hír

Az Argo2-t már 100.000 néző látta

A Kovács Lajos, Scherer Péter, Bicskey Lukács és Kulka János főszereplésével készült akcióvígjátékára tegnap már százezren váltottak jegyet a hazai…

tovább

hír

Nézd meg a KAFF szignálfilmjeit!

Június 24-én veszi kezdetét a 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, de a MOME hallgatóinak jóvoltából már most elkezdhetjük a ráhangolódást az…

tovább

hír

A Fehér Isten Moszkvában is siker

„Magyarországról szóló filmet akartam forgatni, a Fehér Isten mégis nemzetközi hatású és érvényű lett.” - összegezte a tavalyi Cannes-i…

tovább

hír

Nézd meg Nemes Jeles László díjnyertes kisfilmjét!

Nemes Jeles László és Saul fia című filmje vasárnap este elnyerte a Zsűri Nagydíját a Cannes-i filmfesztiválon, ennek apropóján a Nemzeti…

tovább

hír

Zányi Tamást is díjazták Cannes-ban!

A francia Riviérán összesen négy díjat bezsebelő Saul fia vasárnap este megkapta Vulcan Award elismerést is, amelyet Zányi Tamás, az alkotás…

tovább

hír

A Saul fia is esélyes az Arany Pálmára

A rendőrség által szigorúan védett, titkos helyen található, hollywoodi stílusú villában ül össze vasárnap délelőtt a 68. cannes-i filmfesztivál…

tovább

hír

A Saul fia kapta a nemzetközi és a francia kritikusok díját Cannes-ban

Nemes Jeles László első filmje, a Saul fia elnyerte a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját a 68. cannes-i filmfesztiválon,…

tovább

hír

Február végén rendezik meg a 2. Magyar Filmhetet

Legutóbbi közgyűlésén többek között arról is szavazott a Magyar Filmakadémia, hogy második alkalommal 2016 februárjában rendezik meg a rendezvényt.…

tovább

hír

A kis herceg első animációs változata Cannes-ban debütál

A világ egyik legkedveltebb meséjéből, A kis hercegből Mark Osborne, az Oscar-díjra jelölt Kung Fu Panda amerikai rendezője készítette el az első…

tovább

hír

Nevezz a SZAFT-ra!

Idén 4. alkalommal, június 25-27 közt kerül megrendezésre a SZAFT - Szabad Animációs Filmkészítők Találkozója. A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál…

tovább
 
hirdetés

Az örökség

Tasnádi István egy polgári lakásban zárta össze Molnár Áront, Lengyel Tamást, Mucsit Zoltánt és Staub Viktóriát. Október 22. óta látható a mozikban, Az örökség egy fokozatosan kinyíló kamaradráma, ami időskori magányról, transzgenerációs traumákról és terhelt családi viszonyokról mesél, néhol a kisrealizmus eszközeivel, máskor harsány műfaji elemekkel.

Néha az öregezős csaló hozza össze a családot

Lengyel Tamás és Molnár Áron új filmjére voltak a legtöbben kíváncsiak a forradalmi hétvégén

Mucsi Zoltán: Szerintem akinek nincs humora, az boldogtalan ember

a teljes dosszié

BIFF 2026

Október 24. és november 1. között zajlik a III. Budapest International Film Festival, a Corvin moziban és külső helyszíneken idén összesen 45 filmet lehet megnézni, és több mint 60 vetítést tartanak bő egy hét alatt. A BIFF szokás szerint a nemzetközi filmfesztiválok legjobbjaiból válogat, így harmadjára pedig már azt is megszokhattuk, hogy a sokak által várt filmek mellett rejtett kincsekre is bukkanhatunk a programban.

Martin McDonagh új filmjével tizennyolc év után is hozza azt, amiért az Erőszakikat imádtuk

Bölcsészkrimivel, házi atomerőművel és egy legendás focimeccsel érkezik a BIFF

Rupert Friend: Ha magyarul beszélek, olyan, mintha elhagynám a bolygót

a teljes dosszié

Filmreform

Átalakulóban a magyar filmszakma. A kormányváltás új helyzetet teremtett, alulról szerveződve, közel negyven filmes szakmai szervezet részvételével létre jött a Filmreform2026, Nagy Ervint kinevezték kultúráét felelős államtitkárnak, Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztosként ad irányt a reformoknak.

November elején hirdetik ki, hogy ki lesz a Nemzeti Filmintézet új vezetője

"Reálisan hosszútávfutásra kell készüljünk" – interjú Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztossal

"Most ezzel tudom a szakmát legjobban szolgálni" – dr. Ugrin Juliannát nevezték ki a Filmintézet ideiglenes igazgatósági elnökének

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
- Bizonyára láttál már filmeket.
- Igen, természetesen.

Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv

Oszd meg! Az összes idézet