Herendi Gábor: Valami Amerika 2

filmhu: A magyar folytatásoknak nem sok jóban volt része az elmúlt évben: bár A kis Vuk és a Macskafogó 2 is nagy nézőszámot produkáltak, nem igazán arattak kritikai sikereket. Nyilván egy második rész elkészítésében rengeteg buktató van, hogyan lehet ezt kikerülni?

Herendi Gábor: A filmtörténelem tart számon jó második részeket is, úgyhogy nem minden folytatás szükségszerűen rossz. (Halálos fegyver 2, Megint 48 óra, Terminátor 2, Keresztapa 2 vagy más műfajban a Jégkorszak 2 és a Shrek 2, vagy a Még egy kis pánik) A Valami Amerika második részének csak azért indultam neki, mert úgy éreztem, hogy lett egy olyan forgatókönyv, amiből készülhet egy hasonlóan jó színvonalú film. Megnézve az első filmet, láttam annak elsőfilmes betegségeit, és bíztam abban, hogy így, negyedik filmként esetleg tudok már jobb minőségű filmet csinálni. A kérdőjel ott volt bennem, hogy talán az első rész amatőr bája is hozzátett-e a sikerhez, de remélem ezt profizmussal lehet talán pótolni.

A karakterek meg vannak festve, de pont ez adja a nehézséget

filmhu: Van recept arra nézve, hogy milyen egy jó második rész? Végy 10%-ot az első részből, és 90% teljesen új hozzávalót tegyél hozzá?

H.G.: A receptet magam próbáltam megalkotni: látszólag könnyű második részt csinálni, hiszen a karakterek meg vannak festve, de pont ez adja a nehézséget. Szerettük volna, hogy ez a film önállóan is megálljon, tehát hogy ne kelljen az első rész ismerete is a megértéshez. Természetesen vannak összekacsintások, aki az első részt alaposan ismeri, több poént, több humort tud majd felfedezni a filmben. Viszont vannak olyan viszonyok, amelyeknek fel kellett venni a szálát, hiszen nem indulhat nulláról Eszter és Alex, vagy Timi és Ákos viszonya. Ezt úgy hidaltuk át, hogy a film elején egy jópofa formában összegezzük az első részt.

filmhu: Sok helyen nyilatkoztad már, hogy főszereplőd, Várnai Tamás, a te alteregód, saját élményeidet írod bele az ő karakterébe. Így nem lehet megkerülni a kérdést: A bűnös város bukásába belebetegedő Tamásban mennyire vannak benne a Te sikertelen döntéseid?

H.G.: Egy kicsit igen, ezt kár lenne letagadni. Tamás karaktere ebben a részben nagyon jópofán van idézőjelbe téve és karikírozva. Remélem, hogy nem viselkedek ennyire gáz módon. Valóban éltem meg hasonló dolgokat, bár én sosem csináltam olyan hardcore művészfilmet, mint amilyen A bűnös város lett. Minden alkotó nehezen éli meg a kritikát, és minden alkotó a szakma elismerését várja. Ez rám is igaz. De sosem cserélném el a nézőszámomat egy szakmai elismerésért, csak közben a másik szemem sír, mert idegesít, hogy a szakmától nem kapok semmiféle elismerést. De azért csinálom tovább, kedvemet nem vesztem, de megélem ezeket a dolgokat. Az idők során már felvérteződtem, pont ezért tudtam Tamás viselkedését már nagyon humorosan csinálni, mert megvan az a távolság, hogy lássam benne a komikus elemeket.

A bűnös város - búzamezős művészfilm Kovács Lajossal

filmhu: A film a filmben szerkezetet alkalmazatátok a második részben: Tamás filmje, A bűnös város fekete-fehér, búzamezős film, Kovács Lajossal - óriási bukás lesz, míg az East-West énekkel-tánccal, dögös csajokkal turbózott musical - nyilván óriási siker lesz. Ez egy burkolt üzenet: a művészfilm rossz, a közönségfilm jó?

H.G.: Isten ments, hogy ezt üzenje a filmem, én nagy művészfilm fogyasztó is vagyok, vannak kedvenceim, szeretem a tartalmas művészfilmeket.

filmhu: A bűnös várost is?

