2013 májusának végén aggódva figyeltem a híreket, ugyanis az egyik hegymászó példaképem, Erőss Zsolt a társával együtt eltűnt a Himalájában. Miközben még az egész ország reménykedett, a felesége, Sterczer Hilda élő adásában jelentette be, hogy felesleges az újabb mentőexpediciók szervezése, Zsolt mostanra már minden bizonnyal halott. Szájtátva hallgattam az özvegy mindenek felett álló, hegymászókra jellemző pragmatizmusát, az elképedt riporterek hebegését, majd a rosszindulatú kommentelők fröcsögését. Néztem a következő hetek műsorait, ahol a média szisztematikusan próbálta feltörni ennek a gyászolni próbáló nőnek a keménységét, mert a nézettségnek jobbat tesz egy a kamerák előtt zokogó özvegy drámája, mint Hilda racionalizmusa. Akkor nagyon megérintett az ő személyisége és a kifelé mutatott erő mögött megbújó fájdalom.
Aztán tavaly– két nappal azután, hogy elolvastam egy Hildával készült interjúkötetet, amiben a gyászfeldolgozásáról vall – teljesen véletlenül megpillantottam őt a lakásom melletti élelmiszerboltban. Olyan sorsszerűnek éreztem ezt a találkozást, hogy rögtön odamentem, bemutatkoztam és mondtam neki, hogy fikciós filmet akarok készíteni az életének ezen szakaszáról. Ezután találkozgatni kezdtünk, sokat beszélgettünk, és olyan nyitott volt, hogy még a pszichológusával, Tapolyai Emőkével is összekötött.
Úgy érzem, a gyász nehézségeiről, a gyászfeldolgozás folyamatáról pontosan és inspirálóan tud beszélni Sterczer Hilda története. Ahogyan Erőss Zsolt a lábamputációja utáni mélységből jutott fel a legnagyobb magasságokig, úgy Hildának a férje halála okozta megsemmisülésből sikerült végül talpra állnia.
Csoma Sándor
Milyen műfajban gondolkodsz, milyen vizuális világot képzelsz el?
A filmtervem műfaja dráma, amely megtörtént eseményt dolgoz fel. Mivel a gyász nem a halál ünneplése, hanem az élet tisztelete, így a filmemben sem kizárólag a dráma dominálna, csempésznék bele némi humort a történések abszurditása mentén. Szeretném, ha a néző – Hilda történetét látva – megerősödve állna fel a moziszékből.
A vizuális világ kidolgozásán Tóth Levente operatőrrel gondolkodunk. Fontos, hogy semmiképpen nem akarunk szépelegni, vagy esztétizálni. Ellenben a lehető legerősebben próbálnánk szolgálni a képekkel a Hildában lejátszódó lelki folyamatokat. Szeretnénk, ha a drámai pillanatok indirekten, „titokban” történnének a vásznon. Az érzésekről nem explicit módon, hanem a nézői fantáziát mozgósítva beszélnénk. A fájdalom bemutatására ugyanis nem minden esetben a könnyek mutatása a legjobb eszköz. Ugyanolyan kifejező tud lenni egy emberi hát, egy kéztartás, vagy éppen egy sziluett.
Mennyiben készülsz másként az online pitchelésre, mint az élőre? Vettél már részt hasonlón?
Immáron harmadik alkalommal vagyok döntős az Inkubátor programban, így kétszer már volt alkalmam kipróbálni magam pitchelés közben! Mivel ebben a szemeszterben tanítok a Kaposvári Egyetemen Mozgóképszakos osztályokat, így a távtanítás révén a laptop képernyője előtt történő prezentációkhoz, eszmecserékhez is hozzászoktam. Őszintén szólva örülök, hogy nem egy több száz fős közönséget kell meggyőznöm a színpadon állva, miközben egy reflektor világít az arcomba. A tavalyi Inkubátor pitch-en ugyanis annyira lámpalázas lettem, hogy csak hebegtem-habogtam, a színpadra lépve teljesen elfelejtettem, mit is akarok mondani.
Mennyire látod magad előtt a "kész filmet", és mekkora szabadságot hagysz a változtatásnak?
