Nyerni jöttem” – mondja a Deadline-on debütált nemzetközi előzetesének a végén Csonka Eszter világbajnok, aki egy csúcsra törő testépítőt játszik Csuja László és Nemes Anna filmjében. A győzelemért iszonyúan nagy áldozatokat vállal fel, még a testét is áruba bocsájtja, és a bő másfél perces kedvcsináló kifejezetten elbizonytalanít a végére, hogy valóban megéri-e hosszú évek lemondása a sportsikerért cserébe.

Erős atmoszférájú, érzelmileg megrendítő drámát ígér az előzetes, amelyben egy új szerelem lehetősége csillan fel a rutinba belefáradt, partnerétől és edzőjétől elhidegült Eszter számára. Már csak azért is látni akarjuk a filmet, hogy vajon miért fekszik be a főszereplő a napos csibék közé.


A Szelíd világpremierjét január 21-én tartják a Sundance Filmfesztivál versenyprogramjában, a World Cinema szekcióban nem amerikai filmekkel versenyez. A vírushelyzet miatt idén online rendezik meg a rangos filmes seregszemlét, a magyar alkotás egy napig érhető el a fesztiváljeggyel rendelkező vendégek számára. A filmhez korábban egy teasert adtak ki.

A magyar-német koprodukció operatőre Nagy Zágon volt, további fontos szerepekben Turós György testépítés-fitnesz edzőt, Kerekes Évát és Krisztik Csabát láthatjuk. A látványtervező Nyitrai Anna, a dramaturg Jakab Juli, a casting director Zabezsinszkij Éva, a vágó Csabai Attila volt. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült film producerei Muhi András és Ferenczy Gábor (Focusfox Stúdió), német koproducerei Janine Jackowski, Jonas Dornbach és Maren Ade (Komplizen Film).