Legutóbb 2017-ben, a Testről és lélekről szerepelt magyar filmként a világ egyik legrangosabb fesztiváljának számító Berlinálé versenyprogramjában. Akkor Enyedi Ildikó rendezése elhozta a legjobb filmnek járó fődíjat, az Arany Medvét.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Természetes fény a második világháborúban, a Szovjetunió megszállt vidékein játszódik, egy kiismerhetetlen, mocsaras erdőségben. A keleti fronton harcoló alakulatok mellett csaknem százezer magyar katona teljesített szolgálatot a front mögötti területeken. Semetka István, egy magyar földműves, szakaszvezetőként teljesít szolgálatot az egyik gyalogos honvéd alakulatnál, amely a vidéket járva eldugott orosz falvakban illegális partizáncsoportok után kutat. A történet a katonák mindennapjait mutatja be Semetka szemszögén keresztül, aki parancsnokának váratlan halála miatt súlyos terhet kap a vállára.

A Természetes fény szereplői se nem hősök, se nem gonoszok. Egyszerű parasztemberek, csakúgy mint a helyi orosz falusiak. Besorozták őket. Honvágyuk van, fáradtak, fáznak, és félnek, de parancsot teljesítenek. A film egy olyan helyzetben mutatja meg ezeket az embereket, amelyben nincsen tiszta képük arról, mi vár rájuk. A főszereplő nincs tisztában ennek a háborúnak a céljával. Állandó bizonytalanság veszi körül, ahol észrevétlenül elmosódik a különbség jó és rossz között. Abban bízik, hogy majd csak valahogy sikerül túljutnia ezen a nehéz időszakon, aztán hazamegy a családjához, és folytatni tudja félbeszakított paraszti életét” – mesélte Nagy Dénes, aki a megrendítő erejű történetet amatőr színészekkel, köztük a főszereplőt alakító Szabó Ferenc, valamint Garbacz Tamás, Bajkó László és Franczia Gyula közreműködésével vitte vászonra.

Természetes fény

Bizonyos értelemben hasonló dolog játszódott le velük, mint azokkal a földművesekkel, akiket a második világháborúban besoroztak, és kivittek a Szovjetunióba harcolni. A film szereplői ugyanúgy egyenruhába öltöztek és fegyvert kaptak a kezükbe, majd több ezer kilométert utaztak egy idegen országba, ahol nem értették a helyi nyelvet, és ahol egy katonai kiképzést követően a film egyes jeleneteiben szembe kerültek a hozzájuk hasonlóan szintén amatőr, de számukra idegen lett és orosz falusiakkal” – nyilatkozta a rendező.

A forgatás 2019 őszén volt részben Magyarországon és Lettország Oroszországgal határos keleti tájain. Nagy Dénes ezúttal is együtt dolgozott állandó alkotótársával, Dobos Tamás operatőrrel (Apaföld, Genezis, Fűzfa), illetve Ágh Márton (Tegnap, Drakulics elvtárs, Szelíd teremtés – A Frankenstein terv) látvány- és jelmeztervezővel, akik a produkció nagyszabású és hiteles képi világának megteremtéséért feleltek, míg történész szakértőként Ungváry Krisztián működött közre.

Nagy Dénes / fotó: Dobos Tamás

Nagy Dénes korábban az Együtt című rövidfilmjével két díjat nyert a Magyar Filmszemlén; Lágy eső című rövidfilmjével szerepelt a cannes-i fesztivál Rendezők Kéthete elnevezésű programjában; Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból című, Bukta Imre portréfilmjéért pedig elnyerte a Magyar Filmkritikusok díját.

A Természetes fény magyar-lett-francia-német nemzetközi koprodukcióban, a Campfilm gyártásában, a Mistrus Media, a Lilith films, a Propellerfilm és a ZDF Arte, a Novak Prod és a Proton Cinema koprodukciójában a Nemzeti Filmintézet, a Magyarországi filmszakmai adókedvezmény, az Eurimages, a CNC – Aide aux Cinemas du Monde, a National Film Centre of Latvia, a Riga City Council és a Kreatív Európa Media program támogatásával készült.

