Miről szól "A legjobb dolgokon bőgni kell" c. tervetek?

Nóra: Arról, hogy a mai harmincas generáció hogyan próbál felnőni, megfelelni minden elvárásnak maga és a világ felé, és hogy milyen érzés az, amikor ez nem annyira sikerül.

Mióta foglalkoztat titeket ez a generációs téma?

Nóra: Pár éve foglalkoztat ez a téma és azért, mert én is benne vagyok. És azt látom, hogy a körülöttem lévő kortársaimat is ugyanez nyomasztja: hol tartottak ennyi idősen a szüleink, ehhez képest mi mit tudunk felmutatni, mit képzeltünk el magunknak 30 éves korunkra, ebből mi sikerült. Ha statisztikailag nem is állunk olyan jól, hálistennek azért ki tudjuk röhögni magunkat.

Cristina: Meg az is érdekes kicsit, hogy ez a fajta quarter-life-crisis, amiről beszélni szeretnénk ritkán mutatkozik meg női szemszögből Kelet-Europában, pedig elég nagy a nyomás rajtu(n)k is.

Grosan Cristina és Rainer-Micsinyei Nóra

Hogyan készültök a pitch fórumra?

Nóra: Pitch fórumon nem vettem még részt, (ahogy eddig nem is írtam még semmit), de színész vagyok, leginkább a felvételi szituációhoz tudom hasonlítani azt, hogy öt perc alatt kell meggyőzni embereket valamiről, amiben te hiszel. Próbáljuk minél egyszerűbben és sűrűbben megfogalmazni a filmterv lényegét. Nagyon nagy kiváncsisággal és izgalommal tölt el a dolog, rég volt már bárminek ekkora tétje számomra és ez az összes ezzel járó stressz ellenére, alapvetően iszonyatosan jó.

Vettetek már részt hasonló pitch fórumon?

Cristina: Egy másik filmtervvel, Egy arany szőrmebunda című tervvel vettem részt két éve az Inkubátorban, Cinelink és Connecting Cottbus-on az akkori projekt producerével, Nedeczky Dórával. Az idei változás az Inkubátor fejlesztési folyamatában nagyon hasznos volt. Az, hogy a Filmalap fejlesztő csapata támogatott 6 hónapon keresztül, a projektünk fejlesztőjével, Lovas Balázzsal pedig kéthetente konzultáltunk nagy löketet adott a projektnek, hogy egy összeforrt történettel álljunk ki majd a színpadra. Általában a pitch fórumok co-produkcios marketeken történnek, és azon kívü,l hogy egy jó bemutatkozási lehetőség, nem olyan nagy a tét. Az Inkubátor viszont ilyen szempontból teljesen más, ez ritka, nagy adrenalin-fröccs, sok lesz az izzadt tenyér és a remegő hang jövőhéten. :)

Az Átalakítás folyamatban forgatásán

A korábbi filmes tapasztalataid hogyan kapcsolódnak A legjobb dolgokon bőgni kell című tervhez?

Nóra: Cristinek két kisfilmjében (Éjszakai festés, Átalakítás folyamatban) játszottam, innen az ismeretség. Az Éjszakai festésnek hasonló volt a témája, csak eggyel fiatalabb korosztályról szólt. Onnan tudom, hogy jól sikerült egy munka, hogy ilyen-olyan formában a forgatás után is megmarad a kapcsolat, tart még a kiváncsiság. Ez Cristivel is így volt, úgyhogy amikor megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék írni erről a témáról egy filmet, egyértelmű volt, hogy vele szeretném. Örülök, hogy belement.

Cristina: Mindig az érdekel, hogyan élünk, és az miért van úgy, ahogy. Általában nők fordulnak meg a filmjeimben, különböző korban és problémával. Ez most sincs másképp, csak a korábbi filmjeimhez képest, amelyek vagy a múltban (első menstruáció, egyetem vége) vagy a jovőben játszodnak (identitás, nőiesség 60 fölött), ez most pont a jelenben. Útkeresésben vagyok, és azt látom, hogy nem vagyok ezzel egyedül, mások is ezzel küzdenek. Ezen szoktunk viccelődni Nórival írás közben, hogy nehéz lenne kitalálni a főhősnek a megoldást, hiszen mi magunk sem tudjuk még a való életben, mi lesz az.

Kikkel, milyen csapattal jelentkeztetek az Inkubátorba?

Cristina: Az elöző filmjeim során volt szerencsém dolgozni olyan emberekkel, akikkel összeforrt annyira a kapcsolat hogy 4-5 forgatási nap után, amikor jön a búcsú, mi folytatjuk a találkozásokat és keressük a közös projekteket, dolgoznánk tovább. Az Éjszakai festés című kisfilmemben Muhi Zsófi gondoskodott a castingról és így ismertem meg Nórit, aki nemcsak szereplője a filmnek, amit az Inkubátornál fejlesztettünk, hanem írója is, együtt találtuk ki Maja történetét aki egy éjszaka alatt kezdi nullától harminc évesen. Egy másik kisfilmemben, az Átalakítás folyamatban egy remek kis csapat állt össze ismét, Takács Kati és Huzella Júlia színésznők, újra dolgozhattam Nórival, Gelsi Zoltán felelt a látványért, Bobor Ági a jelmezért, Vodál Vera pedig a gyártásvezetésért. Velük szeretném folytatni a közös munkát egy nagyjátékfilmben.