Szabó Simon rendező, aki korábban tehetséges kisfilmjeivel hívta fel magára a figyelmet - Megyünk című filmje a tavalyi szemlén a kisfilm kategória díjazottja lett - az epizodikus szerkesztésmódot választotta, hogy sajátos képet nyújtson a fővárosi fiatalokról.
“Mi vagyunk azok, akiktől óvtak a szüleink.” A Papírrepülők szereplői mottóul választhatnák ezt az ismert graffitit. Legtöbben olyan szubkultúra tagjai, amitől a tisztes családokat kiveri a víz: brékesek, graffitisek, leszbikusok, éjszaka élő lemezlovasok, de még a kívülről szokványos életet élő szereplők is valódi különcök. A rendező belülről (vagy inkább alulról, ha már underground) mutatja meg ezeket a közösségeket, filmje mégsem szociológia körkép, hanem sokkal inkább színes, lüktető, életteli tabló, ami az alternatív kultúrák mögött megbúvó emberi történetekre összpontosít.
A Moszkva tér egykori útkeresői sajátos utakat találtak a boldogsághoz; megtehetik, hiszen ez már egy másik rendszer, amiben “minden ember szabadon lehet hülye”. Ha akar, járhat feltűnő ruhában, pöröghet a feje tetején, hallgathat fülsértő zenét, vagy lány létére az anyja előtt csókolózhat a barátnőjével. A szabadság már megadatott, így hát az alkotói hitvallás is megváltozott: barátság, szerelem, e kettő kell nekem.
 |
| Ebben a rendszerben "minden ember szabadon lehet hülye” |
Szabó Simon ezt a témát kisfilmjeiből hozta magával, a Megyünk különös roadmovie két fiú barátságáról, arról, hogy az egyikük a világ végére is elmenne gyerekkori barátja kedvéért; a 2002-ben készült Zsebzsötem pedig egy szolidáris tolvajbandán belüli barátságról, és az azt felborító szerelmi vonzódásról szól. A furcsa pár, furcsa barátság sem új keletű motívum a rendező pályáján, a Draft egy alig néhány perces film egy színes bőrű és egy skinhead kosaras kakaskodás utáni összepacsizásáról.
Pontos, okos, érzékeny megfigyelések ezek, akárcsak a Papírrepülők történetei, amelyek valójában továbbra is csak a kisfilmes keretet töltik ki, ezért is az epizodikus szerkesztésmód. A film hibái is ebben a speciális dramaturgiában keresendők, hiszen mint oly sokszor az ilyen filmek esetében, most sem sikerült hét egyenrangú és egyformán érdekes történetet megrajzolni. Az epizódokból építkezo dramaturgiához nem járult egységes koncepció: néhány történetszál a feszes egynapos időkereten belül mozog, némelyik azonban hosszabb időtartamot, több hetet ölel fel. A manírból összerakott tehetségtelen író egy napja évek óta tartó, megkövesedett életvitelre (“alkotói válságra”) mutat rá, valószínűleg hónapok óta ugyanazt az üres papírt igyekszik teleírni, de mint története végén mondja: “Ez jó, ezt leírom. Majd holnap.”
 |
| “Mi vagyunk azok, akiktől óvtak a szüleink.” |
A film rengeteg szereplőt mozgat, a karaktereket amatőr színészek formálják meg. Többségük remekül helytáll, de akad közöttük néhány, aki hamisságával szinte az egész történetszálat megmérgezi. A Papírrepülőkben az underground kultúra a zenehasználat és a tetszetős képi világ segítségével izgalmas megjelenítést nyer, a kézi kamera és a bevilágítatlan terek remekül illenek ehhez a közeghez. Az új évezred román filmje óta tudjuk, hogy az alacsony költségvetés és a szűkös technikai feltételek nem feltétlenül mennek a történetmesélés rovására, sőt, sokszor anyagszerűvé teszik a bemutatandó közeget.
 |
| Még a kívülről szokványos életet élő szereplők is valódi különcök |
A Papírrepülők színvilága kifejezetten magával ragadó, a rokontéma ellenére sokkal kevésbé harsány és tolakodó, mint a Lányok című film volt a tavalyi Filmszemlén. A két film összevetése témája miatt nem kerülhető el, de óriási különbséget jelent, hogy Szabó Simon szereti a figuráit, nem a szociológus távolságtartásával, nem az értelmiségi sajnálkozásával tekint rájuk, hanem baráti szeretettel.
Szabó Simon a fiatal filmkészítő generáció Szörnyeteg Lajosa, ő a legjobb szívű behemót, aki az összetartásról, a fiatalok között felsejlő szeretetről, barátságról, a reményről és a szolidaritásról meséli történeteit. A roma srácról, aki úgy búcsúzik az élettol, hogy előtte sínre teszi skinhead kinézetű barátja (Szabó Simon alakítása) életét; a rivalizáló lemezlovasról, aki megveszi társának a régen áhított bakelitet, a leszbikus tinédzserről, aki próbálja megvédeni szerelmét annak agresszív apjától; a skinheadről, aki visszaviszi a hiányzó fakardot a brékesnek, amivel előző este még véresre verték egymást… A Papírrepülők szerint még mindig igaz a régi mondás: a zord külső érzo szívet takar. Ez a rendezőre éppúgy igaz, mint filmjének hőseire.
