Régóta dolgozol együtt Lóth Balázzsal különböző projekteken, mikor indult a barátságotok?

Több mint húsz éves munka és baráti kapcsolat van közöttünk, a 0. nagyjátékfilmjén is együtt dolgoztunk, ami 2004-ben, nagyon kevés pénzből és sok lelkesedéssel készült Nincs mese címmel. Abban is írótársként és főszereplőként vettem részt, utána csináltunk közösen más filmes projekteket, kisjátékfilmet, dokumentumfilm sorozatot, videoklipet és reklámot is. Mindig tervben volt egy közös nagyjátékfilm is. 

Miért hívjátok 0. filmnek a Nincs mesét? 

Mert a Pesti balhé az első nagyobb költségvetésű filmünk, amiben benne van az elmúlt 20 évünk tapasztalata, ez sokkal komolyabb lehetőség, mint a Nincs mese volt. Az egy kicsit elfeledett film, én szeretem, szép emlékeim vannak róla, de rettenetes újranézni, mert látom a hibáit, és azóta rengeteget tanultunk. De nagyszabású film volt az is, ötven színésszel, rengeteg helyszínnel, minimális pénzből szóval sok tekintetben tanulókör volt. 

Inotay Ákos és Bognár Anna a Nincs mesében

Amikor közösen írtok, hogyan oszlanak szét a feladatok?

A Pesti balhénál Balázzsal tulajdonképpen a storylinerek voltunk, a konkrét verziókat Kis-Szabó Márk írta. Közösen találtuk ki, előkészítettük, kitaláltuk a karaktereket, a neveiket például én adtam, én vagyok a keresztapjuk. Nagyon sokat változtak ők is az írás folyamán, hosszú folyamat volt. Fejlesztettük a történetet, Márk megírta az aktuális verziót, és aztán abból gyúrtuk tovább. Nyakig benne vagyunk mindannyian. 

Honnan ugrottak be az angolos hangzású nevek mint a Vinsz (aki gondolom eredetileg Vince) vagy a Jet?

A Vinsz valóban Vince, ott lehet egy áthallás da Vincire, vagy Vincent van Gogh-ra, de kicsit mindegyik beszélő név. Például Jet, aki eredetileg Jenő, részben azért is lett ez, mert olyan, mint egy repülőgép-hajtómű, fejjel megy a falnak és nem lehet leállítani, de a könyv egyik ősverziójában repülőgépszerelő volt, azért lett ez a beceneve. Talán a Balázs sem emlékszik már, hogyan lett eredetileg Jet. 

Az mikor merült fel, hogy te is kapsz benne egy fontos szerepet? A kezdetektől ez volt a terv?

Nem volt terv, de nem rejtettem véka alá, hogy szívesen játszanék benne, ha úgy alakul, és lesz egy olyan karakter. Egymástól függetlenül Balázsban, Márkban és bennem is megszületett, hogy Adrián lehetnék akár én is. 

Inotay Ákos / Fotó: Pozsonyi Janka

Mondhatjuk, hogy innentől kezdve rád lett írva a szerep?

Egy ponton jelezte a Márk Balázsnak, hogy amikor írja az aktuális verziót, akkor már csak engem lát Adriánban, és ez nagyon jól esett. De a többi karakterrel is így volt, az elejétől tudtuk, hogy kiket szeretnénk. Simon hangja mindig ott dörmögött a fülemben, pedig akkor még nem is tudta, hogy neki szánjuk a szerepet. 

A poénok írása is közösen zajlott? Volt olyan amit te raktál bele, ami a kedvenced?

Nehéz ezt így visszanézni, de volt egy közös kattanásunk, az agyamentség jó értelemben véve mind a hármunkra jellemző. Márk később csatlakozott a projektbe, de vele is nagyon hamar egymásra hangolódtunk. Hozta a fantasztikus poénjait, amiket együtt csiszoltunk össze a saját ötleteinkkel. Felgombolyíthatatlan, hogy melyik poén kitől jött. 

Nézőként is ilyen humorú filmeket szeretsz?

Én Monty Pythonon nőttem fel, nagyon szeretem az abszurd humort. A Vaskabátok című film humora és a fordulatok, amik abban vannak nagyon közel áll hozzám. Ez a mi filmünkre is jellemző, van benne balhésság, de pimaszság és agyamentség is. És persze maga az ötlet, amibe beleszerettünk, hogy nem ellopni akarnak valamit, hanem becsempészni. Ez rengeteg mindent hozott magával. 

Mészáros Béla, Elek Ferenc, Petrik Andrea és Inotay Ákos / Forrás: Intercom

Melyik a kedvenc Monty Python szkeccsed? Én is nagy rajongó vagyok. 

A Confuse the Cat szkeccset nagyon szeretem. Annak idején a Pesti színházban csináltuk a Gyalog Galoppot, csodálatos volt, imádtam. Én voltam az egyik Ni! lovag. 

