Bernáth Zsolt készülő filmjéről már többször írtünk, legutóbb azt, hogy befejeződött a forgatása. Az alkotás független produkcióban, alacsony költségvetéssel készül, producere Váczy Károly, rendezője Bernáth Zsolt. A két Sherlock Holmes-rajongó tinédzser nyári rejtélyes kalandjait elmesélő film főszereplői Szénási Kristóf (Holmes), Ungvár Ádám (Watson) és Kugler Nikolett (Ica) először álltak a kamera előtt, rajtuk kívül szerepet kapott még Gáspár Tibor, Karalyos Gábor, Kiss Attila és Tahi-Tóth László is. A korábbi teaser után most egy rövid előzetest kaptunk.
Sherlock Holmes nevében előzetese
Lafka Dávid filmjéről nem hallottunk korábban, annál jobban meglepett minket, hogy máris "2011 és 2012 legzsírabb mozivígjátékénak" szeptember 26-i filmbemutatójára invitáltak. Közben az is kiderült, hogy a BEG című film nem kerül mozikba, hanem videómegosztókon találkozhatunk majd vele, és hogy a Hamvas Dániel, Kembe Sorel-Arthur és Pindroch Csaba executive producerkedésével készült filmben Tasnádi Bence, Sándor Péter, Pindroch Csaba és Törőcsik Franciska lesz látható, és hogy a cifra káromkodásokkal készült film "a kertváros (fő)hőseinek a telepi (barom)arcokkal való szokásos heti szájkaratéjába" vezet be. Íme az első ízelítő:
Szimler Bálint első nagyjátékfilmje a hazai poroszos oktatási rendszer hétköznapi kudarcain keresztül mutat rá azokra a beidegződésekre és komplexusokra, amik össztársadalmi szinten is nehezítik az életünket.
Az Egy nap rendezőjének második nagyjátékfilmje a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, a Biennale College – Cinema szekcióban mutatkozott be. Szilágyi Zsófia filmje egy válásból fakadó költözés történetét mutatja be.
Vizualitás, verbális vizualitás, képelemzés, színdramaturgia, technikai művészetek, célfotókamera, színelmélet… Kardos Sándor a METU-s tanítványainak írt tanulmányának részei nem alkotnak zárt rendszert, a képalkotás elméleti és fogalmi feltételeiről való gondolkodás nagyon különböző útjait próbálják integrálni.
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.