Természetesen sok-sok rendezővel is beszélgettünk. Sós Ágnest, a Szerelempatak rendezőjét például Triesztből hazafelé jövet, az autópályán értük utol telefonon, hogy meséljen nekünk dokumentumfilmje dupla sikeréről. “Szerettem volna egy pozitív kicsengésű és nem csak az élet árnyoldalát bemutató filmet készíteni. A dokumentumfilmeseket gyakran éri az a vád, hogy leginkább az élet nehézségeit, nyomorúságát, az emberi kiszolgáltatottságot mutatják be. Korábban már megtapasztaltam, hogy idős falusi emberek milyen nyíltan, humorral és bölcsességgel tudnak beszélni a testi szerelemről – néha a kelleténél nyíltabban is, ezeket a filmből ki is kellett hagyni –, s mikor azon gondolkodtam, hogy létezhet-e olyan dokumentumfilm, ami alatt a néző arcán nem hervad a mosoly, ez a két dolog hirtelen összekapcsolódott.”
“Rendkívül ráérős produkcióra sikeredtünk. 2011 őszén forgattunk először, akkor a film kétharmada leforgott, amit azonnal össze is vágtunk, és úgy gondoltuk, ezzel a lendülettel megyünk majd tovább, forgatunk és tavasszal bemutatjuk a filmet. De aztán úgy hozta az élet, hogy gárdánk kreatív háromszöge (Marosi Gábor operatőr, Czakó Judit vágó és én) elmerült más izgalmas munkákban, és egyszerűen nem tudtunk visszaülni a vágóasztalhoz, vagy épp nem értünk rá forgatni. 2012 őszén tudtuk a hiányzó részeket befejezni, de akkor is csak arra volt időnk, hogy forgassunk, viszont a különböző egyéb munkák miatt vágni már nem tudtuk, csak 2013 őszén” - mesélt Dyga Zsombor 2014 tavaszán várva várt szkeccsfilmjéről, a Couch Surfről.
Az év első fele kétségtelenül a kutyák körül forgott, ugyanis elkészült Mundruczó Kornél Fehér Isten című játékfilmje, amelyet nem csupán beválogattak az A-kategóriás fesztiválra Cannes-ban, de két rangos díjjal távozott onnan. “Remélem, hogy a filmnek van egy olyan rétege, amely egyszerűen csak keresztülgázol rajtad, és izgulsz, várod a következő lépését. És nem közben használod a fejedet, hanem csak utána. Azt remélem, hogy van egy ilyen szívdobogtatós része. De kiindulását tekintve teljesen egyetértek: ez társadalomkritikai film, persze, hogy az” - osztotta meg velünk a rendező még a film magyarországi bemutatója előtt.
Idén két nagyon tehetséges fiatal rendező első nagyjátékfilmjéért is drukkolhattunk. Először a forgatókönyvíróként végzett Zomborácz Virág Utóéletét mutatták be. “Szokásom, hogy ha kérdeznek, őszintén válaszolok. Ha megkérdezik, hogy hogy vagyok, akkor általában hosszas fejtegetésbe kezdek arról, hogy nem túl jól, mert a pékségben porcukrot tettek a kakaós csigára, amit utálok, aztán meg nem jött a busz, és különben is, valami belement a szemembe. Sajnos előfordult, hogy kellemetlen szituációkat hozott az a döntés, hogy elmeséltem ezt a családi tragédiát, mert volt, aki tovább szerette volna feszegetni a témát. Még nem vagyok profi nyilatkozó, akinek minden kérdésre van egy előre kitalált válasza” - felelt Zomborácz arra a kérdésünkre, hogy miért döntött úgy, nyilvánosságra hozza, hogy egy családi tragédia inspirálta az abszurd alapötletű alkotást.
“Jártam a városban és kis füzetekbe írogattam fel azokat a dolgokat, amiket észrevettem, vagy eszembe jutottak. Ez a film a BKK járművökön íródott. Kitéptem a lapokat, bementem a Proton Cinema irodájába, ahol van egy nagy hungarocell lap és arra rakosgattam fel a film elemeit. Aztán különböző színű Post It-eket is használtam, minden szín más szálat jelölt, és ez kiadott valamilyen ritmusképet, a film alapját, ami persze sokat változott még a készítés, meg a vágás során” - osztotta meg a Filmhuval munkamódszerét Reisz Gábor. A fiatal rendező gerillamódszerrel készült, nagyon is személyes nagyjátékfilmjét, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant - talán mondanunk sem - természetesen mi is imádtunk.
