hír
Április elsején hatályba lép a filmtörvény. Ebből az alkalomból a Magyar Producerek Szövetsége ünnepséget rendez az Uránia Nemzeti Filmszínházban…
tovább
hír
Öt nap alatt több mint százezer néző látta Mel Gibson: A passió című filmjét Magyarországon, adta hírül a Budapest Film. A budapesti mozik közül a…
tovább
hír
Jelenleg is tart Londonban a 18. Leszbikus és Homoszexuális Filmfesztivál, mely március 24. és április 7. között két héten keresztül rokonszenves,…
tovább
hír
Peter Jackson új King Kong-feldolgozásában Naomi Watts mellett a komikus Jack Black is szerepelni fog, jelentette be tegnap a rendező. Black az…
tovább
hír
Idén februárban Vince Lozano nyilvános eBay aukción értékesítette Alvarez&Cruz című filmjének jogait. "Ez egy úttörő kísérlet volt. Megmutattuk,…
tovább
hír
Minden korábbi filmjénél jobban startolt a spanyol mozikban Pedro Almodóvar legújabb produkciója, a Bad Education (La mala educación). A 158…
tovább
hír
Közel két és félezer látogatója volt a Budapest Film és a Spanyol Nagykövetség közös szervezésében megvalósult, március 18-24-ig tartó Spanyol…
tovább
hír
Az Oscar-díjas, később humanitárius tevékenységéről ismert színész Svájcban halt meg vasárnap éjszaka. A brit születésű Ustinov már több évtizede…
tovább
hír
A Filmkultúra Online szervezésében március 30-án kedden 18.00-kor az Örökmozgó Filmmúzeum a rendező, Török Ferenc jelenlétében premier előtti…
tovább
hír
Nagyhasú magyar ember rója a magyar országutat régi Pannónia motorján. Az oldalkocsiban egy kismalac gyengélkedik, mielőbb orvoshoz kell vinni. De a…
tovább
Május 28-án indul a XIV. Friss Hús, ami szokás szerint az elmúlt év hazai és nemzetközi rövidfilmtermésének legjavát vonultatja fel.
Konrád Zsuzsanna medvéje és Kreif Zsuzsanna amazonjai győzedelmeskedtek a Friss Húson
Rövidfilmeknél az a szabály, hogy nincsen szabály
Deák Dániel: Missziónk, hogy teret adjunk a fiatal tehetségeknek
a teljes dosszié
A politikai thrillertől a neonfényes horroron át az önreflexív melodrámáig idén is egészen szélsőséges világok találkoznak a cannes-i vörös szőnyegen május 12. és 23. között.
Cristian Mungiu filmet csinált arról, miért nem akarok külföldre költözni
Léa Seydoux egy szörnyeteget szeret, és nincs ezzel egyedül
Rendkívüli női alakítások ragyogják be idén Cannes-t
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata
Nagy Ervin: „Építsünk együtt olyan filmkultúrát, amelyben minden alkotó otthon érezheti magát”
a teljes dosszié