KÉPHATALOM
Az internet „demokratizálta” a háborút: lehetővé tette a politikai gyengék (a civilek, az elnyomottak, a szegények, az eszköztelenek, a kisebbségben lévők) számára, hogy fokozatosan magukhoz ragadják a kezdeményezést, visszavágjanak vagy sikeres, valós kihívást jelentő képi és nyelvi hadviselést folytathassanak bármely uralkodó hatalom ellen.
Az összeállításban: Szilágyi Anna az iráni mobiltelefonos, twitteres „csivitelő forradalomról”, Deák Dániel az interaktív televíziózásról, Örkény Antal a 30-as évek szociofotóiról. Beszélgetés Elbert Mártával a rendszerváltásról és a Fekete Dobozról.
GŐZPUNK
Az ipari forradalmak nyomán mindig felvetődik a kérdés: történhetett volna másképp is? A gőzpunk a tudomány és a technológia képzeletbeli történelmének krónikája. Ha a sci-fi kérdése a „mi lenne, ha?”, akkor a steampunk úgy teszi fel a kérdést: „mi lett volna, ha?”.
„A fantasyvel szemben, amely szimbolikus, tradicionális és totalitárius nosztalgiával tekint vissza a sosemvolt múltra, a steampunk inkább a melankólia reflexivitását hozza, melyben ott található a vágyódás mellett a keserűség és a kritika is. A 19. század és főleg a századforduló a nagy ellentmondások és a nagy lehetőségek kora volt, amikor befogadhatatlan mennyiségű tudás és információ zúdult az emberiségre, amikor a technika és a tudomány felfedezései mágikus erővel bűvölték el a közönséges halandót.
Ez a hihetetlen élményhalmaz már-már azt sejteti: ha a tudományos, technikai és történelmi lehetőségek kaleidoszkópját kicsit más irányba, vagy más sebességgel forgatjuk annak idején, a sok mozaik egészen más képpé áll össze. A steampunk épp ezzel a lehetőséggel játszik el minduntalan, hogy létrehozza alternatív történelme és alternatív világa számára a legmegfelelőbb képet.
A steampunk filmekben, a fantasy történetekhez hasonlóan általában a jó és a rossz csap össze egymással. A világ a technikához, illetve a tudományhoz való viszony alapján polarizálódik: jók azok, akik jóra, rosszak pedig azok, akik rosszra használják a tudást.”
Beregi Tamás esszéje a gőzpunkról, Teszár Dávid áttekintése a japán steampunkról, Kovács „Tücsi” Mihály steampunk novellája.
ROMCOM
„Évszázadok óta erre a határtalan tudásszomjra alapoznak a leányregények kiadói, napjainkban pedig a filmstúdiók producerei, amit minden elsőéves marketing szakos hallgató kívülről fúj: az egyedülálló nő a legjobb fogyasztó. Hogyne, hiszen magányos, védtelen, a kegyetlen férfivilág farkastörvényei közt lavíroz, meg kell hát támogatnia magát a modern ipar minden, női nemnek kitalált cikkével, hogy életben maradhasson.
Az egyik ilyen, kifejezetten egyedülálló nőknek kreált cikk a romantikus komédia, becenevén romkom. Eredete régebbre nyúlik vissza, mint a mozgókép feltalálása, hiszen ősei a leányregények, melyeket egykoron párkapcsolati tankönyvként használtak a hamvas és szerelemtudatlan hajadonok… De mi is az a romantikus komédia? Józan paraszti ésszel: olyan film, ami a szerelemről szól, és vicces. Cizelláltabban: a párkeresés, a párkapcsolat hullámvölgyeit ábrázolja humoros és/vagy édesbús formában, lehetőleg a legnépszerűbb álompár főszereplésével. (A pasinak persze mindenképpen jóképűnek kell lennie. )
Ugyanez a férfiak szemszögéből nézve: nyálas és idétlen vígjáték, unalmas, lelkizős sztorival, idióta szereplőkkel, ami miatt nem nézhetik a meccset a sportcsatornán.”
Darab Zsuzsa romcom-esszéje, Varró Attila kritikája a Római vakációról, Szabó Noémi írása George Cukor romantikus komédiáiról.
PRESSBURGER
Pressburger Imre (1902–1988) angol forgatókönyvíróként lett halhatatlan. Michael Powellel közös, látványos és szellemes filmjeiket a közönség éppúgy nagyra becsülte, mint a kortárs kritika. A Vörös cipellők sikeréhez Powell szerint nagyban hozzájárult, hogy „ Anglia tíz éven át csak azt hallgatta, mindenkinek harcolnia és halnia kell a szabadságért, meg a demokráciáért, aztán jött ez a film és azt mondta, harcolni és halni lehet a művészetért is.”
Takács Ferenc és Vincze Teréz írása Pressburgerről.
A Cinefest szeptember 11-20. között vetítéssel egybekötött Pressburger-workshopot tart.
MILOS FORMAN
A cseh új hullám nem a papa mozija, hanem az álszentek összeesküvése ellen lázadt. A papa mozija, irodalma ugyanis Svejkig visszamenőleg a konok, megátalkodott életszeretet jegyében tartotta távol magát a bürokraták, pártkatonák, embergyűlölők rideg falanszterétől, az emberi természetet gúzsba kötő doktrináitól. Nem csak a cseh reformmozgalom kereste az emberarcú társadalmat, a hatvanas évek cseh filmje is, az új hullám kerülte a felszínes politizálást, mélyebbre merült, a rossz kormányzás következményeit, az új és új alakot öltő butaságot röhögte ki, ezért frenetikus ma is. A nevetségesség öl, de Forman, Menzel, Passer nevetése inkább ellenméregként hatott, kigyógyított a heveny hülyeségből.
Zalán Vince Miloš Forman cseh tetralógiája – 1.rész