Egy fiatal, szintén forgatókönyvíró végzettségű amatőr színésznő is feltűnt idén a vásznon, aki nem csak a VAN-ban alakította a főhős vágyainak netovábbját, de Török Feri egyenesen főszerepet szánt neki a Senki szigetében. “Szerettem volna szerepelni, volt ilyen vágyam, de bennem ez nagyon kettős módon van meg, mert más szempontból iszonyatosan lámpalázas vagyok. Most volt a VAN negyedik bemutatója, a Toldiban, és Reisz Gáborék kitalálták, hogy utána eljátsszák a zenéket, az egyik számban pedig én is énekelek négy sort. Azt hittem, hogy meghalok: ki kellett menni a színpadra, előtte egy perccel elfelejtettem a szöveget, egyáltalán nem úgy énekeltem, ahogy kellett volna… Érdekes, hogy filmezésnél valahogy nem annyira félek. Igen, persze, mórikáltam magamat egyedül, de nem hittem, hogy valaha lesz belőle bármi” - mesélt a lámpalázról Jakab Juli.
Ha Pálfi György nevét halljuk, akkor mindig számíthatunk valami meglepetésre. Tavaly pár hónap alatt írt (Ruttkai Zsófiával), forgatott és vágott meg egy 7 szkeccsől álló nagyjátékfilmet a dél-koreai Jeonjou International Filmfestival felkérésére. A groteszk alkotás hazai bemutatója körül kaptuk mikrofonvégre: “Nagyon felszabadító élmény volt, hogy csak az esztétika, a nézők és a saját határaink voltak azok a tényezők, amikkel el kellett számolnunk. Ennél jobb hangulatú forgatáson még nem voltam, mert senki sem a pénzért, hanem az ügyért, a Szabadesésért dolgozott.”
Maros Anna is külföldi pénzből hozta létre Viktoria című filmjét, amely igaz történet alapján írt, Svájcban prostituáltként dolgozó magyar lányokról szóló fikciós alkotás. A Svájcban élő forgatókönyvíró például arról is mesélt nekünk, hogy miképp szedte össze a történet egyes elemeit: “Az elmúlt húsz évben megváltozott a Wiener Walzer közönsége: régen mindig az ötvenhatosok rokonai vagy ők maguk jöttek-mentek, de azután feltűnt, hogy egy teljesen más réteg kezd el utazni, olyanok, akiknek elméletileg nincs is pénzük, hogy nyaralni menjenek. Néhány éve, egy ilyen úton például egy lány ült velem szemben, iszonyú nagy dekoltázzsal, miniszoknyában, elég ideges volt. Pénz volt nála, és attól tartott, hogy pont őt fogják kiszúrni. Mondtam neki, hogy vegye fel a szemüvegemet, és akkor biztosan nem fogják ellenőrizni. Tetszett neki az ötlet, és azt mondta, ő is fog venni magának egyet. Prostituáltként dolgozott amúgy. Ez volt tehát az első személyes élményem.”
Ki nem hagytuk volna, hogy ismét Hajdu Szabolccsal beszélgessünk, akinek várva várt Délibábját tavaly ősszel láthattuk először, és aki két külföldi utazás között válaszolt kérdéseinkre a volt Odeon moziban. De nem csak az új filmjéről, messiásvárásról, gyerekkori élményekről, a magyar társadalomról faggattuk, hanem arról is, hogy mit csinál, amikor épp nem forgat: “Kikapcsolódásképpen zenével foglalkozom. Tanultam zongorázni, és ezt a készséget folyamatosan próbálom továbbfejleszteni a saját szórakoztatásomra. Ilyenkor elkezdek belemerülni különböző zeneszerzők univerzumaiba, és zsinórban tanulom a szerzeményeiket, mert a zenei struktúrák hasonlóan működnek, mint a forgatókönyvek. A Délibáb alatt például Bartók-darabokat gyakoroltam, az ő zenei struktúrái és a Délibáb szerkezete rokonok. Ráadásul a zene nagyon jól kikapcsol. Fontosnak tartom, hogy legyenek olyan percek az életemben, amikor nincs semmi a fejemben, nem kell gondolkodnom, azért hogy a benyomások teljesen redukálódjanak.”