H.G.: Nem, az egy rossz film. Én mindössze azt gondolom, hogy a művészfilmek között ugyanolyan arányban vannak rosszak, mint a közönségfilmek között. Vannak semmitmondó, tartalmatlan, semmilyen filmek, ezek felé valóban egy fricska A bűnös város, ami egy művészkedő, tartalmatlan, formai dolgokkal operáló, rossz film. Szó sincs arról, hogy egy művészfilm kontra közönségfilm ellentét lenne megfogalmazva: ezt a szembeállítást nagyon utálom és elutasítom.

Bizonyos viszonyok nem indulhatnak nulláról

filmhu: Az előbb azt mondtad, nem rendeztél még művészfilmet. Ellent kell mondjak, rendeztél, a Lorát.

H.G.: Az egy félreértés volt, ami az MMK-s, művészfilmes keretből adott támogatásból fakad, ami miatt egy magyarázkodó spirálba kerültem, és ez rögzült az emberek fejében. Teljesen rossz a terminus technicus, mert a Lora egy műfaji film volt, noha mélyebb és fajsúlyosabb a Valami Amerikáknál, de ettől még nem szerzői film, ezzel én is tisztában vagyok. Továbbra is azt gondolom, hogy elhibáztuk a marketingjét, szerintem abban a filmben lett volna még néző. Most már késő bánat, nem tudok mit csinálni. A nézői visszajelzések rendkívül pozitívak, annyi jó szót, mint azért a filmért, még nem kaptam.

filmhu: De mégis sír a szemed, hogy a szakmától semmit.

H.G.: Tartom, hogy a Loráért lehetett volna valami díjat adni, mert szerintem eléggé rendben volt, mint műfaji film.

filmhu: Az a pletyka járja rólad, hogy a Lora éppen ezzel a céllal készült: az Egyesült Államokban jöttél rá arra, hogy csak vígjátékokkal nem lehetsz sohasem teljesértékű rendező.

H.G.: Ez nagyon nagy csúsztatás: a Lorát nagy szeretettel csináltam, nem volt bennem ilyen szempontból kényszerűség. Meghalnék, ha egyfolytában vígjátékokat kellene csinálnom, ahogyan a következő filmem sem vígjáték lesz. Nem hiszem, hogy van olyan közönségfilmes rendező, aki képes mindig ugyanabban a stílusban forgatni. Legalábbis én nem tudom magamat ebben elképzelni. A Lorát szeretem a legjobban a filmjeim közül, nagyon szeretek érzelmeket ábrázolni. A pletyka egyébként tőlem ered. Tény és való, hogy Los Angelesben próbáltam magamnak ügynököt találni. Szerencsére az, hogy az én filmem box-office hit volt a hazámban, megnyitja az ajtókat, de itt véget is ért a siker. Azt mondták, Gábor, te egy vígjátékrendező vagy. És igazuk volt, hiszen csak a Valami Amerikát és a Magyar vándort tudtam nekik mutatni. Vígjátékrendezőre viszont nincs kint szükség, ezt a műfajt megoldják hazaiból, de ha például japán horrorfilmrendező lennék, azonnal kaptam volna szerződést. Ha lett volna egy olyan filmem akkor, amivel be tudom bizonyítani, hogy nemcsak a vígjátékot tudok rendezni, akkor könnyebb dolgom lett volna. De ha tényleg az lenne az életcélom, hogy szerezzek egy ügynököt, akkor horrort kellett volna rendeznem, nem pedig melodrámát. Hollywoodba a belépő most egy jó B-movie.

Borzasztóan félnek a bulvártól, féltik az imidzsüket

filmhu: Nagy benned az Egyesült Államok iránti rajongás?

H.G.: Nem, bár nagyon szeretem New Yorkot, és Los Angelesben éltem kilenc hónapig, ami fantasztikus élmény volt. A Valami Amerika második részét New Yorkban is forgattuk, de ez megkerülhetetlen volt a történet szempontjából. Az első rész végén Alex és Timi leléptek - nekem mindegy volt, hogy Amerikán belül hova. Azért lett New York, mert nagy szerencsénkre akkor annyira gyenge volt a dollár, hogy New Yorkból kaptuk a forintban átszámított legolcsóbb árajánlatot. Végül a Broadway világa nagyon is passzolt a történetbe.

filmhu: Itt veszik meg a fiúk azt a művet, amelynek megvalósítása a második epizód fő cselekménye. Hogy állsz a musicalekkel?

