Itthoni bemutatójára ugyan még várnunk kell, de érdemes azért odafigyelni Godzilla Kong ellen külföldi teljesítményére. A 32,2 millió dollárt termelő, péntektől vasárnapig tartó észak-amerikai nyitóhétvégéje azért is jelentős, mivel odakint ezzel egyidőben az HBO MAX streaming  kínálatában is elérhetővé vált. Ezzel maga mögé utasította a Tenet tavalyi 20,2 millió dolláros amerikai premierjét, és majdnem megduplázta a Wonder Woman 1984 első hétvégéjét, amikor mindössze 16,7 millió dollárt ért el a szuperhősfilm. Utóbbi volt a Warner első olyan látványfilmje, ami párhuzamosan került mozikba és streamingre.

A Warner Brothers és a Legendary Pictures produkciója március 31-én, szerdán debütált az amerikai mozikban és vasárnap estig 48,5 millió dollárt hozott össze. Az új filmeket hagyományosan péntektől tűzik műsorra a tengerentúli mozik, 2019-ben a Godzilla II – A szörnyek királya 47,8 millió dollárral zárta első hétvégéjét. Járványidőszakban szép teljesítmény, hogy 5 nap alatt nagyjából ugyanannyi pénzt termelt, mint az elődje 3 nap alatt, főleg, ha hozzávesszük, hogy egyelőre csak az amerikai mozik 55%-a nyitott újra. King Kong legutóbbi szóló filmje, a 2017-es Kong: Koponya sziget 61 millió dollárral kezdett.

Adam Wingard: Godzilla Kong ellen (fotó: Warner Brothers / The Hollywood Reporter) 

Az ikonikus óriásszörnyek közös filmje világszinten kifejezetten jól teljesít, 285,8 millió dollárt hozott (ebből 146 milliót Kínában termelt), a Forbes előrejelzése szerint pedig hamarosan simán megugorhatja az előző rész, a 386,6 millió dolláros összbevételét is.

Az eddig többnyire alacsony költségvetésű zsánerfilmeket (You’re Next, The Guest) és remake-eket (Death Note, Blair Witch) jegyző Adam Wingardnak a szörnymozi jelentheti a nagy kiugrást: a korábbiakhoz képest lelkesebb kritikai fogadtatás és a vakcinák elérhető közelségbe kerülése miatt reális az esély, hogy filmje a tavalyi év legnagyobb hollywoodi sikerét, a Bad Boys – Mindörökké rosszfiúkat is lenyomhatja. A 426 millió dolláros összbevételű akciófilm a legtöbb országban még 2020 elején, tehát a világszintű lezárások előtt került mozikba. 

Az HBO MAX is örülhet, rekordnézőszámot hozott számára a Godzilla Kong ellen. Bár a cég hivatalos adatokat nem tesz közzé a nézettségről, a Deadline információi szerint többen indították el a az első négy napban filmet, mint a 2,2 millió háztartást elérő Wonder Woman 1984-et, és az 1,8 millióval induló Zack Snyder: Igazság Ligáját. A Godzilla Kong ellen nagyobb közönséget ért el, mint bármelyik másik film az HBO MAX kínálatában - nyilatkozta a WarnerMedia egyik fejese, Andy Forssell.

A radioaktív őshüllő és a termetes gorilla már most sikerrel járt ott, ahol még Wonder Woman is elhasalt: megmutatták, hogy egy szórakoztató popcornfilm online elérhetőség ellenére is képes visszacsábítani a nézőket a nagyvászon elé. Ez alapján bizakodva várjuk a mozik magyarországi újranyitását a járvány utáni időszakban, remélhetőleg a hazai nézők is hasonlóan fognak reagálni a premierfilmekre. A legjobb forgatókönyv persze az lenne, ha nem csak a látványfilmek miatt, hanem az utóbbi időkben kizárólag otthon fogyasztott, kisebb szerzői darabok miatt is visszatérnének a mozikba.

Forrás: Forbes, Deadline, Box Office Mojo