A Hat hétben Zsófi rögeszmésen kapaszkodik a pingpongba, nem tudja elképzelni az életét nélküle, abban próbál kiteljesedni. Zsófi viszonyulása az asztali teniszhez mennyire hasonlít ahhoz, ahogy te gondolsz a színészetre?
Egészen mások a körülmények, de azért van, amiben hasonlítunk. Én is próbálok ugyanolyan habitussal előre menni, és nem figyelni a külső dolgokra, hanem tényleg lépésről lépésre, elszántan haladni előre. Zsófinak már régóta a pingpong jelentette a menedéket, a mindenét, nekem is kiskorom óta a színészet az, ami tényleg érdekelt. De természetesen ez két különböző történet, és ezeken kívül nem is tudnék más átfedést felfedezni.
Vissza tudsz emlékezni arra, amikor először megfordult a fejedben, hogy színész leszel? Esetleg elhangzott a családban az a tipikus mondat, hogy ebből a gyerekből színész lesz?
Ez a mondat nem, az viszont sokszor elhangzott, hogy ebből a gyerekből zenész lesz. Én azonban három éves koromban eldöntöttem, hogy színész leszek. Az óvodában volt egy színdarab, iskolások jöttek előadni azt a mesét, ahol a répát kihúzzák a földből, és én voltam a répa. Amikor kihúztak a földből, és meghajoltunk és megtapsoltak, akkor mondtam, hogy szerintem ez menni fog.
A családod hogyan viszonyult ehhez a döntéshez?
Most már elfogadják és abszolút támogatnak. Az édesapám hegedűtanár, és édesanyám is zeneművészetiben tanult, tehát mindketten szerették volna, ha én is hegedülök. 5 éves koromtól 18 éves koromig hegedültem, úgy, ahogy Zsófi pingpongozik: sportszerűen, masszívan. A Konzit is elvégeztem, és amikor a Hat hét főszerepét megkaptam, akkor jött el az a pont, amikor a szüleim teljesen elfogadták ezt az utat.
Román Katalin / fotó: Kristóf Álmos
Azóta nem hegedülsz, félreraktad a hangszert?
Igen, már érettségikor. De én már akkor tudtam, mindig is az dolgozott bennem, hogy színész szeretnék lenni. Ezt a zenész dolgot végig kellett csinálni, mert ez egy családi hagyomány nálunk.
A Hat hét előtt és az előbb mesélt óvodai darab mellett volt bármilyen sikerélményed színészként? Bármi olyasmi, ami előrelendített, hogy neked ezt érdemes csinálni?
Nem volt. Nem volt ilyen nagy, katartikus élményem. Földessy Margitnál csináltunk kisebb darabokat, például A kör négyszögesítését imádtam csinálni. Valójában mindent élveztem, amit Margitnál csináltunk, nagyon szívesen bejártam. De egyáltalán nem voltak pozitív megerősítéseim, pláne az SZFE-vel kapcsolatban nem. Igazából már kezdtem elveszíteni az egész lendületet, már lemondásközeli állapotban voltam, az motoszkált a fejemben, hogy csak én gondolom azt, hogy ez a pálya nekem való, amikor jött a Hat hét. Ez volt az első igazi megerősítés.
Mi történt az SZFE-vel?
Háromszor felvételiztem, mindháromszor elutasítottak. Akkor csalódtam magamban, de ma már teljesen megbékéltem ezzel, és értem is a döntésüket.
Négy évig jártál Földessy Margit stúdiójába. Mit adott ez a négy év, mit tudtál tovább vinni az ott tanultakból a filmes játékodba?
Margit rengeteg mindenre megtanított, és nem csak ő, hanem egyszerűen az, hogy ott voltam, hogy kisebb keretek között tudtuk csinálni a színészetet – ez rengeteget hozzáadott a személyiségemhez. Azt nem tudom, hogy konkrétan a játékomhoz hozzáadott-e. Margit egyébként nem szeret úgy hivatkozni magára, mint színitanoda. Azt szokta mondani, hogy ő az emberek személyiségét formálja és fejleszti, igazából ezért nem mondanám azt, hogy tanultam ott olyat, amit belevittem a szerepbe. Amikor az első forgatási nap előtt felhívtam, hogy Margit, mondj már valami jó tanácsot, annyit válaszolt, hogy legyél önmagad. Ő tényleg erre neveli az embereket.
A Hat hét kapcsán hirtelen elkezdtek téged ünnepelni, díjakat kapsz itthon és külföldön. Szereted, hogy most sokan foglalkoznak veled? Vagy inkább tehernek éled meg a figyelmet?
