hír
A Magyar Hangmérnökök Társaságának (HAES) új elnöke Zányi Tamás a filmhunak adott telefoninterjúban elmondta, hogy az október 17-i közgyülésükkel…
tovább
hír
Több díjat is átvehettek a Kecskeméti Rajzfilm Stúdió munkatársai az utóbbi napokban hazai és külföldi fesztiválokon egyaránt. Antall Nimród…
tovább
hír
A 19 versenyfilm közül a Kontrollt találta a legjobbnak a patinás Chicagói Filmfesztivál hattagú zsűrije. Cannes, Koppenhága, Varsó, Aubagne,…
tovább
hír
Antal Nimród első játékfilmje az Arany Hugo díjat nyerte el a 40. születésnapját ünneplő Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon. A legfontosabb és…
tovább
hír
A Kontroll újabb nemzetközi díjat hozott haza. A hétfőn (október 18-án) véget ért, 20. alkalommal megrendezett Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a…
tovább
hír
Cakó Ferenc A róka és a holló című animációs filmje a legjobb rövidfilm díját nyerte el az Iszfaháni Filmfesztiválon Iránban. A ma kezdődő uppsala-i…
tovább
hír
“A zsenialitás természetéről, a zseni szabadságáról, művész és életmű viszonyáról forgattunk filmet”, - mondotta a Morfium című rövidjátékfilm…
tovább
hír
Az ősz folyamán több reményteljes magyar film is moziba kerül. A várakozások szerint a következő Filmszemléig a hazai alkotások elérhetik a másfél…
tovább
hír
A BBC Worldwide nemzetközi szórakoztató csatornája a BBC Prime, amely Európában, a Közel-Keleten és Afrikában is fogható, a nézői szavazás alapján…
tovább
hír
Nagy érdeklődés közepette mutatták be október 3-án Kocsis Tibor Új Eldorádó című dokumentumfilmjét az V. Planet in Focus (Fókuszban a Föld)…
továbbFriss
Koltai Lajos is ellátogat a június 11-én kezdődő Bölcskei Filmnapokra
Filmes workshop indul kezdőknek Szabó Gábor vezetésével
Pogány Induló velük sodródik egy szürreális vihar közepébe
Krakkóban nyert díjat a Pogány Indulóról szóló dokumentumfilm
Bekerült a tavalyi év legjobbjai közé, a héten érkezik a kanadai magyar lány múltidézése
Május 28-án indul a XIV. Friss Hús, ami szokás szerint az elmúlt év hazai és nemzetközi rövidfilmtermésének legjavát vonultatja fel.
Konrád Zsuzsanna medvéje és Kreif Zsuzsanna amazonjai győzedelmeskedtek a Friss Húson
Rövidfilmeknél az a szabály, hogy nincsen szabály
Deák Dániel: Missziónk, hogy teret adjunk a fiatal tehetségeknek
a teljes dosszié
A politikai thrillertől a neonfényes horroron át az önreflexív melodrámáig idén is egészen szélsőséges világok találkoznak a cannes-i vörös szőnyegen május 12. és 23. között.
Cristian Mungiu filmet csinált arról, miért nem akarok külföldre költözni
Léa Seydoux egy szörnyeteget szeret, és nincs ezzel egyedül
Rendkívüli női alakítások ragyogják be idén Cannes-t
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata
Nagy Ervin: „Építsünk együtt olyan filmkultúrát, amelyben minden alkotó otthon érezheti magát”
a teljes dossziépincér / A kis Valentino