunkból rohamosan tűnik el a 20. század. Csúfos és gyalázatos század volt, de nem érdemli, hogy a kultúrájának és némely méltó emberi magatartásainak nyoma se maradjon. Az is lehet, hogy én öregszem, hiszen egy része számomra eleven élményanyag és nem szeretném, hogy elmúljon anélkül, hogy megemlékezünk róla. (…) Amellett – akár tudomást veszünk róla, akár nem – mindannyian hordozzuk magunkban a saját örökségünket. Lehet úgy tenni, mintha egyáltalán nem érdekelne minket, de a mozdulatokban, a mondatokban, a gesztusokban, az egész habitusunkban jelen van. A ma elhangzó mondatok nem a semmiből jönnek, ezek már száz évvel ezelőtt is léteztek, csak az elmúlt évszázadban annyi ponton szakad meg a kontinuitás, annyi erőszaktétel történt, hogy az ember néha úgy érzi: mindahányszor a nulláról kezdjük újra.”
Fekete Ibolya (fotó: Valuska Gábor)
Az év végén két elsőfilm alkotóival ültünk le, hogy kikérdezzük őket tapasztalataikról. Dési András és Móray Gábor, ahogy kisfilmjeiket is, mozifilmjüket is együtt rendezték. Hogy miképp lehet így dolgozni? Megosztották velünk: “Nem osztjuk fel magunk között a feladatokat, mert minden igekötő a közös művünk. Már a forgatókönyv írás is úgy zajlik, hogy ülünk egy asztalnál egy konyhában, vagy egy kisszobában és együtt írunk, bár az egyikőnk általában mászkál közben. Ez azért is jó, mert mire véglegesre finomodik a forgatókönyv, már rengeteg közös tudásunk van a filmről. Mikor a forgatáson jönnek a kérdések, addigra már kialakítottuk a közös álláspontunkat, de ha valamire mégsem tudjuk a pontos választ, akkor megbeszéljük egymással. Arra is igyekszünk figyelni, hogy ne hozzuk zavarba a munkatársakat azzal, hogy „két fülükbe beszélünk egyszerre”. Bár ez túl ünnepélyesen hangzik, de nyilván van közöttünk egy bizalom is.”
Dési András és Móray Gábor
Horváth Lilivel már nyáron, a Karlovy Vary sikerek előtt váltottunk néhány szót, de a Szerdai gyerek Magyarországi premierje idején mélyebben is szerettünk volna elbeszélgetni vele. “Elsősorban a lány alakja vonzott, ő hozta magával a közeget. Szerettem volna egy olyan figuráról mesélni, akit a film elején még eltartasz magadtól, mert alapvető kommunikációs problémái vannak, nem tudsz azonosulni vele, de később, a történet során szinte észrevétlenül átfordul ez az érzés: elkezdesz drukkolni neki, menni vele. Amikor befejeztük a Napszúrást, sokan kapacitáltak, hogy csináljak belőle nagyjátékfilmet, de szerintem abban történetben nincs több, csak nyújtani, lufivá fújni lehetett volna. Különböző forgatókönyv-kezdeményeket írtam, de ez a karakter, Maja valahogy mindegyikbe beférkőzött – egy idő után nem volt kérdés: vele megyek tovább. Ahogy alakult az anyag, az új Maja persze valamelyest eltávolodott a kisfilmben megismert változatától. Mások a kérdései a világ felé, más az őt körülvevő viszonyrendszer is.” - mesélte el a fiatal rendező, hogy miért érdekelt ez a figura annyira, hogy egy kisfilm után mozifilmet is bízott rá.
Horváth Lili (fotó: Kallos Bea / MTI)
Mint a eddigi években, most is kikérdeztük a nagyobb fesztiválokon versenyző magyar büszkeségeinket, hogyan készülnek az eseményre. A Berlinalen idén Bogdán Árpád Genezis című filmterve képviselt minket a ScriptEast pitchfórumon, Hörcher Gábor Driftere a Robert Bosch Alapítvány Prize Night eseményén került levetítésre, de ott volt Császi Ádám, aki legújabb filmtervét mutatta be a Berlinale Coproduction Marketen, és Cristina Grosan is, akinek pedig első nagyjátékfilm tervét válogatták be a Berlinale Talent Campus Script Station programjába. Karlovy Varyban sem kellett szégyenkeznünk, hiszen három alkotó is képviselte hazánkat: Szabó Mátyás Határ című diplomafilmjét kísérte el, Nemes Gyula már visszatérő vendégként mutatta be progresszív Zero című filmjét, Horváth Lili pedig két díjat is elhozott első nagyjátékfilmjéért, a Szerdai gyerekért. Szerejevóban ismét büszkék lehettünk filmeseinkre, hiszen három dokumentumfilm, Nagy Dénes Seb című alkotása, Hörcher Gábor Driftere és Gerő Marcell Káin gyermekei című filmje is versenyzett a régió legfontosabb fesztiválján.