A dokumentumfilmesekről sem feledkeztünk meg. Sós Ágnesen túl Gerő Marcellt is hosszan kérdezgettük Monory Mész András Bebukottak című filmjének szereplőiről készült alkotásáról és arról is, hogy hogyan sikerült közel kerülniük a ma már idősödő fiatalkorú bűnözőkhöz. “Nagyon sok, érdemileg eltöltött időt voltunk együtt mindhármukkal, ezért nagyon gyorsan szoros emberi viszony alakult ki, majd egy idő után valami, ami a barátsággal rokon. Ennek a közeli viszonynak köszönhető, hogy a filmnek vannak nagyon erős intimitást felvillantó jelenetei. És ez nem szűnik meg attól, hogy véget ért a forgatás, bár az elejétől fogva hajtogattam magamnak is és nekik is, hogy mi a film készítése miatt vagyunk itt, és ennek vége lesz akkor, amikor befejezzük a filmet. Attól függetlenül ez persze nem pont így történik, mert szoros emberi viszonyok alakulnak ki” - fogalmazott a Káin gyermekei rendezője.
Szintén a Campfilm gyártásában készült Nagy Dénes, Bukta Imréről készült dokumentumfilmje, sőt még egy közös szereplőjük is van a Káin gyermekeivel. A magyar filmkritikusok is díjazták a Másik Magyarországot, mi pedig megtudtuk a rendezőtől, hogy melyik a kedvenc mondata a filmből: “Ezt a talajt ismerem, ezeket a szagokat, ezeket a helyzeteket, ezeket a hangulatokat, amik itt vannak, még akkor is, hogy ha csak maradékok vannak már. Ez nem egyfajta folytonos emlékezés a közel vagy a távoli múltra, meg múltba révedés, hanem ez van, én ezt elfogadom."
Ezen a nyáron lett 20 éves a Cirkó! Ezt természetesen nekünk is meg kellett ünnepelnünk, és nem csupán koccintottunk rá a bulin, de csevegtünk is a mozi vezetőjével. “Kicsit nyitottabbak lettünk, szélesítettük a nálunk bemutatott filmek skáláját, poposabb lett a Cirko választéka. Már nem csak a legelvakultabb művészfilmeket mutatjuk be, amelyek számunkra értékesek és fontosak, hanem nyitottunk a kevésbé "hardcore" nézők felé. Például svéd meg dán vígjátékokat is játszunk, amik sokkal inkább nézőbarátok” - nyilatkozott a túlélésről Balassa Péter.
Idén is több nagy magyar producert kérdeztünk terveikről és munkájukról. Kovács Gábor, a Filmpartners vezetője az új felállásról, reklámfilmes munkákról és fiatal tehetségek felkarolásáról is mesélt nekünk: “Tehetséggondozással is foglalkozunk, hogy ha bejön hozzánk egy fiatal alkotó a friss projektjével, akkor magát a személyt is felkaroljuk nem csak a tervet. A mi esetünkben fontos, hogy a reklámfilmek által tudunk munkát biztosítani a pályakezdő vagy az éppen nagyjátékfilmhez nem jutó rendezőknek. Ez megélhetést, piaci jelenlétet és forgatási rutint biztosít számukra. Magyarországon komoly tehetségű filmes szakembereink vannak, a tudásuk nem múlik el, de nyilván kopik. Ráadásul a filmezés akkor érdekes, ha csinálod is!”
A Filmteam számtalan reklámfilmen és külföldi bérmunkán túl elkészítette a 2014-ben bemutatott Couch Surf-öt és Overdose-t is, idén pedig bemutatják a rég óta várva várt Liza, a rókatündért. “Teljesen váratlanul ér, hogy ismerős és ismeretlen alkotók is megkeresnek. Már ott tartok, hogy megkértem valakit, hogy segítsen olvasni, mert annyi könyvet kapok. Valójában sosem látom egy-két évre előre, hogy milyen filmeket fogunk csinálni” - nyilatkozna nekünk Major István, a Filmteam vezető producere, aki terveibe is beavatott bennünket.
