Dokufilmes vita

Míg a szervezők és az előzsűri-zsűri megjelent tagjai az egyes alkotásokat méltatva, elmarasztalva a versenyprogramról és annak színvonaláról szerettek volna párbeszédet kezdeményezni, addig a dokumentumfilmesek azt forszírozták, inkább az őket legjobban izgató problémák, a finanszírozás és a forgalmazás kérdései képezzék a diskurzus tárgyát. Természetesen mindenki szabadon beszélhetett – el a többiek feje fölött.

Esztétikum

A dokumentumfilmes vita résztvevőinek nem sikerült dűlőre jutniuk abban a kérdésben, hogy miről is kellett volna beszélgetniük szerda este.

Továbbra sem születnek meg az egyes témák kulcsfilmjei Muhi Klára és Stőhr Lóránt

Dér András, a dokumentumfilmes zsűri elnöke szerint az volt a szándék, hogy a szemleértékelésekkor szokásos veszekedés és panaszkodás helyett végre a konkrét filmekről essen szó. Ennek megfelelően Stőhr Lóránt, az előzsűri tagja megemlített néhány általános problémát. Kifogásolta, hogy a portréfilmek többsége művészportré, ráadásul zömük a művészek munkásságát mutatja be, ahelyett, hogy a személyiségre koncentrálna. Stőhr hiányolta a minőségi operatőri munkát is, a zsűrizéssel kapcsolatban pedig megjegyezte, súlyos  problémának tartja, hogy idén hiányoznak a dokumentumfilmes kategóriák, mert nagyban nehezíti a zsűri feladatát, hogy adott esetben egy portrét egy történelmi filmmel kell összevetnie. A történelmi filmeknél maradva, Stőhr kiemelte azt a pár alkotást, amelyeket kivételesen jónak tartott (A fekete kutya, Határeset, Végállomások, Szomszédok voltak).

Muhi Klára fimesztéta szerint a dokumentumfilmek színvonala stagnál, hiányoznak azok a botrányfilmek, amelyek felkelthetnék az érdeklődést a műfaj iránt és emelnék a szakma színvonalát. Muhi szerint sok a témaismétlés: a cigány- és a drogfilmek például állandó visszatérői a szemlének, de ezek változatlanul csak látleletezik a felszínt, a bajok gyökereit meg sem kísérlik feltárni, így aztán továbbra sem születnek meg az egyes témák kulcsfilmjei.
 
H. Sas Judit szociológus, a dokumentumfilmes zsűri tagja - Muhi Klára gondolatait kiegészítve – kiemelte a dokumentaristák felelősségét, példája szerint a mai magyar szociológia szegényebb lenne a hatvanas évek dokumentumfilmjei nélkül.

Nyers valóság

Az önálló szemle segítene Kisfaludy András

Az alkotókat a levetített filmek megvitatásánál jobban izgatták a dokumentumfilmes szakma súlyosbodó gondjai. Kisfaludy András rendező röviden reagált ugyan Stőhr Lóránt operatőrostorozására - kiemelve Bálint Artúrnak a Józsi nővér és a sárga bicikli című filmben  nyújtott teljesítményét -, ám a filmek elemzésénél fontosabbnak találta, hogy azokról a problémákról ejtsen szót, amelyek a filmeseket gátolják az alkotásban. Szóba hozta a dokumentumfilmeknek a játékfilmekkel szembeni hátrányos megkülönböztetését, mind a támogatás, mind a terjesztés tekintetében, s megemlítette, hogy a dokuk felzárkóztatását nagyban segítené, ha a dokumentaristák önálló szemlét szervezhetnének. Dárday István is az önálló szemlézés mellett érvelt, mondván, bizonyos dolgokat a hozzáértők, azaz az érintettek tudnak a legjobban megszervezni.

A forgalmazás kérdéséhez hozzászólva Ungváry Rudolf, a MMK dokumentumfilmes szakkollégiumának elnöke azt javasolta, hogy az alkotók két változatban készítsék el filmjeiket: egy hosszabb rendezői verziót és egy rövidebbre vágottat, amellyel talán könnyebben beleférhetnek a televíziós műsorrácsba. Ami a támogatás kérdését illeti, Ungváry kérte, hogy a reklamációkat ne neki címezzék az alkotók, mivel az általa elnökölt szakkollégium a számára megítélt keretet teljes egészében szétosztja. Az azonban nagyban megkönnyítené a pályázók dolgát, ha pontos szinopszisokat küldenének az MMK-hoz.

Rendezői és tévés változat is szükséges Ungváry Rudolf

Tóth Klára, a Duna TV szerkesztője az  alkotóműhelyek fontosságát hangsúlyozta, felidézve az egykori Balázs Béla Stúdió műhelymunkáit.

Nádorfi Lajos operatőr szerint felesleges addig esztétizálni és a filmekről beszélgetni, amíg a dokufilmesek problémái nem rendeződnek. Ennek érdekében felhívást intézett a megjelentekhez: keresi azt a bátor rendezőt, aki hajlandó a Muhi Klára által hiányolt botrányfilmet elkészíteni a magyar dokumentumfilmesek botrányos helyzetéről. Hogy megtalálja-e, jövőre talán kiderül.

Ámbár a szakma szűkebb-tágabb körének a rendezvényen tapasztalt széjjelgondolkodását tapasztalva az lenne a legegyszerűbb, ha saját maga vágna bele a rendezésbe.