Május 26-án a Toldi Moziban kaphatunk sokszínű válogatást
Tíz film, tíz női rendezőtől - ezzel a mottóval rendezik meg az ELTE és a Magyar Nemzeti Filmalap együttműködésében készült diplomafilmek nyilvános vetítését. Az eseményre egy műfajilag színes filmválogatással készültek az ELTE Filmtudomány Tanszékének végzős hallgatói, akik közül sokan most először mutatják be filmjeiket nagyobb közönség előtt.
A válogatásban a dark comedy, a mese, az álomfilm vagy a thrillerhez közelítő műfajok egyaránt helyet kapnak, illetve hagyományos dráma is szerepel a felhozatalban. A rövidfilmek mellett egy egész estés dokumentumfilmet is láthatunk, amely a HIV-fertőzését másfél éve nyíltan is felvállaló Bereczky Tamás mindennapjait, munkáját, küzdelmeit és társas kapcsolatait mutatja be.
Az ábrázolt hősök között ugyanúgy helyet kapnak a sorsfordító keresőútra induló fiatal lányok, mint a valamivel idősebbek, akik a zavaros, néha durva fordulatokkal teli budapesti létben próbálnak valahogy boldogulni. Az új rendezők bemutatása mellett az esemény hagyományteremtő célból valósul meg: a tervek szerint ezen túl minden évben elérhetővé teszik a közönség számára az ELTE hallgatóinak rövidfilmjei.
Címlap: Jelenet Jurdi Leila A teknős meséje c. filmjéből
Vizualitás, verbális vizualitás, képelemzés, színdramaturgia, technikai művészetek, célfotókamera, színelmélet… Kardos Sándor a METU-s tanítványainak írt tanulmányának részei nem alkotnak zárt rendszert, a képalkotás elméleti és fogalmi feltételeiről való gondolkodás nagyon különböző útjait próbálják integrálni.
Az 58. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon 12 film van versenyben a Kristály Glóbuszért, köztük a Borbély Alexandra főszereplésével készült The Hungarian Dressmaker. A helyszínről jelentkezünk.
Május 14. és 25. között rendezik a filmvilág egyik legrangosabb seregszemléjét, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált. Francis Ford Coppola, Andrea Arnold, David Cronenberg, Jorgosz Lanthimosz, Paolo Sorrentino és Paul Schrader is versenyben van. A Filmhu ismét a helyszínről jelentkezik a legfrissebb beszámolókkal és kritikákkal.
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.