A torinói ló stábja Berlinben
filmhu: A saját életedet is ennyire nehéznek látod és ennyire nehéznek éled meg? Vagy talán a filmezést éled meg jelen pillanatban ilyen nehéznek?
T.B.: Nem, ha megnézed az eddigi filmjeimet, ez egy nagyon hosszú folyamat. Az első filmet még a szociális érzékenységemre alapozva készítettem: meg akartam változtatni az egész világot, arcon akartam csapni az embereket. Aztán meg kellett értenem, hogy bizonyos folyamatok ennél bonyolultabbak. Most elértem azt a fázist, amikor már nem tudok mit mondani. Igen, most nehéz, nem tudom hova tovább, mi jön. Amit látok és tudom, hogy elkerülhetetlen: az a vég. Amikor elkezdtük a filmet, akkor is tudtam, hogy ez lesz az utolsó filmem.
filmhu: Pesszimista korszakodban vagy?
T.B.: Nem vagyok pesszimista fickó. Ha pesszimista lennék, soha nem is kezdtem volna filmeket csinálni. Remélem, hogy húsz-harminc vagy negyven év múlva is nézni fogják ezeket a filmeket - azt hiszem, ennél optimistább nem lehet valaki a mai világban. Tegnap valaki odajött hozzám az egyik vetítés után és azt mondta: szomorú és depressziós ez a film, de nagyon sok energia lobog benne és ez őt végeredményben boldoggá teszi.
A torinói ló előzetese
filmhu: Érdekelne még a folyamat, hogyan dolgoztok együtt Krasznahorkaival? Ki, mit ad hozzá? Ő hozza az ötletet, vagy te? Most mintha ő kezdené el a sztorit.
T.B.: 1985-ben volt Krasznahorkainak egy felolvasóestje. Részleteket, töredékeket olvasott fel az írásaiból. Ott hallottam tőle először ezt a Nietzsche-sztorit a lóval. Ez a kérdés már akkor nagyon megindított. Később, mikor visszajöttünk Berlinből, vettünk egy vidéki házat, egy öreg épület volt, de még megvolt az istálló, itt másodszor jutott eszembe a ló. Régóta mozgolódott már bennem ez a sztori és mondtam Krasznahorkainak, hogy én ezzel akarok valamit kezdeni. Írtunk egy rövid szinopszist, mint egy memo: van egy apa, a lánya, egy idegen, aki lehet szomszéd, vagy látogató, vagy bárki.. Ezt tudtuk 1990-ben. Akkor épp a Sátántangó-n dolgoztunk, ezért félretettük. Aztán A londoni férfi forgatását meg kellett szakítani egy évre, amíg újra talpra állítottuk a produkciót - ez nagyon fájdalmas időszak volt számomra. Ekkor Krasznahorkai, hogy felrázzon kicsit, azt mondta: koncentráljunk a lóra! Olyan volt, mint egy munkaterápia, két héten át. Leült, megírta és elém tette. Nem csináltunk szinopszist. Megvolt a hat nap, az ismétlődő dramaturgiai struktúra. Ilyen egyszerű, nekem nem kell szinopszis. Mikor a pénzre vadásztunk, mindenkinek ezt a szöveget küldtük el és meg is mondtuk, hogy ennél több nem lesz, ez alapján kellett eldönteniük, hogy bíznak-e bennem, vagy sem.
filmhu: Néha a ló élőbbnek hat, mint az emberek maguk.
T.B.: Nem, rengeteg érzelem van bennük, csak elrejtik. Semmi nem történik, csak élnek és valahol mindenki ezt teszi, minden nap: öltözik, vetkőzik, eszik. Azt akartuk megmutatni, hogy valami rossz. Nem ítélkezem, csak azt mondom, hogy valami rossz….
filmhu: Derzsi káromkodásai is nietzscheiek lennének?
T.B.: Gondolj csak Petőfire! Petőfi is számos versében bazdmegel. Régen is így beszéltek, a nyelv szerintem ugyanaz, mint akkor. Talán van néhány új szó a szlengben. Nietzschétől amúgy nincs semmi benne, csak Nietzsche árnyéka, a szomszéd alakjában. A monológokkal hoztuk be Nietzsche árnyékát, de ezek nem az ő szövegei. Egy biztos, és ezt ő mondta: Isten halott! Ez a főkérdés. A fickó arról beszél, hogy mi emberek romboljuk le a világot, de ebben a rombolásban Isten is részt vesz.
filmhu: A forgatás előtt sokat elmélkedsz, mit, hogyan?
T.B.: Nincs elméletem, csak megkeresem a helyszínt és a főszereplőt. Jelen esetben a völgyet és a magányos fát. A ház nem volt ott, de amúgy is utálom a művi helyszínt. Ezért amennyire lehetett, korhűen építettük fel, igazi öreg szakikkal. Aztán Ágnes (Hranitzky Ágnes, Tarr állandó alkotótársa - a szerk.) felhajtotta a relikviákat, amik még fontosak voltak, a tárgyak, a ruhák, aztán már forgattunk is.
Tarr Béla az Ezüst Medvével
filmhu: Akkor én is megkérdezem: mi lett a lóval?
T.B.: Ez egy kanca és egy vidéki lóvásáron találtunk rá. Amikor megláttam, tudtam, hogy ő a torinói ló, de már eladták valaki másnak. Odamentünk az új tulajhoz, aki egy igazi brutális tapló volt, de nem akarta nekünk eladni. Odavitte a szekere elé, befogta, de a ló nem mozdult, akkor már több mint biztos voltam benne, hogy ez a mi lovunk. A fickó elkezdte ütni, de én lefogtam. Tényleg olyan volt az egész, mint ami Nietzschével történt Torinóban. Aztán a végén miénk lett a ló. Most vígan él vidéken, egy hatalmas birtokon, 18 éves, de jól van.
filmhu: Szerinted ilyen lesz az Apokalipszis, mint amilyennek mutatod? Vagy csak ez illett a sztorihoz?
T.B.: Szerintem a világvége nagyon csendes lesz, nem egy nagy show, olyan lesz, mint a való élet. A halál a legszörnyűbb dolog, ami történhet valakivel, de élőben úgy néz ki, mintha mi sem történne.
filmhu: Mintha most több beállítással dolgoztatok volna.
T.B.: Harminc beállítás van, mint általában, csak a kamera mozog többet, azért érzed így. Sok vágást tettünk a nagytotálba, de a kamerán belül: csinálok egy közelit, vagy mögé fordulok. Sok különböző perspektíva van, de nem vágunk. Szerintem a nagytotállal lehet legjobban fenntartani és megtartani a figyelmet és a színészt a szituációban tartani. Így tudom leginkább megteremteni azt az atmoszférát, ami legközelebb áll a való élethez.
filmhu: Az első olyan munkád, amiben nyoma sincs a humornak.
T.B.: Nincs, talán csak egy kicsit. Talán egy pont, amikor Derzsi kicsit macsósra veszi, de ennél több humor tényleg nincs benne. Eddig minden mozim komédia volt és sokan nevettek rajta, de most nem vagyok olyan hangulatban, hogy nevessek.
filmhu: El tudom képzelni, hogy abbahagyod a filmezést, de azt nem tudom elképzelni, hogy nem lesz több ötleted. Ezekkel mit fogsz csinálni?
T.B.: Tegnap mentünk haza taxival és a sofőr nem tudta az utat. Mivel éltem Berlinben és jól ismerem, én magyaráztam el neki az utat. Akkor jutott eszembe, hogy még vezetni is tudok és szeretek is, szóval lehet, hogy taxisofőr leszek Berlinben…
