A VAN filmzenekar legújabb klipjében a 7. kerületi Dob és Rumbach Sebestyén utca kereszteződése elevenedik meg, madárnézetből. Illetve Reisz Gábor ablakából, aki a karantén idején elkezdte lefilmezni az utca embereit.
A VAN Filmzenekar Egyszer című dalának üzenete a videó leirásában olvasható: Majd az leszel egyszer, ami mindig is akartál lenni. A klip elsőként a Kultúra.hu-n jelent meg, ahol Gábor megosztotta az utcához való személyes kötődését: "Négy évig laktam a Dob és a Rumbach utca sarkán álló házban. Nem hiszem, hogy sikerült megszoknom a turisták alapzaját. A hajnali, részegen énekelt angol szurkolódalokat, az ordibálást és a veszekedéseket, a forgalmi balhékat. Meggyőződésem, hogy ennél a saroknál nyomják meg Budapesten a legtöbbször a dudát."
Az alapból zsúfolt és hangos utca a karantén idején kiürült, elcsendesedett, ezért döntött úgy a VAN és a Rossz versek rendezője, hogy megörökíti a lakása alatti sarkot. Ebből született a klip, amiben a járvány ismerős motívumai (maszkos emberek, fertőtlenítés alatt lévő utca) mellett tüntető tömegek is elvonulnak, a zenekar tagjai pedig táncra perdülnek.
November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó fogja prezentálni terveit. Idén hét játékfilm, két dokumentumfilm és egy rövid animáció közül választja ki a szakmai zsűri és a közönség az öt nyertes projektet, amelyek megvalósításra kerülnek. Idén is bemutatjuk az alkotókat és filmterveket.
Tasnádi István egy polgári lakásban zárta össze Molnár Áront, Lengyel Tamást, Mucsit Zoltánt és Staub Viktóriát. Október 22. óta látható a mozikban, Az örökség egy fokozatosan kinyíló kamaradráma, ami időskori magányról, transzgenerációs traumákról és terhelt családi viszonyokról mesél, néhol a kisrealizmus eszközeivel, máskor harsány műfaji elemekkel.
Október 24. és november 1. között zajlik a III. Budapest International Film Festival, a Corvin moziban és külső helyszíneken idén összesen 45 filmet lehet megnézni, és több mint 60 vetítést tartanak bő egy hét alatt. A BIFF szokás szerint a nemzetközi filmfesztiválok legjobbjaiból válogat, így harmadjára pedig már azt is megszokhattuk, hogy a sokak által várt filmek mellett rejtett kincsekre is bukkanhatunk a programban.
Átalakulóban a magyar filmszakma. A kormányváltás új helyzetet teremtett, alulról szerveződve, közel negyven filmes szakmai szervezet részvételével létre jött a Filmreform2026, Nagy Ervint kinevezték kultúráét felelős államtitkárnak, Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztosként ad irányt a reformoknak.