Czabán György a Közgáz Vizuális Brigád producere és a Magyar Független Film és Video Szövetség elnöke a jubileumi, 60. Országos Függetlenfilm Fesztivál végén adott interjút nekünk, miközben Siófokról robogtunk haza az autópályán. Mesélt a 80 éves szervezetről, a filmszemlék bájáról és a jelen helyzetről is: “Aki nagyon akart forgatni, annak mindig lehetősége volt hozzájutni filmfelvevő eszközhöz, csak sokkal nehezebben, és sokkal jobban kellett akarni. Régen a művelődési házakban voltak filmes klubok, ahonnan lehetett kölcsönkapni super 8-as, vagy akár 16-os kamerát is. Később pedig jött a videózás korszaka. Az interneten keresztül ma már sokkal szélesebb közönséghez jutnak el a függetlenfilmek, mint a régi időkben.”
Beszélgettünk Miklós Alexandrával is, aki olyan foglalkozást választott magának, amelyről kevesen tudják, hogy egyáltalán létezik: filmes grafikus, elsősorban külföldi produkciókban. Dolgozhatott példaképével, Wes Andersonnal, de már világsztárokkal is együttműködött: “Angelina Jolie-val például beszélgettünk A méz és vér földjén forgatása alatt, és a film végén kaptam is egy könyvet tőle, egy fotóalbumot, amibe beleírta, hogy köszöni a munkám. A Hellboyt azért is emeltem ki, mert Guillermo del Toróval nagyon szoros volt a munkaviszonyom. Vele is csak azért, mert őt személy szerint nagyon érdekelte a grafika, amely legalább annyira fontos volt neki, mint a színészvezetés.”
Pálos Gergelyt pedig a Velencei Filmfesztivál előtt faggattuk. A fiatal operatőr a rangos seregszemlére Roy Andersson legújabb filmjét kísérte, amelynek egyik operatőre volt: “Két hét kellett ahhoz, hogy eléggé be tudjak lassulni. De aztán hamar megszoktam, és elkezdtem benne élni. Nagyon tetszik Andersson munkamódszerében, hogy van idő sokféle megoldást kipróbálni” - nyilatkozta a svéd rendezőóriás különös munkamódszeréről.
A Titanicon nem hagytuk ki, hogy kifaggassunk néhány hazánkba látogató külföldi filmest, Alphan Eseli mesélt első nagyjátékfilmes rendezéséről: “Törökországban a háborús filmek sokszor hősies történeteket mesélnek el, de szerintem sokkal több olyan filmnek kellene készülnie a háborúról, ami nem az akciókat, meg a hősi cselekedeteket mutatja be, hanem a háború ellen emeli fel a szavát. A háború soha nem válasz, csak még bonyolultabbá teszi a dolgokat.” Természetesen a Hullámtörő díjat kiérdemlő Maya Vitkovaval is váltottunk pár szót, akitől megtudtuk, hogy első rendezésével miért is ugrott bele rögtön a nagyjátékfilm világába: “Mindenki azt tanácsolta, hogy készítsek rövidfilmet, ami egy vagy két helyszínen játszódik: azt mondták, legyen benne csak néhány színész, és aztán majd kiderül, milyen rendező is vagyok, de számomra ez a lehetőség szóba sem jöhetett. Én nem akartam gyakorolgatni, filmet akartam forgatni. És ha filmet akarok készíteni, akkor egy olyan történetet akarok elmondani, ami nagyon szívből jön. Ezért készítek filmeket.”
Szeretjük az animációt, nagyon is. Szerencsére itthon csodálatosabbnál csodálatosabb rajzfilmek bukkannak fel évről évre, mi pedig idén is utánajártunk, kik és hogyan készítik őket. Tóth Luca Az ártatlanság kora című diplomafilmjét júniusban a zsűri különdíjjal jutalmazta a a világ legnagyobb animációs fesztiválján, Annecy-ben, a fiatal rendező pedig azt mondta, hogy amikor megtudta az eredményt, valószínűleg sokkot kapott, mert nem nagyon emlékszik a díjátadó további eseményeire. Ruska László és Ringeisen Dávid WWF-imázsfilmnek készült diplomamunkája, a Papírvilág New Yorkból hozott el neves szakmai díjat, ők pedig itthon, egy átlagosnak tűnő hétköznap reggel, emailben értesültek az örömteli hírről. Az elsősorban kréta animációiról ismert Csáki László a legutóbbi KAFF-ról elhozta a legjobb film díját, és tavaly Balázs Béla-díjat is kapott. Mi legutóbb készülő filmjéről, a Kék Palikánról kérdeztük, amit már nagyon-nagyon várunk! Magyaróssi Éva pedig nem csupán anyai örömök elé nézett 2014-ben, de egy animációs mesesorozatot is elkezdett készíteni, amelynek első részét még leginkább keresztanyai tapasztalatai ihlették.