Nem érzem azt, hogy olyan nagy lenne a figyelem, én legalábbis nem veszem észre. Nyilván sokkal jobb élmény a forgatás, mint mondjuk egy hatalmas filmfesztivál. Persze, tetszenek a fesztiválok, a közönségtalálkozók, ahol mindig nagyon jó beszélgetések szoktak kialakulni, és tök izgalmas az utóéletét látni ennek az egésznek. De nekem az volt a legjobb érzés, amikor csinálhattam a filmet a kamera előtt, az alkotói folyamatot szerettem a legjobban.
Mesélsz az első benyomásodról a szerep kapcsán? Volt esetleg olyan tulajdonsága, cselekvése Zsófinak, amivel nehezen barátkoztál meg?
Amikor először elolvastam a forgatókönyvet, nagyon tetszett, a végén elsírtam magam. Már első látásra megérintett engem Zsófi, és azt éreztem – amit nagyon sok ember mond közönségtalálkozókon is –, hogy nagyon egyedül van, és szerettem volna vele lenni. Olyan nem volt, hogy megijedtem volna tőle, az elejétől kezdve úgy voltam vele, hogy nagyon szeretném belakni.
Volt olyan film vagy sorozat, amiből tudtál meríteni a karakter megformálásakor?
Noémi (Szakonyi Noémi, a film rendezője – a szerk.) küldött nekem referenciafilmeket. Ezek között volt például az Akvárium, a 4 hónap, 3 hét, 2 nap, a Juno, az Ema, illetve a Pieces of a Woman. Igazából minden filmből lehet valamit tanulni.
Többször mesélted interjúkban, hogy beszélgettél hasonló sorsú lányokkal a felkészülés során. Ezek a beszélgetések mennyire formálták át az elképzelésed Zsófiról? És arról, hogy hogyan játszod el őt?
Volt olyan élményem, hogy egy életet adó anyával beszéltem, és elsírta magát, amikor kérdeztem. Ekkor kezdett kiforrni bennem, hogy ez a szerep hatalmas felelősséggel jár, és tényleg jól és precízen kell megcsinálni. Nagyon hálás vagyok Noémiéknek, hogy végig fogták a kezem, és nem hagyták, hogy felelőtlenül, a saját fejem után menve készüljek erre. Minden egyes nap ott voltak mellettem, és segítettek, hogy jó irányba haladjon a felkészülés.
Román Katalin a filmben
Visszaemlékezve a saját kamaszkorodra, a kamaszterhesség mint téma, az örökbeadás mint opció szóba kerültek a középiskolában? A felvilágosítás szerinted mennyire volt kielégítő?
Egyáltalán nem volt az. Szomorú, de az iskolában egy tízperces szexuális felvilágosítás volt mindössze, legalábbis erre emlékszem. Annyiból állt, hogy mindenki kapott egy óvszert, és ennyi. Szerintem nagy hiba, hogy kicsit sem volt kielégítő a felvilágosítás.
Zsófi korosztálya számára ez mennyire hiánypótló film?
Nagyon örülnénk neki, ha ezt, és ehhez hasonló filmeket vetítenének az iskolákban. És külön jó, hogy 12-es korhatár-besorolást kapott a film, szóval mehetne gimikbe is. Már egy ilyen filmmel sokkal többet mondanak a gyerekeknek, mint egy tízperces szexuális felvilágosítással.
El tudod képzelni magadról, hogy a Hat héttel járod a középiskolákat, és kamaszokkal beszélgetsz a film által felvetett témákról?
Én a komoly részekről nem tudok olyan sokat beszélni, mint Noémiék, a forgatás részéről tudnék érdekes dolgokat mondani. Talán nem is az lenne a legjobb, ha én lennék ott, hanem ha egy szakember beszélne a film után.
A gyermekvállalás, terhességmegszakítás, örökbeadás nagyon kényes témák, amikről nehéz beszélni, ez a film viszont nagyon bátran és őszintén mesél ezekről. Te hogyan viszonyulsz ehhez, benned van félelem, szorongás ezekkel a témákkal kapcsolatosan?
Bennem alapvetően van szorongás. Ez egy érzékeny téma, és én még mindig annyira keveset tudok róla, például Noémiékhez képest, hogy inkább meghagyom nekik a válaszadás lehetőségét, ha ilyenről kérdeznek. Jelenlegi tudásom alapján nem tudom, hogy mi a jó döntés, például, hogy jó-e ez a hat hét, sok vagy kevés.
