hír
A 9. Mozinet Filmnapok programjában idén kilenc film lesz látható, hónapokkal a hazai mozibemutató előtt. Köztük szerepel Bong Joon-ho legújabb…
tovább
hír
Szeptemberben is jelentkezünk pályázati körképünkkel, amelyben a magyar filmszakma képviselői előtt nyitva álló európai és hazai lehetőségeket…
tovább
hír
M. Tóth Géza Matches című animációja nyerte el a fődíjat és az azzal járó egymillió forintot a III. Hét Domb Filmfesztiválon, amit múlt héten…
tovább
hír
Jankovics Marcell 1973-ban bemutatott rajzfilmje szeptember 19-től országszerte visszatér a mozivásznakra. A klasszikus mese teljes körű, 4K…
tovább
hír
A 2019-ben fennállásának 50 éves jubileumát ünnepeli a szolnoki filmfesztivál, amely 2018 -ban felvette az Alexandre Trauner nevet, tisztelegve a…
tovább
hír
Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 77. évében, csütörtökön elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező.
tovább
hír
Szerda este zárult a 3. Budapesti Klasszikus Film Maraton, ahol több mint 100, főként felújított filmklasszikust, köztük 21 frissen restaurált…
tovább
hír
A Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál idén már negyedik alkalommal hirdeti meg a sikeres nemzetközi műhelyét. Ducki Tomek és Gina…
tovább
hír
70 évesen meghalt Rajk László építész, díszlet- és látványtervező, egyetemi tanár. Munkásságához számos jelentős film kötődik, többek között a…
tovább
hír
Pénteken este az Uránia Nemzeti Filmszínházban átadják a 2019. évi Szinkronikum díjakat. A harmadik alkalommal megrendezett gálán a közönség…
továbbFriss
Egy liftben vitatkoznak magyar színészek az izraeli-palesztin konfiktusról
Várja a filmkedvelők jelentkezését a Képköznapok alkotótábor
Berlinben nyert díjat Tóth Vivien versfilmje
Újabb magyar filmesek léptek be az Európai Filmakadémiába
Öt magyar film versenyez Annecyban
Koltai Lajos is ellátogat a június 11-én kezdődő Bölcskei Filmnapokra
Május 28-án indul a XIV. Friss Hús, ami szokás szerint az elmúlt év hazai és nemzetközi rövidfilmtermésének legjavát vonultatja fel.
Konrád Zsuzsanna medvéje és Kreif Zsuzsanna amazonjai győzedelmeskedtek a Friss Húson
Rövidfilmeknél az a szabály, hogy nincsen szabály
Deák Dániel: Missziónk, hogy teret adjunk a fiatal tehetségeknek
a teljes dosszié
A politikai thrillertől a neonfényes horroron át az önreflexív melodrámáig idén is egészen szélsőséges világok találkoznak a cannes-i vörös szőnyegen május 12. és 23. között.
Cristian Mungiu filmet csinált arról, miért nem akarok külföldre költözni
Léa Seydoux egy szörnyeteget szeret, és nincs ezzel egyedül
Rendkívüli női alakítások ragyogják be idén Cannes-t
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata
Nagy Ervin: „Építsünk együtt olyan filmkultúrát, amelyben minden alkotó otthon érezheti magát”
a teljes dosszié