H.G.: A Valami Amerika most egy zenés vígjáték, amelyen belül megjelenik egy musical, de annak is csak körülbelül az egyötöde, igazából össze sem áll, hogy miről szól ez a darab, csak szemelvényeket kapunk. A darabot Alex írta az ő fiatalságáról, azt akartuk, hogy egy gagyi szocreál darab legyen, hogy közük ne legyen a fiúknak ehhez az egészhez, hogy utálják ezt a darabot teljes egészében. A Broadway legnagyobb bukásából együtt mégis sikert tudnak kovácsolni azzal, hogy maivá és modernné tették a darabot.

Zenével, tánccal, jó csajokkal turbózott musical - East-West

filmhu: Nyilatkoztad korábban, hogy hozzád a semleges stílusú filmek állnak közel.

H.G.: Biztos lehet másképp is vígjátékot rendezni, hiszen az új Coen-filmben (Égető bizonyíték) például teljesen eltúlzottan játszanak a karakterek, vagy rajongok ezért a dán rendezőért, Anders Thomas Jensenért, akinek éppen három filmje (Ádám almái, Gengszterek fogadója, Zöld hentesek) is megy a magyar mozikban. Ezt a semleges típusú vígjátékot szeretem és űzöm, szeretem, ha a helyzetekből adódnak a poénok, ha a dialógusokban van a humor, ha ezt nagyon natúr, hiteles stílusban adják elő, én akkor tudok nevetni.

filmhu: Filmjeidben a zenének mindig is kiemelt szerepe volt: a Bonbon slágerét hat év után is mindenki tudja kívülről, szereplőid a KFT Afrikájára buliztak, ehhez képest a második részben Tankcsapda koncertre mennek.

H.G.: Eredetileg úgy lett volna, hogy az őket szponzoráló cég jelenik meg a filmben, de nem a termékükkel, hanem az általuk szponzorált együttessel. Többször voltam Debrecenben velük tárgyalni, mert ez aztán egy kemény menet volt. Borzasztóan félnek a bulvártól, féltik az imidzsüket, a függetlenségüket, a rock életformájukat. Az első filmnek is nagyon eklektikus a zenéje, volt abban mindenféle. Közben visszalépett a cég a támogatástól, de én addigra már elmerültem a Tankcsapdában, és integráltuk őket a sztoriba. Fontos volt számomra, hogy a film hiteles legyen, és azt éreztem a leggyengébb láncszemnek, hogy András hirtelen ennyire profi zenész lesz. Volt ugyan erre jelzés az első részben, de nem éreztem annyira erősnek, hogy ez indokolná, hogy egy musicalt profin össze tudjon rakni. Meg akartam támogatni a vonalat, ezért a zenét felturbóztuk azzal, hogy profi zenészek, történetesen a Tankcsapda segítenek Andrásnak.

Nem lehet kivágni jelenetet, amiben a kék majom van

filmhu: A magyar közönségfilmben megjelenő product placement mintha pozitív irányba változna: a Kaméleon elején gyakorlatilag bemutatják az összes támogatót a kukában, és ti is újfajta megoldást kerestetek: gyakorlatilag beépítettétek és leforgattátok a szponzorjeleneteket - majd ki is vágtátok, és bakiparádé formájában jelennek meg a vége főcímben.

H.G.: Óvatos voltam és vigyáztam, de tény, hogy nagyon sok magyar filmben gyengén oldják meg, ezért összemosódik, hogy a magyar vígjáték egyenlő gagyi product placement. Nem szeretik ezt az emberek, mindenkinek a hideg futkos a hátán, pedig az amerikai filmekben ezt szó nélkül benyeli az ember. A mi megoldásunkat szerették a szponzorok, noha nem vártak minket tárt karokkal. De partnerek voltak, amikor megértették, hogy ezek a szpotok lehetnek ironikusak is, nem létezik, hogy egy vígjáték után komolykodó reklámok menjenek le, abban a stílusban kell folytatni a filmet, ahol abbahagytuk. Nagyon szerettem ezt a megoldást, mert így a történet forgatása során nem kellett azzal foglalkoznom, hogy most a bankkártya milyen szögből, milyen hosszan látszódjon. De ez az ötlet is csak a vígjátékoknál működik, a Lora végén ezt nehezen lehetett volna megcsinálni.

filmhu: Az első rész kapcsán elhangzott, hogy 500 ezer néző jelent nullszaldót, 20%-ot tud behozni a marketing, és az igazi bevétel a DVD eladás.

