A két alkotó egy időben járt az Színház- és Filmművészeti Egyetemre, Kata színész szakon, Kornél pedig a film- és televízió rendező osztályba járt (miután a színész szakot is elvégezte). Kornél több rövidfilmjében és első nagyjátékfilmjében, a Szép napokban is együtt dolgoztak, majd a Proton színházban folytatódott a közös munka. Katával ezekről az első közös élményekről beszélgettünk, elmesélte hogyan kezdett el íróként is részt venni a munkában, először a darabokban, majd a Fehér isten és a Jupiter holdja forgatókönyvén. 

Aztán hamar rátértünk a Pieces of a Woman készítésének történetére. Mesélt a színdarab születéséről, amit egészen a járvány kezdetéig nagy sikerrel játszottak Varsóban, és szóba jött az is, hogy a Filmalap nem támogatta a film elkészítését. Kíváncsiak voltunk, ő melyik magyar színésznőnek adta volna a főszerepet, ha mégis itthon valósul meg a projekt, esetleg gondolt-e rá, hogy ő maga játssza el a gyászoló anyát, Marthát.

Mundruczó Kornél és Wéber Kata Velencében 

Megtudtuk milyen egy kisköltségvetésű amerikai film készítésének a folyamata, a producer becsatlakozásától, az előkészítésen, a castingon és a gyártáson át, egészen addig a pillanatig, amíg a Netflix Velencében meg nem vásárolta a forgalmazási jogokat. Ezzel 190 országban tették egyszerre elérhetővé, és még Martin Scorsese is becsatlakozott a producerek csapatába. Elmesélte, hogy Vanessa Kirby Budapestre is eljött, hogy ő kapja a főszerepet, beszélgettünk a film két érzelmi csúcspontjáról, a 21 perces vágatlan szülés jelenetről, és Martha anyjával való drámai szembesítésről. Kiderült miért nem irigyelte Vanessát Velencében a vörös szőnyegen, és hogy mi járt a fejükben, amikor a film Oscar-kampánya közepén kiderültek Shia LaBeouf zaklatási botrányai.


A beszélgetés menete:

00:01:00 - SZFE és Szép napok

00:06:00 - Színészből forgatókönyvíró

00:16:00 - Pieces of a Woman írása

00:23:50 - Amerikai producer beszáll

00:26:50 - Vanessa Kirby / Vanessa Budapesten

00:33:00 - Forgatás indul

00:39:00 - Szülés jelenet

00:47:00 - Hogyan bántak a színészek a könyvvel?

00:51:00 - Velence Covid idején

00:54:00 - Variety toplistája

00:57:00 - Vanessa díja Velencében

01:00:00 - Shia zaklatási botránya

01:04:00 - Következő munkák 

A Látsz? Én látlak! videóinterjú-sorozatunk korábbi részeit ide kattintva találod meg.