Ez a szorongás segítette a színészi játékodat?
Biztos. Próbáltam ezt a Zsófira jellemző feszült, dühös állapotot a saját életemből behozni. Ebben sokat segített, hogy azért én is el tudom fojtani a dühöt, volt honnan előhívni ezeket az érzéseket.
A filmben Zsófi gyakran hallgat Akkezdet Phiai-t. Az igaz, hogy gyakorlatilag a saját playlisted került át a filmbe, szóval Zsófi a te zenéidet hallgatja?
Nem az én playlistem, de amikor mutatta nekem a rendező a számokat, akkor mindegyikre mondtam, hogy úristen, ezt én is imádom. Ezeket a számokat ők válogatták össze, de mindegyiket ismertem már korábban és rongyosra hallgattam. Úgyhogy igen, az Akkezdet az király.
Szerinted mit tud adni egy mai fiatalnak az AKPH? A filmben megszólaló számukat, a Mivel játszolt például két évtizede adták ki.
Ha tizenévesen hallgatva nem feltétlenül érted a szöveg egyes részeit – amiket amúgy egy vershez hasonlóan teljesen ki lehet elemezni -, és csak a beatet figyeled, meg az egésznek a hangulatát, akkor is tetszhet. A felszínesnek tűnő mondatokon is tudsz mosolyogni. Aztán ahogy kezd felnőni az ember, egyre inkább érti a szöveget, rájön, hogy ténylegesen miről szól, és így szinte újjászületik a fejében egy-egy szám. Szerintem abszolút rétegzene, de minden korosztály találhat benne olyat, ami tetszik neki.
Miket szoktál még hallgatni?
Sok mindent. Szeretem nagyon a rappet, de a klasszikus zenét is imádom. Filmzenéket és technót is rengeteget hallgatok. Amikor mutatta Noémi, hogy technót is hallgat Zsófi, akkor úgy voltam vele, hogy hát igen, ez el lett találva.
Szakonyi Noémi, Román Katalin és Vincze Máté a díszbemutatón / fotó: Sándor Emese
Szakonyi Noémi és Vincze Máté a való életben is egy pár, mesélsz arról, hogyan osztoztak a munkán?
Máté az alkotótársa Noéminek, de például a forgatásokon hozzám soha nem jött oda megmondani, hogy mit csináljak, abszolút Noémi vezette az egészet. Máté nagy támasz volt neki, illetve ő kezdte el ezt az egész örökbeadás témát kutatni. A forgatásokon Noémi volt ott, mint rendező, Máté pedig mint alkotótárs.
Szakonyi Noémi említette egy interjúban, hogy volt konfliktus közted és az anyát alakító Járó Zsuzsa között.
Arra emlékszem, hogy volt egyfajta feszültség közöttünk. Nem tudom miért, de néha agressziót váltott ki belőlem a jelenléte, erre mondta Noémi, hogy ez tök jó. Amúgy nagyon szeretjük egymást Zsuzsával, de abszolút megteremtődött a szükséges feszültség közöttünk az ezt igénylő helyzetekben.
A többi stábtaggal, például az operatőrrel is megvolt az összhang?
Az operatőrrel jól kijöttünk, és a többi stábtag is iszonyatosan empatikus volt. Mindenkin látszott, hogy nem úgy jön be, hogy jaj, most dolgozni kell, hanem mindenki szerette ezt csinálni. Vigyáztak rám, sokszor bíztattak, és volt olyan is, hogy elsírták magukat közben. A forgatás végén kábé két órán keresztül bőgtem, mert nem bírtam felfogni, hogy ennek vége, tényleg annyira fantasztikus volt az egész.
Hogyan küzdöttél meg a szülésjelenettel?
Volt szülésfelkészítő, eljött egy bába, és megmutatta a légzést, hogyan kell feküdni, hogyan nem szabad; mi az, amitől fáj, mi az, amitől jobb lesz. Konkrétan úgy készített fel, mintha tényleg terhes lennék. Illetve YouTube-videók, filmek, és a korábban említett, életet adó lányokkal folytatott beszélgetéseim segítségével készültem.
Hogyan tudtál megküzdeni ezekben a bensőséges szituációkban a zavaroddal?
Igazából minden nap úgy keltem fel, hogy ez most nem lehet kínos, nem szerénykedhetek, nem foghatom vissza magam, mert ennek muszáj hitelesnek lennie. Szakmaisággal próbáltuk áthidalni, hogy valójában nincsen semmi a hasamban.