H.G.: A Valami Amerika és a Magyar vándor mozis nézőszáma közel azonos volt, a Magyar vándor DVD-ből mégis a hatodát adtuk el, már a moziforgalmazás alatt kint volt a kalózpiacon. Most nagyon vigyáztunk erre a filmre, meg tudtuk akadályozni, hogy felkerüljön az internetre, de ha moziba kerül, nem tudok mit csinálni. Ha valakinek nincs 2500 forintja mozijegyre, akkor inkább megnézi otthon, gány minőségben. Nem tudom ebben mi a megoldás, utána kell majd menni a kor igényeinek. Ez egy égető kérdés: a Skyfilm egy aránylag nagy cég, reklámokból élünk, közben az a piac is összeomlott, de ez egy másik kérdés. Ha játékfilmet gyártunk, akkor a cég egy évre kiesik a piacról: a játékfilmen sem keresünk, és még a reklámból sem jön bevétel. A Valami Amerika első részének DVD eladása ezt a lyukat be tudta pótolni, nyolcvanezer dvd ment el, darabja 6900 forintért. Ma a vadiújak kezdenek 1900-zal. Tragédia.



filmhu: A megélhetési filmezés számos területéről lehet pénzt nyerni: ki tévézik, ki reklámozik, ki színházazik, ki tanít, és ki szemleelnök....

H.G.: Borzasztóan éltem meg a szemleelnökséget. Iszonyú jól esett a felkérés, úgy éreztem, hogy végre kezet nyújtott a szakma. Nekem fontosak ezek a visszajelzések, gondolom ezt azok is tudták, akik erre felkértek. Mai eszemmel már látom, hogy ez egy nagyon nehezen eladható pozíció, kegyetlen melóval jár, mennyiségben és minőségben egyaránt. Én maximalista vagyok, mindent szeretek a lehető legjobban csinálni, de ebbe beletört a bicskám. Többet nem csinálom, ez egészen biztos. Remélem, hogy legalább az Arany Orsó-díj alapításával beírtam a nevemet a történelembe, hátha legalább azt megtartják.

filmhu: Jön a bemutató, fel vagy készülve a támadásokra?

H.G.: Abszolút, előre tudom a szalagcímeket.

filmhu: Ezek közül az egyik már meg is indult, Oroszlán Szonja gogozása kapcsán.

H.G.: Az nem baj, figyelj, egy közönségfilm mellé a bulvár kell. Ennek nem állok ellent, amíg ez az ízlés határán belül marad. Oroszlán Szonja gyönyörűen néz ki a rúdon, ő a legboldogabb miatta, hogy ennyire szép lett, sokat készült rá és sok dicsérő szót kapott már. Én arra vágyom, hogy úgy ítéljék meg a filmet, mint végterméket, hogy milyenek a színészek, milyen a dramaturgia, stb. Ott valóban bele lehet kötni, hogy a humornak van benne egy nagyon szofisztikált rétege is, és ezt nem biztos, hogy mindenki megérti, nekem történetesen A bűnös város vonal a kedvencem, ezért aztán van benne gatyaletolós humor is, tökön rúgják benne a kék majmot. Esküszöm ki akartam venni, de a tesztvetítésen olyan szinten működött, hogy semmilyen jelenetet nem lehetett kivenni, amiben a kék majom van. De ennek bele kell férnie, széles közönségnek szól a film, mindenkinek kell benne találni valamit.

filmhu: Mi a rémálmod?

H.G.: Hogy megbukik.

filmhu: De mi számít bukásnak?

H.G.: Negyvenezres pesti indulásról ábrándozom. Akkor érzem azt, hogy várták és kíváncsiak voltak rá. Az első hétvége szerintem erős lesz, utána fog eldőlni a sorsa, ami nagyon izgalmas. Négy erős film jön rám, de azt éreztem, hogy ezt most vállalhatom, mert van egy nagyon erős hívószavam, ami a többieknek nincs.