Cristina Grosan Nyoszoli Ákos operatőrrel
Idén sem feledkeztünk meg a kisfilmesekről, Rövidekről röviden című sorozatunkban kikérdeztük Odegnál Róbertet, aki Noiré című kisfilmjét készítette, Gauder Áron legújabb animációs sorozatáról beszélt, amelyben nagy kedvencéről, az indián kultúráról esik szó, de Papp Gábor Zsigmonddal is elbeszélgettünk, aki első fikciós alkotásának munkálatairól számolt be. Egy testvérpár közösen látott neki, hogy filmet készítsen, Oláh Kata és Oláh Judit dokumentumfilmet forgatott az ismerkedésről, Kovács István pedig csodálatos kisfilmjéről, a Bentonzajról osztotta meg velünk gondolatait. Vékes Csaba egy örkényi, abszurd történetet vitt vászonra, Katona Zsuzsa személyes történetnek járt utána Katonatörténet című dokumentumfilmjében. A Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be Szilágyi Fanni Kamaszkor vége című rövidfilmjét, októberben pedig New York-ba is eljutott az alkotás, nem volt hát kérdés, hogy őt is kifaggatjuk. Almási Réka most tévéfilmet készített, Pucz Dániel animációja pedig Brazíliában, Kambodzsában és Oroszországban versenyzett. Ismét pályázatot írt a rákospalotai Csokonai Művelődési központ, így nem volt kérdés, hogy a három nyertes filmjéről mindent meg szerettünk volna tudni: Szirmai Márton a boldogságot kutatta, Cristina Grosan egy korszakot zárt le, Simonyi Balázs pedig annak járt utána, hogy milyen az, amikor életünk végén már az álom és a valóság között lebegünk.
Szirmai Márton Pálos György operatőrrel
Fesztiválokon is jártunk, ahol nem csak beszámolókat készítettünk, de kikérdeztük a szervezőket és a zsűritagokat is. A Kollarik Tamás Magyar Média Mecenatúra néhány év kihagyás után újra megrendezett seregszemléjéről, a MUSTRA-ról beszélt, Mikulás Ferenc a több évtizedes KAFF idei eseményeiről számolt be, de kikérdeztük Paul Bush-t, az idei kecskeméti animációs szemle zsűritagját is. A 22. Palicsi Európai Filmfesztivál programtanácsadójával, a magyar Tolnai Szabolccsal is elbeszélgettünk a fesztivál alakulásáról.
A producerek közül idén Pusztai Ferenccel beszélgettünk, aki Gigor Attila új filmjéről és Pálfi György terveiről is szót ejtett, Bodzsár István producerrel (Unió Film) fejlesztés alatt, illetve forgatás előtt álló filmtervekről beszélgettünk, melynek során kiderült, hogy a forgatókönyvírás alatt milyen sokat számít, ha végre arca van egy karakternek, vagy hogy milyen, amikor hónapokkal egy kudarc után végre megrázza magát a rendező. Hutlassa Tamás éppen a Kincsembe vágott bele, amikor leültünk vele egy Széna téri kávézóban, de mesélt a Dumapárbajról, a Hurokról és egy igen izgalmasnak ígérkező dokumentumfilmről is. Csortos Szabó Sándorral már befejezés előtt vagy éppen fejlesztés alatt álló projektekről beszélgettünk, melynek során nem csak az derült ki, hogy melyik treatment tetszett neki a legjobban a Filmhét forgatókönyv-börzéjén, de az is, hogy mit ír közösen a Mundruczó-dramaturg és a stand-up-os, és mi az a közös cél, amely összehoz egy indiai bevándorlót egy rakás testépítővel.
Rév Marcell (fotó: Valuska Gábor)
De nem csak rendezőkkel és producerekkel ültünk le diskurálni, Rév Marcell, többek között a Fehér Isten és a Balaton Method operatőre mesélt nekünk a szakmája szépségeiről, Pater Sparrow (aki nem mellesleg egy 1 című film rendezője is) látványtervezői munkája titkait osztotta meg velünk, de összefutottunk Deák Dániellel, a Daazo alapító-vezetőjével és Besnyő Dániellel, a Rooftop Cinema szervezőivel is. Nyáron új sorozatot indítottunk, elkezdtük bemutatni a magyar filmes iskolákat: idén kikérdeztük az ELTE Filmszak, az SZFE, a HSC Stábiskola, a Go To Casting, a Werk Akadémia és a Budapest Film Academy vezetőit, de hol van még a vége! Jövőre folytatjuk sorozatainkat és meg sem állunk addig, amíg az összes éppen aktív filmest megszólaltatjuk!
Összes 2015-ös interjúnkat ITT olvashatod el!
