hír
Hétfőtől új címen érheted el a filmhu szerkesztőségét. A költözés időszaka alatt levelezésünk leállt. Mától újra működik!A tavaly november óta…
tovább
hír
Utoljára két éve menekültünk rövidfilmbe a Banán Klubbal. Mint azt az esemény egyik főszervezőjétől, Nagy Rékától megtudtuk, a tavalyi hallgatás…
tovább
hír
A Walt Disney Stúdió és a Pixar tárgyal a Toy Story harmadik részének elkészítéséről. A megegyezést hátráltatják a felek közötti érdekellentétek,…
tovább
hír
Miután a Fahrenheit 9/11 összesen 120 millió dolláros bevételt produkált hazájában, Michael Moore úgy próbálja időzíteni a Fahrenheit 9/11 és fél…
tovább
hír
2005 március 9-13 között 35. alkalommal kerül megrendezésre a rövidfilmfesztivál, a finnországi Tamperében, mely az évek során a világ egyik…
tovább
hír
A Magyar Mozgókép Közalapítvány pályázati felhívást tesz közzé koprodukciós filmalkotások 2005. évi gyártásának támogatására. Pályázni játékfilm…
tovább
hír
A Magyar Mozgókép Közalapítvány pályázati felhívást tesz közzé magyar filmalkotások 2005. évi gyártásának támogatására. Pályázni játékfilm műfajú, a…
tovább
hír
A Szezon 50 ezer néző fölött jár, Janisch Attila szemle-fődíjas filmjét 10 nap után Budapesten alig 500-an látták. Nyolc magyar film indult el az…
tovább
hír
Jean-Pierre Jeunet, az Amelie csodálatos élete rendezője a francia bíróságon próbálja bebizonyítani, hogy legújabb alkotása, a Túl hosszú …
tovább
hír
Immár teljes tartalommal működik a hamarosan mozikba kerülő egészestés magyar animációs film, a Nyócker weboldala. A film díszbemutatója december…
továbbFriss
Koltai Lajos is ellátogat a június 11-én kezdődő Bölcskei Filmnapokra
Filmes workshop indul kezdőknek Szabó Gábor vezetésével
Pogány Induló velük sodródik egy szürreális vihar közepébe
Krakkóban nyert díjat a Pogány Indulóról szóló dokumentumfilm
Bekerült a tavalyi év legjobbjai közé, a héten érkezik a kanadai magyar lány múltidézése
Május 28-án indul a XIV. Friss Hús, ami szokás szerint az elmúlt év hazai és nemzetközi rövidfilmtermésének legjavát vonultatja fel.
Konrád Zsuzsanna medvéje és Kreif Zsuzsanna amazonjai győzedelmeskedtek a Friss Húson
Rövidfilmeknél az a szabály, hogy nincsen szabály
Deák Dániel: Missziónk, hogy teret adjunk a fiatal tehetségeknek
a teljes dosszié
A politikai thrillertől a neonfényes horroron át az önreflexív melodrámáig idén is egészen szélsőséges világok találkoznak a cannes-i vörös szőnyegen május 12. és 23. között.
Cristian Mungiu filmet csinált arról, miért nem akarok külföldre költözni
Léa Seydoux egy szörnyeteget szeret, és nincs ezzel egyedül
Rendkívüli női alakítások ragyogják be idén Cannes-t
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata
Nagy Ervin: „Építsünk együtt olyan filmkultúrát, amelyben minden alkotó otthon érezheti magát”
a teljes dosszié- Régen töröm a fejem, hogy miért nem tér maga vissza Amerikába. Meglépett valami pénzzel? Vagy megszöktette egy szenátor feleségét? Vagy megölt valakit? Csoda romantikus lenne.
- Eltalálta mind a hármat.