Én azt gondolom, hogy a lehető legnagyobb felkészültség ellenére is hagyni kell teret az improvizációnak. Sok rendező beleesik abba a hibába, hogy annyira kitalálja a filmjét papíron, hogy amikor valami nem a terveknek megfelelően sül el a forgatáson, akkor befeszülnek és ez a rugalmatlanságuk okozza a film vesztét. Velem rengeteg ilyen esett már meg a forgatásokon, ahol gyorsan és kényszerűen kellett változtatnunk, de ezek rendszerint pozitív irányba lökték előre a filmet, mert a nehézségre inspirációként tekintettünk. Közben azt gondolom, hogy a szerencsét is ki kell érdemelni, meg kell érte dolgozni.
Blénesi Kincső és Csoma Sándor a Casting forgatásán
Milyen élményeket, tapasztalatokat jelentett számodra a korábbi rövidfilmjeid elkészítése? Azok a filmek mennyiben kapcsolódtak ehhez a tervedhez?
Nemrég felnéztem az IMDB-oldalamra és meghökkenve vettem észre, hogy az elmúlt 3 kisfilmem főszereplői nők. Sőt a következő 3 nagyjátékfilmtervemben is a szebbik nem képviselői vannak a középpontban. Fogalmam sincs, miért, talán így próbálok közelebb kerülni a női lélek kiismerhetetlen rejtelmeihez! ☺
A legutóbbi filmjeim mindig egyetlen karakterre fókuszálnak, az ő mindennapi megpróbáltatásaikat, küzdelmeiket próbálom megragadni hitelesen, a rossz döntéseiket pedig empátiával. Az alkotásban számomra a legfontosabb az érzelmi hitelesség. A legjobb történetek is tönkremennek, ha a hősöd motivációi hiteltelenek. Viszont a leghétköznapibb történetek is lebilincselővé tudnak válni, ha a hősöd izgalmas, hús-vér karakter!
Kikkel, milyen csapattal jelentkeztetek az Inkubátorba?
Szerencsére minden vizsgafilmemnél történtek nagy találkozások, barátságok, bizalmi viszonyok szövődtek. A produceri oldalt is egy régi barátság erősíti: Topolánszky Tamással együtt töltöttük a gyerekkorunkat. Felesége, Sümeghy Claudia pedig saját gyermekükként egyengeti a filmterv útját. Tóth Levente operatőrrel kezdtünk el beszélgetni erről a tervről még 4-5 éve, nagyon inspiráló a közös munka, közös gondolkodás, filmnézések. Zándoki Bálint hangmesterrel is már régi cimborák vagyunk, maximális a bizalom. Nyitrai Anna látványtervező hihetetlen biztonságot ad, remek ízlése van, mindenben ki tudom kérni a véleményét. Az első asszisztens / munkatárs pozícióban nagyon ragaszkodom Szabó Mátyáshoz, de most ő is versenytárs az Inkubátorban. Drukkolok neki nagyon, főleg ha – kedvező döntés esetén – időt tud majd szakítani a mi tervünkre is. Szántó Fanni dramaturg helyett el sem tudok képzelni mást a pozícióra: nagyon érzékeny és kíméletlenül pontos. Az írói vonalon egyébként nagyon sokat segített Zabezsinszkij Éva konzulens kegyetlen őszintesége, buzdítása is. A vágói oldalon Márton Dani meglepő húzásai és kitűnő ritmusérzéke segít. Valamint muszáj megemlítsem Annus Petit is, aki bármilyen poszton bevethető, nélkülözhetetlen személye a stábnak, nagy forma!
Nekem fontos, hogy a stábtagok a tehetségük mellett jó energiákat is behozzanak a közös munkába. Egyszerűen érzi az ember, ha valakivel jól kiegészítik egymást és a közös munka igazán inspirálóvá válik. Olyan ez, mint a montázselmélet: 1+1=3.
Csoma Sándor 2018-ban végzett Enyedi Ildikó és Máthé Tibor mesterszakos rendezőosztályában, vele és osztálytársaival pár hónapja egy kétrészes interjúban beszélgettünk. Több rövidfilmje elérhető online: a Tabula Rasa, illetve a Nem történt semmi című kisfilmje is, melynek a Filmhun volt az online premiere. Casting című diplomafilmje egy hónapja elnyerte a legjobb kisjátékfilmnek járó Magyar Filmdíjat.
A borítóképen Pál Emőke és Trill Zsolt láthatóak.
Interjúsorozatunk folytatódik, a korábbi beszélgetések itt olvashatóak.
