hír

Karlovy Vary-ra várva

A Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál (július 4-12) szervezői kihirdették az előzetes programot, a júliusi fesztivál végleges programjára még…

tovább

hír

Színészek tüntettek a fúzió ellen

Amerikában a moziszínészek (Screen Actors Guild) és a tévés és rádiós színészek szervezetét (American Federation of Television and Radio Artists)…

tovább

hír

A Sorstalanság rajt előtt 

Koltai Lajos egy időre eltűnik a sajtó elől, hogy az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Kertész Imre regényéből készülő film előmunkálatain…

tovább

hír

Moldoványi Ferenc a DocAvivról

Az április 2. és 7. között megrendezett Tel Avivi Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál háromtagú Nemzetközi Zsűrijében ott ült Moldoványi Ferenc is,…

tovább

hír

Elhunyt Muráti Lili

Szerdán Madridban elhunyt Muráti Lili, aki a komédia műfajában jelentős sikereket ért el a magyar után a spanyol fővárosban is. A magyar színésznő…

tovább

hír

Az MMK 4K Kuratóriumának pályázata

A Magyar Mozgókép Közalapítvány Kutatási, Képzési, Kísérleti Film, Könyv- és Folyóirat Kiadási Szakkollégiuma pályázatot hirdet a 2003. évre.…

tovább

hír

Cannes: a zsűri már megvan

Véglegessé vált az idei Cannes-i Filmfesztivál zsűrije. A zsűrielnök Patrice Chereau mellett három színésznő is részt vesz majd a döntésben, Meg…

tovább

hír

Az Unio Film első nagy dobása 

Az Unio Film Kft. első nagyjátékfilmje Rácz Zsuzsa Állítsátok meg Terézanyut! című regényének adaptációja lesz. Bár a produkciós cég most bontogatja…

tovább

hír

Josef Nadj ma este a Trafóban

Josef Nadj, vajdasági származású mozgásművész, Igor Buharov és Tolnai Szabolcs már leforgatott, de még be nem mutatott portréfilmjének a…

tovább

hír

Ceausescu-film Székelyföldön 

Nicolae és Elena CeausescuCeausescu si poporul lesz a román címe annak a tragikomikus játékfilmnek, melyet a napokban forgatnak Székelyföld…

tovább
 
hirdetés

Csendes barát

Magányos lelkek váratlan módokon kapcsolódnak egymáshoz Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről és A feleségem története rendezőjének legújabb, lélekmelengető munkájában. A magyar-német-francia koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Csendes barát január 29-től látható a hazai mozikban.

Enyedi Ildikó azokat is képes megszólítani, akik nem beszélnek a szobanövényeikhez

A magyar filmkritikusok fődíját Enyedi Ildikó filmje kapta

Egy fa a Csendes barát egyik főszereplője, mégis erősen nyitott a mozikban

a teljes dosszié

Best of 2025

Kedvenc cikkeink, a legjobb magyar filmek és alakítások 2025-ből. Így láttuk mi az évet.

2025 legjobb magyar filmjei

2025 legjobb női alakításai

2025 legjobb férfi alakításai

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
- Tegnap Morales a pályaudvaron volt. Tudja, mit csinált?
- Eltört a kristálygömböm.

Szemekbe zárt titkok

Oszd meg! Az összes idézet