hír
A vasárnap véget ért elsőfilmesek fesztiválján Mundruczó Szép napok-jának két főszereplője nyerte el a legjobb színészeknek járó díjat a…
tovább
hír
Rövid határidők és screening-viták ellenére sem maradhatott el a 76. Oscar-díj átadása: a Los Angeles-i Kodak Theaterben összegyűlt Hollywood…
tovább
hír
A hazai filmforgalmazás legfiatalabb tagja, az épp kétéves születésnapját ünneplő SPI International budapesti irodájának élére Ivan Hronec, a cég…
tovább
hír
Míg Peter Jackson minden idők legsikeresebb filmtrilógiáját készítette el A Gyűrűk ura adaptációjával, és 7 éves munkájának szimbolikus lezárását is…
tovább
hír
A levonások után is emelkedni fog néhány százalékkal a kulturális tárca 2004-es költségvetése a 2003-as összeghez képest. Növekedni fog a…
tovább
hír
A Magyar Mozgókép Közalapítvány pályázatot hirdet legalább 70 perces játékfilmtervek fejlesztésének támogatására. A pályázat célja: filmtervek…
tovább
hír
Öt pályázatot ír ki március folyamán a Magyar Mozgókép Közalapítvány. Dokumentum-, animációs- és tudományos ismeretterjesztő filmek…
tovább
hír
Közeleg a 76-ik, a feszültség nő az Álomvárosban. Hogy milyen a közhangulat az idei Oscar körül, arról Návai Anikót, a Magyar Filmbizottság Los…
tovább
hír
Az idei Oscar-jelöltek között magyar film ugyan nincs, drukkolnunk azonban van kinek. A legjobb külföldi film kategóriában versenyben van Ondrej…
tovább
hír
A Mozinet.hu filmes portál nyomtatott kiadása március 2-ától kapható az újságosoknál. A ’97-ben alapított honlap először pont egy évvel ezelőtt,…
továbbFriss
Az Itt érzem magam otthon után a Magyar menyegző is belépett a 200 ezresek klubjába
A Szarvasbébi alkotójának az új sorozata is felkavaró élménynek ígérkezik
Mucsi Zoltán és Scherer Péter élő szövegelésével nézheted meg Jancsó Miklós filmjét
Teljes a III. ELTE Szemle programja
Április 2-től látható a hazai mozikban a kultikus Taxidermiát és Hukklét rendező Pálfi György legújabb filmje, amelyben egy tyúk szemén keresztül láthatjuk a világot.
Pálfi György tyúkja meggyőz róla, hogy a tojásokért érdemes küzdeni
A filmben szereplő minden állat köszöni, jól van! — Így dolgoztak Pálfi György tyúkjai
Pálfi György tyúkja hosszú keresés után Görögországban lelt otthonra
a teljes dosszié
Február 19-én mutatták be a mozikban Holtai Gábor első egész estés filmjét. A pszichológiai thriller történetében egy őrült család foglyul ejt egy magányos nőt, akiről azt állítják, ő a rég elveszett lányuk.
Rendszert váltani akkor is nehéz, ha a populista fővezér már benne van a korban
Lovas Rozi felülmúlt minden várakozást – Első helyen nyitott a magyar pszichothriller
Egy furcsa család borzolja a kedélyeket az Itt érzem magam otthon új előzetesében
a teljes dosszié
Február 26-tól látható itthon az NFI Inkubátor Programjának támogatásával készült Mambo Maternica. Nagy Borbála első nagyjátékfilmje Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódik, három nő egy napját követi végig, akik döntéshelyzet elé kerülnek: abortusz, lombikprogram és örökbefogadás közül választanak.
A magyar nők feje felett egy kérdőjel lebeg
Az anyaság dilemmája háromszor – A Mambo Maternica forgatásán jártunk
Február végén érkezik a mozikba Nagy Borbála első nagyjátékfilmje
a teljes dosszié
Magányos lelkek váratlan módokon kapcsolódnak egymáshoz Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről és A feleségem története rendezőjének legújabb, lélekmelengető munkájában. A magyar-német-francia koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Csendes barát január 29-től látható a hazai mozikban.
Enyedi Ildikó azokat is képes megszólítani, akik nem beszélnek a szobanövényeikhez
A magyar filmkritikusok fődíját Enyedi Ildikó filmje kapta
Egy fa a Csendes barát egyik főszereplője, mégis erősen nyitott a mozikban
a teljes dossziéTango / Tango & Cash