hír

Magyar thriller Liv Ullmann-nal

Szász Attila író-rendező és Keményffy Tamás operatőr évfolyamtársak voltak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Hidasi Dalma producer két évvel…

tovább

hír

Megvannak az Üvegtigris 3 női főszereplői

Június21-én elkezdődött az Üvegtigris 3 forgatása, és azóta folyik a találgatás, vajon a hat jól ismert balek mellett kik alakítják a film három női…

tovább

hír

Pál Adrienn La Rochelle-ben, Tour a világ körül

Kocsis Ágnes alkotása Franciaországban, Simonyi Balázs kisfilmje a világ számtalan pontján, két magyar játékfilmterv a Galway Film Fairen, a Sorsod…

tovább

hír

A Filmjus Alapítvány pályázatának eredményei

A Filmjus Alapítvány Kuratóriuma 2010. július 7-i ülésén meghozta döntését, a 2010. évi pályázattal kapcsolatban - tudatta a hírt a filmhuval Csukás…

tovább

hír

Koroltó

A „Koroltó“ országos és regionális fotópályázat és kiállítás-sorozat célja, hogy bebizonyítsa, az ötödik, hatodik X-en túl is lehet aktívan,…

tovább

hír

Olasz filmdíj M. Tóth Gézának

Mama című rövidfilmjéért a legjobb közép-európai filmet illető CEI-díjat nyerte el M. Tóth Géza a trieszti Maremetraggio filmfesztiválon - tudatta a…

tovább

hír

Pejó Róbert kutyás tündérmesére készül

Újabb fejlemények a világhírű mentőkutya, Mancs életének megfilmesítésével kapcsolatban. A kutya gazdájának szerepében Nagy Ervin lesz látható, már…

tovább

hír

Box office: vámpírdömping

A "női egyenjogúság, az őszinteség, a hűség, a szeretet, a barátság és a bátorság fontossága, valamint a szűzesség megőrzése és a házasság…

tovább

hír

Foci, Puszta, tanya Hajdu új filmjében

Szépen alakul Hajdu Szabolcs új filmjének "pályaíve": több koprodukciós vásár, forgatókönyv-fejlesztő workshop után a párizsi Paris Project 2010 is…

tovább

hír

Búcsú Mikipetitől

Mikós Péter hamvait 2010 július 6-án 9 óra 30 perckor a Rákoskeresztúri Új Köztemetőben a katolikus egyház szertartása szerint helyezik örök…

tovább
 
hirdetés

Mambo Maternica

Február 26-tól látható itthon az NFI Inkubátor Programjának támogatásával készült Mambo Maternica. Nagy Borbála első nagyjátékfilmje Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódik, három nő egy napját követi végig, akik döntéshelyzet elé kerülnek: abortusz, lombikprogram és örökbefogadás közül választanak.

A magyar nők feje felett egy kérdőjel lebeg

Az anyaság dilemmája háromszor – A Mambo Maternica forgatásán jártunk

Február végén érkezik a mozikba Nagy Borbála első nagyjátékfilmje

a teljes dosszié

Itt érzem magam otthon

Február 19-én mutatták be a mozikban Holtai Gábor első egész estés filmjét. A pszichológiai thriller történetében egy őrült család foglyul ejt egy magányos nőt, akiről azt állítják, ő a rég elveszett lányuk.

Rendszert váltani akkor is nehéz, ha a populista fővezér már benne van a korban

Lovas Rozi felülmúlt minden várakozást – Első helyen nyitott a magyar pszichothriller

Egy furcsa család borzolja a kedélyeket az Itt érzem magam otthon új előzetesében

a teljes dosszié

Csendes barát

Magányos lelkek váratlan módokon kapcsolódnak egymáshoz Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről és A feleségem története rendezőjének legújabb, lélekmelengető munkájában. A magyar-német-francia koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Csendes barát január 29-től látható a hazai mozikban.

Enyedi Ildikó azokat is képes megszólítani, akik nem beszélnek a szobanövényeikhez

A magyar filmkritikusok fődíját Enyedi Ildikó filmje kapta

Egy fa a Csendes barát egyik főszereplője, mégis erősen nyitott a mozikban

a teljes dosszié
 
hirdetés
 

- Miért pont Casablancába jött?
- Az egészségem...A gyógyvizek miatt jöttem.
- Gyógyvizek? A sivatagban vagyunk!
- Félretájékoztattak...

Casablanca

Oszd meg! Az összes idézet