hír
A Filmarchívum Ma 100 éve – Régi idők híradói című sorozatának új epizódjából kiderül, hogyan és hol nyaraltak az emberek, milyen szélsőséges volt…
tovább
hír
Több mint 500 filmes alkotót és szakembert hívott meg tagjai közé az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia a honlapján megjelent közlemény…
tovább
hír
Moharos Attila Szolgának születtem című, Nemzeti Filmintézet támogatással készült alkotása elnyerte Szlovákia legnagyobb nemzetközi filmfesztiválján…
tovább
hír
93 éves korában elhunyt Lalo Schifrin Grammy-díjas argentin zeneszerző, akinek nevéhez a Mission: Impossible ikonikus témája mellett olyan filmek…
tovább
hír
Scherer Péter kapja a következő Páger Antal-színészdíjat. A díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a…
tovább
hír
A közelmúlt legizgalmasabb koreai és japán alkotásai látogatnak a Puskin moziba a Távol-keleti Filmnapok alkalmával, közönségkedvenc francia…
tovább
hír
Megérkezett legfrissebb pályázati körképünk, amelyben hazai és nemzetközi lehetőségeket szedtünk össze a filmszakma képviselői számára. Nemcsak…
tovább
hír
A CEE Animation Forum, Közép-Kelet-Európa vezető animációs szakmai platformja bejelentette idei programjának válogatását, amelybe négy animációs…
tovább
hír
Augusztus 14-től látható a mozikban a Bogyó és Babóca 7. - Mesék a pöttyös házból című mozifilm, amellyel 15. születésnapját ünnepli a KEDD stúdió…
tovább
hír
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Kóródy Ildikó Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró, dramaturg. Mészáros Márta olyan filmjei fűződnek nevéhez, mint a…
továbbFriss
Elhunyt Molnár György filmrendező
Sötét titkok kerülnek a felszínre A pokol élővilága előzetesében
Oscar-kvalifikáló fesztiválon versenyez Almási Réka rövidfilmje
Két magyar filmet hívtak meg a Cottbusi Filmfesztivál nemzetközi szakmai fórumába
Visky Ábel dokumentumfilm-rendező az NKA állandó kollégiumi tagja lett
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Filmgyár podcast #36: Jön a Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026
Gregory Peck egyik legjobb filmje Tóth Endre történetén alapul
a teljes dosszié
Szeptember 4. és 12. között zajlik a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Idén 16 film sorakozik a CineFest fődíjának számító Pressburger-díj, és a zsűri nagydíja, a Zukor-díj várományosai között, köztük két magyar film, Reisz Gábor Földszint és Mayer Bernadette Mommy Blue című alkotásai.
Für Anikó és Vilmányi Benett is káprázatos a látását elvesztő anya történetében
Három magyarhangya- és bubbling_under-film debütál a CineFesten
Gáspár Sándor, Danis Tanović, és Kevin Macdonald is díjat kap az idei CineFesten
a teljes dossziéVeszprém-Balaton Filmpiknik 2026
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
Olasz Renátó csillagaival nyit a Veszprém-Balaton Filmpiknik
A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot
Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált
a teljes dosszié