Fliegauf Bence legújabb szerzői filmje, a Rengeteg - Mindenhol látlak - az első részhez hasonlóan - hétköznapi életünk, párkapcsolataink lázálomszerű útvesztőjébe kalauzol, ahol a szereplők életük talán legnagyobb titkát próbálják felfejteni: a másik embert. A film különösen aktuális a karantén, be- és összezártság idején, amikor addig láthatatlan feszültségek, félelmek öltenek testet.

Rengeteg - Mindenhol látlak

Törött edény a padlón, a nagypapa nem válaszol - a csend fenyegető. Mi történt? Bionikus végtaggal élő lány gym-parkban edz - ki leselkedik rá a sötétben? Egy másik lány nyomtalanul eltűnik a digitális elvonókúra után - bajban van, vagy csak játszmázik az ex-szel? Ki az, aki esténkén lejár a pincébe, és halkan beszélni kezd egy szekrényhez?  Ki van odabent? Ex-heroinista férfi nem biztos hogy túléli a műtétjét - de akkor miért tűnik földöntúlian elégedettnek? Kiskamasz tudatja az anyjával, hogy Isten képzeletbeli karakter, úgy mint mondjuk Gandalf - képes megemészteni ezt a mélyen vallásos édesanya? Az áltudománnyal félrekezelt lány egy ismeretlen férfi nevét motyogja a halálos ágyán. Ki ez az ember, és miért ismételgeti a nevét a haldokló? Mit akar tőle?

Világos, hogy láthatatlan fonál köti össze az embereket, de honnan ered ez a fonál? Ki szövi a hálót? Budapest túl kicsi, itt semmi sem maradhat titokban, az éjszakák hosszúak, és van miről beszélgetni. Ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre hatolunk a Rengeteg hipnotikus világába, megértjük, hogy lehetetlen eldönteni, kinek van igaza, ki érdemel büntetést, szeretetet, elfogadást, halált vagy felmentést.  

A Fraktál Film és az M&M Film gyártásában készült moziban többek között olyan hivatásos színészeket láthatunk, mint Sodró Eliza, Gubik Ági, Jakab Juli és Végh Zsolt, Balla Eszter, de feltűnik a zenész Víg Mihály, a közel százéves Lénárt István, Keresztes Felicián, a Dealer (Fliegauf második filmje) főszereplője, továbbá a rendező fia, Fliegauf János is.

Jakab Juli a Rengeteg - Mindenhol látlak című filmben

Fliegauf Bence első filmje, a Rengeteg 2003-ban a Berlini Filmfesztiválon elnyerte legjobb első film díját. Második alkotása, a Dealer 2004-ben szintén a Berlini Filmfesztiválról hazavihette a Berliner Zietung díját. Harmadik filmje, a Tejút 2007-ben megkapta a Locarnói Filmfesztivál fődíját, az Arany Leopárdot, a Csak a szél című alkotását – melynek producerei szintén Mesterházy Ernő és Mécs Monika voltak - pedig 2012-ben a Berlini Filmfesztiválon három fontos díjjal ismerték el: neki ítélték a Zsűri Nagydíját, az Amnesty International Film Díjat és a Peace Film Award-ot.

a 71. Berlinálét két részletben fogják megrendezni: a szakmai programokat máricus 1-5. között tartják meg online - köztük a három magyar alkotót beválogató Berlinale Talents programot - június 9. és 20. között pedig már élőben tervezik bemutatni a beválogatott filmeket a nagyközönség előtt. A nemzetközi zsűri tagjai a hivatalos versenyprogram díjairól fognak dönteni, a díjátadó ceremóniát júniusban fogják megtartani, a fesztivál nyári felvonásában. A 71. Berlinale nemzetközi zsűrijében idén az elmúlt évek Arany Medvét nyert alkotói foglalnak helyet, így köztük van Enyedi Ildikó is.