Volt bármilyen tárgy, amit megtartottál a forgatásról?
Persze, a pingpong-szettet: az ütőmet, a mezt meg a cipőt. Azt egy kis csomagban megkaptam. Az ütőt titokban raktam el, aztán a végén, miután megkaptam a mezt, mondták, hogy az ütőt is oda akarták adni, de hallották, hogy azt már elraktam.
A Hat hét a felnőtté válásról is szól. Néha nehéz eldönteni, hogy Zsófi mennyire felnőtt és mennyire gyerek. Te mit gondolsz róla?
Noémiék pont olyan karaktert szerettek volna megalkotni, aki a felnőtté válás határán van. Zsófi nagyon sokszor felnőtt szerepben van, főleg, amikor otthon van. Olyankor abszolút egy parentifikált karakterként látjuk. Viszont a film lezárásában mégiscsak egy kicsit gyerek lesz újra.
Te mennyire érzed magad most felnőttnek?
Egyáltalán nem. 22 éves vagyok, és szerintem további 22 évig nem leszek felnőtt, nem is szeretnék az lenni.
Miért nem szeretnél felnőtt lenni?
Erre nehéz röviden válaszolni De például a színészet is olyan hivatás, amihez kicsit gyereklelkűnek kell maradni. Legalábbis nem baj, ha gyerek lelked van.
A film nemcsak Zsófi anyaságának drámáját meséli el, hanem hétköznapibb tinédzser problémákat is felvet. Maximalista a sportban, féltékeny a barátnőjére, aggódik a jövője miatt. Mennyire tudtál a saját életedből és érzéseidből dolgozni?
Nem volt olyan rossz élményem, amiből dolgozni tudtam volna. A legjobb barátnőmmel soha nem volt ilyen konfliktus köztünk, nem volt féltékenykedés, pedig gyerekkorunk óta vagyunk barátok. Olyan apróságokat tudtam belerakni a hétköznapjaimból, mint a szemöldökszedés. Nyilván Zsófi egy lakótelepen nőtt fel, tök más életstílusa van, én más körülmények között nevelkedtem. Soha nem volt olyan jelenet az életemben, hogy megtéptem volna valakit.
Többször mesélted, hogy hónapokig intenzíven edzettél a pingpongos jelenetek felvételére. Azóta is szoktál játszani, megmaradt hobbiként ez a sport?
Nem, sajnos nem. De amúgy nagyon szeretem a mai napig, és szoktam is nézegetni a pingpongos lányokat, követem a karrierjüket. Például az egyikük, akivel készültem fel a filmre, épp most van az európa-kupa selejtezőjének a döntőjében, és annyira szurkolok neki, ő segített nekem a páros játékot megtanulni. Múltkor találkoztunk is a díszbemutatón, és gratuláltam neki.
Láttam rólatok képeket a díszbemutatóról, és annyira boldognak tűntök rajtuk. Belülről is ennyire jó élmény volt?
Igen, mindenki felszabadult volt. Főleg amiatt, hogy ez az egész végre megtörtént, és végül moziba került a film. Ott volt mindenki, rengeteg stábtag, mindenkinek a családja, barátai, más filmes alkotótársak. Olyanok voltunk, mint egy nagy család, ahol mindenki együtt van és mindenki mindenkinek gratulált.
Egy korábbi interjúban említetted, hogy a dolgoztál egy külföldi produkcióban gyártási asszisztensként. Tudnál mesélni erről az élményről?
Nagyon szeretem ezt is csinálni. A gyártási csapat, akikkel együtt dolgozom, iszonyú jó emberek, mind látták a filmet, és támogatnak. Tudnak arról, hogy van ez, hogy én amúgy a színészi vonalon szeretnék tovább menni.
Mi ez a produkció és hogyan kaptad meg a munkát?
Ez egy Disney+ produkció, de sajnos nem mondhatok róla többet, titoktartási szerződés kötelez. Igazából ez a terület is érdekelt, a filmesgyakornok.hu oldalon találtam ezt a munkát.
Kapsz már ajánlatokat, jársz castingokra?
Járok castingokra. És hívtak, meg írtak casting direktorok, mondták, hogy ha van valami, akkor szólnak.
Van olyan rendező, akivel szívesen dolgoznál együtt a jövőben?
Mindenkivel. Tényleg, bárkivel, aki hasonló érzékenységgel nyúl a témához, mint ahogyan Noéminél tapasztaltam.
Az interjú képeit Kristóf Álmos készítette.
