hír

Egy vietnámi lány és egy magyar fiú szerelméről készül mozifilm

Filmgyártási támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet a Budapest, ahol a szerelem kezdődik című romantikus filmnek, és a Polonia akció 1920…

tovább

hír

Az SZFE Hallgatói Önkormányzata az új kuratóriumról

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata az egyetem szenátusától függetlenül is reagált a szeptembertől működő alapítvány…

tovább

hír

Az augusztusi Filmvilág középpontjában a nők állnak

Az ehavi Filmvilág folyóirat központi témája a női filmesek és női témák. Kamaszlányok hiánya a magyar filmekben, filmrendezőnők, akik nem akarják…

tovább

hír

Európai pályázati körkép: 2020. augusztus

Aktuális pályázati körképünkben dokumentumfilmesek, producerek és moziüzemeltetők számára is ajánlunk nemzetközi pályázati és képzési lehetőségeket.…

tovább

hír

Az SZFE szenátusa az új kuratóriumi vezetőségről

A Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa a hétvégén nyílt közleményben reagált arra, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium…

tovább

hír

Vidnyánszky Attila vezeti az SZFE kuratóriumát

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium bejelentette a szeptember elsejével működési modellt váltó Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartó…

tovább

hír

Horvát Lili és Mundruczó Kornél filmjei Velence után Torontóba utaznak

Halmozza az élvezeteket a két magyar rendező: a velencei világpremier után Észak-Amerika legjelentősebb filmes rendezvényén, a Torontói Nemzetközi…

tovább

hír

A trap szcénából érkezett az Eltörölni Frankot! balhés főhőse

Az underground zenei szcéna kiemelkedő tehetsége Filo, azaz Fuchs Benjámin főszereplésével készül a vasfüggöny mögötti szocializmus orwelli…

tovább

hír

Szabó István hat filmjét díszdobozban vihetjük haza

Apa, Bizalom, Mephisto, Redl ezredes, Hanussen és Szembesítés – Az Oscar-díjas Szabó István saját válogatása a hat mozifilm, mely a Nemzeti…

tovább

hír

Mundruczó Kornél első angol nyelvű filmje Velencébe megy

A Fehér isten és a Jupiter holdja alkotójának legújabb filmjét, a Pieces of a Womant a hivatalos versenyprogram válogatásába hívta a 77. Velencei…

tovább
 
hirdetés

BKFM 2026

Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.

"Hiszek abban, hogy a film megváltoztathatja az életünket" – Interjú Andrzej Wajda és Roman Polanski operatőrével

Filmgyár podcast #36: Jön a Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026

Gregory Peck egyik legjobb filmje Tóth Endre történetén alapul

a teljes dosszié

22. Miskolci CineFest

Szeptember 4. és 12. között zajlik a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Idén 16 film sorakozik a CineFest fődíjának számító Pressburger-díj, és a zsűri nagydíja, a Zukor-díj várományosai között, köztük két magyar film, Reisz Gábor Földszint és Mayer Bernadette Mommy Blue című alkotásai.

Für Anikó és Vilmányi Benett is káprázatos a látását elvesztő anya történetében

Három magyarhangya- és bubbling_under-film debütál a CineFesten

Gáspár Sándor, Danis Tanović, és Kevin Macdonald is díjat kap az idei CineFesten

a teljes dosszié

Veszprém-Balaton Filmpiknik 2026

Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.

Olasz Renátó csillagaival nyit a Veszprém-Balaton Filmpiknik

A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot

Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
Ávósoknak tetszenek lenni?

Házmester / A vizsga

Oszd meg! Az összes idézet