A múlt héten megjelent fényfestős ajánló után végre megérkezett Reisz Gábor (VAN) második nagyjátékfilmjének első rövid előzetese is. A rendező stílusát ismerve meg se lepődünk, hogy nem egy hagyományos teaser került ki a filmből, inkább a történet néhány elemét foglalták össze, egy izgalmas, szimbolikus képsorban, amiben a szerelmi bánat, a vízilabda és a főhős gyerekkora is felvillan.
Ahogy azt már a rendhagyó, lakásszínházzal egybekötött forgatási látogatáson is meséltük, a Rossz versek főszerepét Reisz Gábor alakítja, szerelmét pedig Nagy Katica, aki szintén feltűnik az első kockákon. A rövid teaserben a szerelem boldog időszakát, egyetlen pillanattal később már a szakítás utáni szomorúság váltja fel. A bánat arra készteti a főhőst, hogy a múltba merülve válaszokat keressen, ami itt az ötletes vízbe zuhanás képében jelenik meg, a mélyről pedig már fiatalkori énje bukkan elő, akit Seres Donát (is) alakít a filmben.
A múltban való vájkálás az úszómedencével kezdődik – fogalmazott a rendező a filmről, amiben a saját élményeit keveri bele egy szubjektív, fiktív világba. Négy évvel a nagy sikerű VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan után, a Rossz versek 2018. december 27-én kerül a hazai mozikba a Filmalap támogatásával, a Cirko Film forgalmazásában.
Magányos lelkek váratlan módokon kapcsolódnak egymáshoz Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről és A feleségem története rendezőjének legújabb, lélekmelengető munkájában. A magyar-német-francia koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Csendes barát január 29-től látható a hazai mozikban.
Budapestről Erdélybe, visítós punkzenéből a néptáncba, árucsempészetből pedig szerelmi sokszögbe ugranak a Magyar menyegző filmjének főhősei. Káel Csaba zenés, táncos, romantikus filmje a nemzetközi bemutatók után január 22-én érkezett a magyar mozikba.