A hivatalos leírásokban mindenhol a Másnaposok van példaként említve, az nektek az akcióvígjátékok etalonja? 

Szerintem jobb példa a miénkre az Ocean’s-trilógia, a heist zsáner miatt, mindkét filmben  összeáll egy csapat. Ott persze mindenki profi, nálunk meg nagyon nem azok, itt hétköznapi emberek hajtják végre az akciót. A Másnaposok annyiban kötődik hozzánk, hogy ott is egy baráti társaságról van szó, akik belecsöppennek egy helyzetbe és mindenféle őrült kalandokon mennek keresztül. Fontos benne a barátság, ahogy a miénkben is. 

Írás közben a saját barátságaitokból is merítettetek? Magukra fognak ismerni benne a barátaid?

Igen a barátokból és a gyerekkoromból is vettem át elemeket. Azt hiszem azért foglalkoztatott ez a film, mert egyszerre szól a felnőtté válásról és a felelősségvállalásról, miközben azt is mondja, hogy vissza kell találni a gyerekkorunkhoz. Van egy 5 és fél éves kisfiam, látom mennyire szárnyal a fantáziája, iszonyatosan csibész és kreatív. Figyelmeztetnem kell magam, hogy nehogy mi vagy az iskola visszatörögesse ezt benne. Beleszületünk ebbe az életbe és hajlamosak vagyunk beleszürkülni. Nagyon igyekszem, hogy ez nála ne így legyen.

Forrás: Intercom

Ez a film szíve, mindig elmondjuk, hogy ez egy szórakoztató film, de alapvetően három rétege van. Ez egy agyament komédia, egy hullámvasút, amire felültetjük a nézőket. De közben a karfát is lehet szorongatni, mert van benne izgalom meg akció. Ezek mellett még szíve és lelke is van, a barátság és a gyerekkor jelenléte miatt. Kicsit mindannyian Mészáros Béla karaktere vagyunk, nekünk is szükségünk van rá, hogy valaki fejbekólintson, és visszataláljunk a saját utunkra. Azt szeretnénk, hogy a néző a sajátjának érezze ezt a baráti társaságot.

Színészileg mi volt a legnehezebb? Van egy komoly éneklős jeleneted.

Alapvetően nagyon hálás dolgaim voltak, de az énekléstől tartottam. Én mindig a tátogó gyerek voltam az énekkarban, sose gondoltam magam muzikális típusnak, de Pánczél Kristóf, a csodálatos énektanárom bebizonyította, hogy fejleszthető vagyok. A forgatáson közönség is volt, már-már “popsztárnak” éreztem magam, és Járai Máté is nagyszerű partner volt benne. 

Voltak olyan akciójeleneteid, amihez kaszkadőr kellett?

Mészáros Bélával volt egy mászós jelenetünk, de azt én csináltam, nagyon élveztem.

Ki a kedvenc akcióhősöd?

Azt hiszem Bruce Willis, vagyis John McClane a Die Hardban, mert egy hétköznapi figura, aki belekeveredik egy helyzetbe és meg kell oldania. Nagyon jó humora van, ettől izgalmas és életközeli. 

Horváth Ákos, Inotay Ákos és Lóth Balázs / Fotó: Glódi Balázs

Az akcióvígjátéknak van valamennyi hagyománya itthon, az Ötvös Csöpi filmek, az Argó vagy a Kútfejek, viszont nincs belőlük sok, pedig nagyon népszerű műfaj itthon és külföldön is. Szerinted miért nincs belőle több?

Mi is nagyon szeretjük az Ötvös Csöpi-filmeket, azokon nőttem fel én is. Valószínűleg attól is van, mert drága és speciális előkészítést igényel. A heistfilm is ritka itthon, különlegességnek számít. Azért is talán, mert sztori szinten nincsenek meg nálunk olyan nagyszabású tétek, amik hihetőek Amerikában. Betörés Fort Knox-ba, vagy három Las Vegas-i kaszinó kirámolása. Ezért is magyarítottuk a történetünket, és ezért is lett egy kifordított akció, egy kép berablása a középpontban. 

Említetted az angol humort, aminek van egy jellegzetes száraz, sokszor abszurd stílusa. Szerinted milyen a magyar humor?

Szerintem egy kicsit önironikus, kedves és szerethető. A pesti humorban van néha harsányság is, ami a filmben is megjelenik. A magyar humorról Kern András jut eszembe, ő egy jelenség, úgy forrt egybe a neve Pesttel, mint Woody Allen New Yorkkal. Az a jó, ha egy kicsit tudunk nevetni magunkon, és nem vesszük magunkat túl komolyan.

A Pesti balhé július 30-a óta országszerte látható a mozikban.

Borítókép: Mészáros Béla, Inotay Ákos, Szabó Simon és Petrik Andrea / Forrás: Intercom