Mielőtt bárki hiányolná, a kisfilmesekről sem feledkeztünk meg 2014-ben. Sőt, kifejezettem imádjuk őket! M. Tóth Gézával indítottuk az évet, aki bár elsősorban animációs munkáiról ismert, az utóbbi években élőszereplős alkotásokat is létrehozott, legutóbb YES címmel, amelyben Osváth Andrea egyszerre két szerepet is alakít. A modellből lett színésznővel is beszélgettünk, Valentin-nap előtt, hiszen bemutatták a Megdönteni Hajnal Tímeát című vígjátékot, amelynek címszerepét játszotta.
Szirmai Márton tavasszal, a választásokra rukkolt elő no-budget költségvetéssel készült, abszurd új alkotásával, az Expedícióval, amelynek egy politikus a főszereplője: “Hogy a hazai politikai elit őszintétlen gesztusairól, az értelmes beszéd és a vitakultúra teljes hiányáról szatirikusan tudok csak beszélni, gondolom, a lényemből fakad, nem vagyok radikális alkat.”
Tamperében díjazták és jelölték az Európai Filmakadémia idei rövidfilm díjára Szabó Simon Fal című, érzékeny témát érintő kisfilmjét, így hát mi sem hagyhatjuk ki az éves summából. “Az esélytelenek nyugalmával mentünk ki, co-producerünkkel, Tanai Péterrel. Szombaton délután jött egy SMS, hogy remélik, ott leszünk a díjátadón, de akkor még nem fogtuk fel, miért is kérdezik. Aznap este volt egy buli, ahol már oda is jöttek hozzánk a szervezők, hogy ugye másnap szándékozunk megjelenni a díjátadón, innentől kezdve torkunkban dobogott a szívünk. Egyrészt, mert délben kezdődött az ünnepség, és nekünk kettőre a reptéren kellett lennünk, másrészt akkor esett le nekünk, hogy itt valami lesz. Aztán a díjátadón, táskával és kabáttal a lábunk között ültünk és mikor az EFA küldöttje elmondta, hogy miért fontos ez a díj, és a zsűri egyik tagja felhívta a figyelmet arra, hogy milyen fontos arról beszélni egy filmben, hogy Európa-szerte egyre több ilyen fal épül… Na, akkor levert minket a víz” - osztotta meg velünk a rendező a díjátadón szerzett élményeit.
Fesztiválok és díjak kapcsán is körbekérdeztünk a szakmában, az idei Aranyszem-díjról és a hozzá kapcsoló workshopról Novák Emil mesélt nekünk, a III. Budapesti Zsidó Filmfesztivál programjaiba pedig Borgula András vezetett be.
Ki ne szeretné a Kodály Methodot? Jó hírrel szolgálhattunk, ugyanis a Szimler Bálint - Rév Marcell alkotópáros új fába vágta a fejszéjét, tavasszal közösségi finanszírozással igyekeztek pénzt gyűjteni, hogy nyáron folytathassák missziójukat a magyar tenger körül. “Egy zenés dokumentumfilmről van szó, roadmovie-s szerkezettel, aminek egy-egy állomását Kodály Method stílusú videókkal tagoljuk. Lesznek visszatérő szereplőink, de alapvetően fejezetekre tagolt útifilmet tervezünk” - csigáztak fel minket a fiúk, mi pedig már nagyon várjuk a végeredményt. A Menjek / Maradjak rendezője, Imre Lóránd Balázs azzal kecsegtet bennünket, hogy hamarosan a berlini epizódot is láthatjuk.
Az összes 2014-es Filmhus interjúért kattints IDE!
